Tech

Több magyar zenekar és a Nyilaskeresztes Párt is fenn van a Facebook tiltólistáján

Getty Images
Getty Images

A Facebook több ezer egyént és szervezetet tiltott ki, akikről úgy tartja, problémásak – írja a Gizmodo az Intercept jelentése alapján. A lap megszerezte az őket soroló feketelistát, ami több mint 4000 olyan nevet tartalmaz, akik gyűlöletbeszéddel, terrorizmussal, erőszakos megmozdulásokkal és más bűncselekménnyel hozhatók összefüggésbe. A nyilvánosan is olvasható dokumentumban a Telex kiszúrta, hogy több magyar név is érintett.

A moderátorok három különböző szintet határoztak meg, minden olyan egyént, vagy csoportot kitiltottak, akik a lista bármelyik kategóriájába bekerültek. Az első sávba azok tartoznak, akik súlyos károkat okoznak offline is, például civilek ellen elkövetett szervezett erőszakot, vagy szervezett bűnözésben való részvétellel gyanúsíthatók, ide tartoznak egyértelműen a terroristák és terrorcsoportok. Az ezen csoportok dicsérete, támogatása vagy megjelenítése a tartalom eltávolításával jár.

A második kategóriába azok kerültek, akik erőszakos nem állami kötődésű szereplők, például a szír polgárháború lázadói. Esetükben korlátozott, erőszakhoz nem köthető dicséretet enged csak a Facebook, minden más tartalmat eltávolít.

A harmadik kategóriába jellemzően azokat sorolták, akik megsértik a Facebook szabályzatának gyűlöletbeszédre vonatkozó részeit, vagy offline erőszak elkövetésének szándékát mutatják.

A magyar érintettek

A kitiltások nagy része átfedést mutat az Egyesült Államok kormánya által hivatalosan veszélyesnek tartott személyekkel és szervezetekkel. A listán látható nevek 53,7 százaléka terrorizmushoz köthető, 23,3 százaléka militarizált társadalmi mozgalom, 17 százaléka gyűlöletcsoport, 4,9 százaléka bűnöző, és alig 1 százaléka erőszakos nem állami szereplő a Facebook szerint.

26 magyar említés is fellelhető, köztük zenekarok, szervezetek, illetve a 2017-ben letiltott Kuruc.info, és a Nyilaskeresztes Párt. Mindegyik szereplő a „gyűlölet” kategóriába esik, tehát a harmadik kategóriába.

A zenekarok az alábbiak:

  • Divízió 88
  • Egészséges Fejbőr
  • Magozott Cseresznye
  • Nimród
  • Oi-Kor
  • Romantikus Erőszak
  • Titkolt Ellenállás

Ajánlott videó

Olvasói sztorik