Tech koronavírus

Faragtak maguknak egy hőst az összeesküvéselmélet-hívők

Az elmúlt hetekben vírusszerűen terjedt a neten a Plandemic című videó, amiben több káros, valótlan állítás is elhangzik egy korábban hitelét vesztett virológus szájából. Az oltásellenes mozgalomhoz kapcsolódó videó jó példa arra, hogyan terjednek villámgyorsan a konteók, amikkel szemben még mindig lassan lépnek fel a különböző netes platformok. A Plandemic mögött ráadásul egy gondosan kitervelt kampány áll, amiben a Google egyik exmérnöke is jelentős szerepet játszik.

Februárban az egészségügyi világszervezet (WHO) az új koronavírus kapcsán az infodemic (az információ és a pandémia összevonásából), a magyarul furcsán hangzó „infodémia” fogalmat használta azon állapot leírására, amit az eddig nem tapasztalt információs túltengés alakított ki a neten. A szervezet szerint nem csak a pandémia, hanem az infodémia ellen is küzdeniük kell.

Az álhírek gyorsabban és egyszerűbben terjednek a vírusnál, ami hasonlóan veszélyes, írta a szervezet februárban. Hogy a helyzetet miként kezelik a közösségi platformok, korábbi cikkünkben bővebben taglaltuk. Ahogy azt is, hogy miért káros az 5G-s koronavírus összeesküvés-elmélet, ami több országban is adótornyok felgyújtását, mérnökök zaklatását idézte elő.

Van, ami a koronavírusnál is gyorsabban terjed
Nem csak a járvány, a tévhitek és az álhírek ellen is folyik a harc.

Az 5G-s teória után vált gyorsan terjedő slágerré az a konteós videó, ami a koronavírusos járványhoz kapcsolódik. A „Plandemic” (magyarítva talán Tervezett világjárvány) című, teljes terjedelmében nyáron megjelenő „dokumentumfilm” a jól megszokott összeesküvés-elméletes narratívára épít, miszerint a világ elitje a globális krízist használja arra, hogy nyerészkedjen, és még jobban bebetonozza hatalmát. A kaliforniai Elevate produkciós cég által készített film mindössze 26 perces részletét kapta fel a közösségi média, amivel elképesztő lökést kapott az oltásellenesség.

Nem minden doku, ami fénylik

A Plandemic a választott formátum miatt is veszélyes, mivel a dokumentumfilm műfajában, ráadásul profi stábbal készített, manipulatív célú darabok hitelesebbnek tűnnek. Még félrevezetőbb, hogy az elhangzó információk valós, valamint félrevezető tények keverékei – mutat rá Marianna Spring, a BBC dezinformációval foglalkozó szakújságírója.

Plandemic: dokumentumfilmnek álcázott összeesküvés-elmélet. Fotó: YouTube / Plandemic

A 26 perces előzetesben egy virológusnő arról beszél, hogy a Nemzeti Allergia és Fertőző Betegségek Intézetének (NIAID) igazgatója, Dr. Anthony Fauci eltüntette kutatását arról, hogy a vakcinák miként károsítják az emberek immunrendszerét, és hogy ezen gyengítés következménye, hogy az emberekre ártalmasak az olyan vírusok, mint a COVID-19.

A videót főleg az oltásellenesek, a QAnon konteós csoport, illetve a Reopen America aktivistái kezdték el szélsebesen terjeszteni, és a szakértők becslése szerint május 12-én már több mint nyolcmillióan tekinthették meg az említett részletet. A YouTube-ra feltöltött egyik variáción több mint 7,1 millió megtekintés volt az eltávolításáig, ez pedig elég volt ahhoz, hogy a szolgáltatás algoritmusa is felkapja.

Így vált a vírussal kapcsolatos dezinformáció sztárjává a videóban beszélő Dr. Judy Mikovits.

A Plandemicben többek közt olyanokat hallani, miszerint a maszkviselés „aktiválja” a vírust az emberi szervezetben, a vírust laboratóriumi környezetben manipulálták, és hogy a tengerpartok lezárása őrültség, mivel a vízben gyógyító mikrobák vannak.

Dr. Judy Mikovits a Plandemic 26 perces részletében. Fotó: YouTube / Plandemic

Ezeket az állításokat a hiteles egészségügyi és tudományos kutatások nem támasztják alá, és reakcióként a tényellenőrző szolgáltatások is cikkeket közöltek a valóságot nem fedő kijelentésekről. Nem igaz, hogy a vírus laborból származik, bár az elmúlt hetekben igen felkapottá vált a feltételezés a dezinformációs kampányokban, ami nem csoda, hiszen még Mike Pompeo, az Egyesült Államok külügyminisztere is képes volt azt nyilatkozni, bizonyítékok vannak arra nézvést, hogy a vírus egy vuhani laboratóriumból ered – ezt ugyanakkor az amerikai hírszerzés és a WHO is cáfolta.

Amerikai hírszerzés: a koronavírust nem ember állította elő
A koronavírust nem ember állította elő és nem genetikailag módosított kórokozó – jelentette be az amerikai hírszerző szervezeteket összefoglaló igazgatóság.

Mikovits szerint az influenza elleni oltások közel 40 százalékkal növelik az új koronavírusos fertőzés kialakulását, de az általa hivatkozott tanulmány ilyet nem ír, sőt a kutatás eleve a COVID-19 megjelenése előtt zajlott. A virológus mégis állítja, hogy a koronavírus az influenza elleni oltással jut a szervezetbe.

Visszavont tanulmány miatt kezdtek beszélni róla

A doku formátum mellett hatékony az is, ha a benne megszólaló szakértőnek már van egy saját rajongói bázisa. A kampánynak némileg megágyazott, hogy Mikovits új könyve, a Plague of Corruption múlt hónapban jelent meg, az oltásellenes netes csoportokban pedig az igazság harcosának állítják be a virológust, aki a fősodorral szemben halad, az őt ellehetetlenítő kutatók ellen.

A Plandemic viszont még nagyobbat dobott a népszerűségén, mivel Twitter-fiókjának több mint 130 ezer új követője lett egyetlen hónap alatt. Mikovits korábban is ismert volt az oltásellenes közösségekben, de a kiugró pillanat május 6-án, két nappal a Plandemic Vimeón és YouTube-on történő felbukkanása után jött el: ekkora már az Amazonon is megugrottak a virológusnő könyvének eladási számai.

A Science tudományos szaklap május 8-án cikkben reagált a Plandemic hamis állításaira, és a szerzők összegezték Mikovits eddigi virológusi munkásságát is. Az amerikai Nemzeti Rákkutató Intézménynél (NCI) kezdte pályafutását 1988-ban, biokémiából és molekuláris biológiából szerezte doktoriját a George Washington Egyetemen 1991-ben, majd 2009-ben a privát Whittemore Peterson Institute (WPI) kutatási labor kutatási igazgatója lett, de a lap kiemeli, hogy az intézmény tudományos körökben jórészt ismeretlen volt addig, míg Mikovits társszerzőként nem publikált a Science-ben egy olyan tanulmányt, ami azt állította, hogy az XMRV nevű vírus krónikus fáradtság szindrómát (CFS) okoz az embereknél.

A vuhani labor nem is tudna koronavírust fejleszteni
A labort vezető professzor elutasítja a vírus forrására vonatkozó összeesküvés-elméleteket.

A tanulmányban említett gyógyszereket több beteg is szedni kezdte, de a kutatási eredményeket két éven belül megcáfolták: kiderült, hogy az XMRV embereket nem fertőzött meg, egy egérkísérlet során szabadult el. Mikovitsék tanulmányát végül teljesen visszavonta a Science, de a virológusnő nem írta alá az erről szóló jegyzetet, inkább újabb kutatással próbálta igazolni eredményeit. Erről kiderült, hogy a közel 300 fős vizsgálat során egy emberben sem sikerült kimutatni a vírus jelenlétét.

Mikovitsot ezután kirúgták, és a munkahelye beperelte, amiért laptopokat tulajdonított el, a rajtuk lévő titkos adatokkal együtt, és azt magáncéllal tárolta, így a törvénnyel is meggyűlt a baja. Ekkor kezdett el megalapozatlan információkat terjeszteni Dr. Fauciról, akit a Plandemicben is támad.

Mikovits 2012 óta semmilyen tanulmányt nem publikált.

A videóban ellenben olyan idézetek hangzanak el, miszerint ő a generációja egyik legkiválóbb tudósa, ami nem igazán mondható el egy olyan doktorról, aki jó ideig teljesen ismeretlen volt a tudományos közösségben, és csak egy visszavont tanulmánnyal hívta fel magára a figyelmet. A Science szerint továbbá a videó azon állításának sincs nyoma, hogy Mikovits 1991-ben megjelent doktori értekezésének forradalmi hatása lett volna a HIV/AIDS kezelésére. Mikovits továbbá hangsúlyozza, hogy az egészségügyi és szociális minisztérium összeesküdött ellene, tönkretették a karrierjét, így e mögött feltételezhető egyfajta sértődöttség is.

A Facebook lassú volt

Jogos a kérdés, hogyan sikerült ennyire felkapni a Plandemicet, ha a közösségi oldalak üzemeltetői a korábbinál kiemeltebben kezelik a járvány idején a dezinformáció problémáját, és próbálják gyomlálni a WHO tájékoztatásainak ellentmondó káros tartalmakat. Az egész egy macska-egér játék, mivel a törléstől függetlenül az újabb variációk gombamód szaporodnak, például a videóból kivágott részletek, klipek formájában. A közösségi oldalak alig bírták purgálni a május elején felbukkant 26 perces felvételt, egyaránt terjedt a Facebookon, a Twitteren, a YouTube-on és a Vimeón.

Erin Gallagher, adatvizualizációval foglalkozó közösségimédia-kutató is vizsgálta a jelenséget.

Úgy találta, hogy a Plandemic gyakrabban jelent meg olyan Facebook-csoportokban, amelyek az oltásellenesség, az összeesküvés-elméletek és a QAnon mozgalom köré szerveződtek.

A legnagyobb csoportok akár több tízezer tagot is számlálnak, ők a megosztásaikkal jelentősen hozzájárultak a videó népszerűsítéshez.

A Facebook először csak lefokozta a videót. Ezt olyan tartalmakkal teszik a moderátorok, amelyek valamiért kifogásolhatók, de nem járnak aktív károkozással. A Facebook szóvivője a The Verge-nek elmondta: nagyban nehezítette a dolgukat, hogy a 26 perc alatt rengeteg állítás hangzik el, a tényellenőrző partnereknek pedig időbe telt mindenen végigfutni. A hezitálás utáni törlést végül azzal indokolták, hogy a valós életben is károkat okozhat azon állítás, miszerint a maszkviselés fertőzést okoz.

A folyamat végére azonban már több millióan látták a videót a legnagyobb közösségi oldalon. Érdekes adalék továbbá, hogy amikor a Facebook bejelentette, módosít az algoritmusán, és nagyobb szerepet kapnak a kisebb, privát csoportok, a kritikusok már akkor figyelmeztettek rá, hogy ezáltal nehezebbé válik a dezinformáció lassítása, mivel az ilyesmire fogékonyakhoz könnyebben eljutnak a konteós tartalmak.

A Google exfejlesztője is rásegített

További csavar a történetben, hogy pár napja a Vice szerzője feltárta, a Google korábbi szoftverfejlesztő mérnöke, a QAnon rajongó és elkötelezett oltásellenes Zach Vorhies alaposan kivette részét a Mikovitsot népszerűsítő kampányból.

Erről egy április 19-én feltöltött, de nem listázott YouTube-videó árulkodik, ami még a Plandemic érkezése előtt terjedni kezdett a jobboldali fórumokon. Vorhies itt arról beszél, hogy mint kampányhoz értő ember, virálissá fog tenni egy videót, és híressé teszi Mikovitsot, akinek ő kezeli a közösségmédia-fiókjait. A felvétel Vorhies több mint tíz éve használt, saját YouTube-csatornáján található, és azóta sem törölte.

A portál szerint arra is Vorhies vehette rá Mikovitsot, hogy készítsen Twitter-fiókot: az első tweetben a virológus név szerint köszöni meg Vorhiesnak, hogy segített a fiók létrehozásában. Az exmérnök a saját fiókján is terjeszti oltásellenes nézeteit, 2018 óta a QAnon tagja, bár az utóbbi időben kritizálni kezdte a mozgalmat, amiért nem látták előre a koronavírus-járvány érkezését Amerikába. Vorhies volt továbbá, aki több ezer dokumentumot szivárogtatott ki a James O’Keefe jobboldali aktivista által alapított Project Veritas (PV) nevű watch dog szervezetnek a Google-tól.

A dezinformáció terjedését tanulmányozó Stanford Internet Observatory kutatási menedzsere pedig arra hívta fel a New York Times figyelmét, hogy Vorhies akkoriban egy GoFundMe kampányt is készített, a közösségi finanszírozás célkitűzéseként pedig Judy Mikovits népszerűsítését tűzte ki. A terjesztés először a YouTube-on kezdődött el, olyan videósok bevonásával, akik fogékonyak voltak Mikovits üzenetére, és interjúkat is készítettek vele. Vorhies a videó végén ismét megemlíti a fő tervet:

Mikovitsot híressé tenni, ami a „nagy ébredés” része, és amivel sikerülhet megtörni a gyógyszergyártók uralmát. Ezért mindenkit összefogásra buzdít, hogy a változás eljöhessen.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik