Tech

A Samsung nem viccel: a Galaxy S20 Ultra olyat tud, amit más mobil nem

Az idei Galaxy S-szériával leginkább a fotózásra és videózásra gyúrt rá a Samsung, és a Galaxy S20 Ultra viszi a prímet, ami többek közt 100x digitális zoomra képes és 8K-ban rögzít felvételeket. Münchenben az összes új modellt kézbe vehettük még a hivatalos bemutató előtt, és bár a dél-koreai gyártó minden téren emelte a lécet, az állunk azért nem esett le.

A Samsung februárban menetrendszerűen mutatja be a Galaxy S-széria csúcsmobiljait, amikről idén a szivárgásoknak köszönhetően szinte mindent tudni lehetett, kezdve azzal, hogy 2020-ban nem Galaxy S11, hanem Galaxy S20 lesz a sorozat neve. Fontos változás a tavalyi felhozatalhoz képest, hogy ezúttal nem lefelé bővült a széria, tehát az alapmodellen és a Plus variánson túl nem egy olcsóbb Galaxy csatlakozik a sorba (ahogy a Galaxy S10e), hanem egy brutális, Ultra utótaggal ellátott készülék, ami méretében és specifikációiban is túlnő a testvérein. A gyártó a hivatalos bemutató előtt Münchenben mutatta meg a mobilokat az újságíróknak, így rövid időre közelről is szemrevételezhettük őket.

A Samsung Galaxy S20, a Galaxy S20 Ultra, és a Galaxy S20 Plus. Fotó: 24.hu

Az eseményen a dél-koreai cég képviselői arról beszéltek, hogy a felméréseik alapján a vásárlók manapság elsősorban a kamerák miatt cserélik le a telefonjaikat, ez a legvonzóbb tényező, amiért hajlandóak újra kinyitni a pénztárcáikat. Ennek fényében nem meglepő, hogy idén tényleg erre feküdt rá a cég, illetve arra, hogy még több kényelmi funkcióval segítsék az internetes tartalommegosztást.

Tavaly a panel alá épített ultrahangos ujjlenyomat-olvasó és a kijelzőbe vágott kameralyuk volt a fő újdonság, idén viszont a fotózási és videózási képességeken van a hangsúly, illetve a kijelzők terén is fontos változások mentek végbe. Egy éve azt írtuk, hogy a Galaxy S10 szériával a Samsung nem mutatott semmi egetrengetőt, viszont az elődökhöz képest magasabbra tették a lécet. Ez a kijelentés a Galaxy S20 telefonok esetében is abszolút megállja a helyét, azoknak pedig, akik formabontó újdonságra vágynak, ott a kagylómobilszerű, hajlítható kijelzős Galaxy Z Fold.

Idén is kijelzőbe vágott lyukakba került a szelfikamera. Fotó: 24.hu

Jelentős előrelépés még a tavalyi évhez képest, hogy akkor még csak az első 5G-képes mobilját villantotta meg a dél-koreai vállalat, mostanra viszont a széria minden darabjából készült olyan változat, ami kompatibilis az újgenerációs mobilhálózatokkal, így az új modellek ilyen szempontból tényleg jövőbiztosnak számítanak. Itthon ugyanakkor nem mindegyik verzió lesz kapható 5G-s chippel: a sima Galaxy S20-ból csak 4G-s variáns kerül a boltokba, az S20+-ból lesz mindkettő, míg

az S20 Ultra csak 5G-s kiszerelésben lesz megvásárolható.

A Samsung szerint az 5G-t a jövőben főleg olyan funkciókhoz használhatják ki a felhasználók, mint a Full HD felbontáső videóhívások, a 8K-s videók feltöltése, illetve a több résztvevős videokonferenciák, mivel a kamera széles látószöge miatt egyszerre többen is kényelmesen beleférnek a képbe. Illetve a Note10 után a gyártó innen is száműzte a jack csatlakozót és a Bixby gombot.

Szebb, jobb, mint valaha

Az S20 csak egy hangyányival nagyobb a 6,1 hüvelykes Galaxy S10-nél: 6,2 hüvelykes Quad HD+ Dynamic AMOLED kijelzőt kapunk 563 ppi képpontsűrűséggel és HDR10+ támogatásával. Érdemes megjegyezni, hogy arányok is módosultak, 19:9-ről 20:9-re, amitől érezhetően hosszúkásabb lett az eszköz.

A felbontás 3200 x 1440 pixel, tűéles a kép, szépek és élénkek a színek, a tartalom oldalról is jól kivehető, a betekintési szöggel nincs baj. Ahogy korábban pletykálták, a kijelző megkapta a 120 HZ-es képfrissítést, így a legjobban teljesítő kijelzők közé kerül a Galaxy S20-széria. Ez főleg a játékosok számára lehet szimpatikus, hiszen ennek hála dinamikusabb, szebb látvánnyal élvezhetik a kedvenc címeiket, na és az sem mindegy, hogy a kijelző a 240 Hz érzékenységű érintőfelülettel büszkélkedik.

Pink színben is kapható lesz Galaxy S20. Fotó: 24.hu

Dizájn terén szembetűnő, hogy az előlapi kamera helyét ismét a panelből vágták ki, csak ezúttal középről, nem a jobb felső sarokból. Mivel a mérete ízléses, ezért szinte fel sem tűnik, egyáltalán nem zavaró, bár nekünk már a tavalyi megoldással sem volt bajunk. Ez a megoldás viszont kényelmesebb, hiszen a kamera pont elfér abban a fekete sávban, ami a 16:9-es videók nézése közben jelenik meg, appok futtatásakor pedig egyáltalán nem tűnik fel. Aki érzékenyebb a szimmetriára, az szintén örülhet ennek a váltásnak. Az ujjlenyomat-olvasó szenzor maradt a tavaly bemutatott, panel alá épített ultrahangos megoldás, ahogy adott a már megszokott arcfelismerés is – ilyen téren egyáltalán nem újított a gyártó.

Kamerában erősítettek

A legnagyobb változás a hátlapi kamerarendszernél érhető tetten. A Note10 után a Samsung itt is elhagyta a horizontális elrendezést, így a szenzorok nem a hátlap középső részén sorakoznak egymás mellett, hanem a bal felső sarokban, dominószerűen. A cégtől ugyan szokatlan ez a megoldás, de mivel a konkurenseknél már láthattunk hasonlót, így meglepőnek semmiképp nem nevezhető. A sima Galaxy S20 három érzékelőt kapott: egy 12 megapixeles ultraszéles (f/2,2), egy 12 megapixeles széles (f/1,8), valamint egy 64 megapixeles telefotó kamerát (f/2,0).

Galaxy S20, Galaxy S20 Plus, Galaxy S20 Ultra. Fotó: 24.hu

A müncheni prezentáció magját a kameraszoftver újdonságai jelentették, amik mindhárom mobilon elérhetők. Az optikai zoom mellett használható az úgynevezett Space Zoom, egy hibrid digitális megoldás, ami a mesterséges intelligenciát használja ki. Ennek hála az S20-on és az S20 Pluson 30x-os nagyítás állítható be, de az Ultra már 100x-osra is képes – ez egészen elképesztő szám, más mobil erre még nem képes, az eddigi csúcs a Xiaomi Mi Note10 ötvenszeres nagyítása volt.

Az új fotózási lehetőségek olyan kényelmi funkciók, amiket szívesen kihasználnánk, főként tartalomgyártóként. A frissen bevezetett Single Take lényege például az, hogy a mobil gyors felvételt készít egyszerre mindhárom kamerával, és a felhasználó döntheti el, hogy melyiket tartja meg. Ez leginkább az Élő fókuszhoz hasonlítható: a Galaxy mobilok lehetővé teszik a normál és az elmosódott hátterű kép mentését is. A SingleTake ugyanilyen elven működik, csak egyszerre a három kamera képét is rögzíti.

Főleg fotózási és videózási lehetőségekkel bővültek a modellek. Fotó: 24.hu

A fejlesztők ráfeküdtek a videózásra is: a 64 megapixeles szenzornak hála már az alapmodell is képes 8K-s videók rögzítésére. A felvételek minőségét mondjuk szívesen megnéztük volna egy 8K felbontású tévén is, mert az elképesztően szép kijelzőn természetesen nagyon jól mutattak a nagyfelbontású mozgóképek. A videós Pro mode-ból még előhívható az éjszakai hyperlapse, és a stabilizátor szerepet betöltő, elmosódás nélküli videózást biztosító Super Steady mód, amit a Note10-ekkel vezetett be a gyártó.

A vadiúj Video Snap pedig egy szempillantás alatt állóképeket vág ki a felvett a videókból, ami ugyan nem eget rengető ötlet, de hasznos lehet azoknak, akik eddig képernyőmentésekkel válogattak ki jeleneteket.

Samsung Galaxy S20 specifikációk

  • Kijelző: 6,2 hüvelykes Quad HD+ Dynamic AMOLED (563 ppi), HDR10+
  • Hátlapi kamerák: – ultraszéles: 12 MP (f/2,2); széles: 12 MP, (F/1,8); telefotó: 64 MP (F/2,0)
  • Előlapi kamera: 10 MP (f/2,2)
  • Processzor: 64bit nyolcmagos (max 2,73 GHz + 2,6 GHz + 2,0 GHz), Snapdragon 865 / Exynos 990
  • RAM: 8 / 12 GB
  • Háttértár: 128 GB
  • Akkumulátor: 4000 milliamperóra
  • Egyéb: Fast Wireless charging 2.0, Wireless Powershare, IP68
  • Ár (4G): 324 990 Ft

Jó hír továbbá, hogy más specifikációk terén is sikerült valamennyit fejlődni. Az alapmodell egy 4000 milliamperórás akkumulátort kapott, támogatott a 25W-s gyorstöltés és a Wireless Powershare, avagy az eszközök közti vezeték nélküli töltésmegosztás. Processzorból a Snapdragon 865 / Exynos 990 került bele, 8/12 RAM-mal, illetve 128 GB tárhellyel, ami microSD-vel egy terabájtig bővíthető.

A Galaxy S20 Plusra nem szánnánk túl sok karaktert, hiszen a fő vonásai teljesen megegyeznek az S20-szal. A különbség a kijelző méretében (6,7 hüvelykes), a választható tárhely nagyságában (ebből elérhető 512 GB-os variáns is), az akkumulátor szívósságában (4500 milliamperóra), illetve abban érhető tetten, hogy a S20 Plus hátlapi kamerarendszere kapott egy extra DepthVision mélységérzékelőt. Ez a modell már választható lesz feketében is a szürke és a kék mellett, pinkben viszont nem.

Samsung Galaxy S20 Plus specifikációk

  • Kijelző: 6,7 hüvelykes Quad HD+ Dynamic AMOLED (525 ppi), HDR10+
  • Hátlapi kamerák: – ultraszéles: 12 MP (f/2,2); széles: 12 MP, (f/1,8);  telefotó: 64 MP (f/20); DepthVision
  • Előlapi kamera: 10 MP (f/2,2)
  • Processzor: 64 bit nyolcmagos (max 2,73 GHz + 2,6 GHz + 2,0 GHz), Snapdragon 865 / Exynos 990
  • RAM: 8 / 12 GB
  • Háttértár: 128 GB / 512 GB
  • Akkumulátor: 4500 milliamperóra
  • Egyéb: Fast Wireless charging 2.0, Wireless Powershare, IP68
  • Ár (4G): 359 990 Ft
  • Ár (5G): 394 990 Ft

Hát ez nem százas… Vagy mégis?

A legérdekesebb modell egyértelműen a Galaxy S20 Ultra, ami nem csak nevében, de méretében is drabális: egy 6,9 hüvelykes mobilról beszélünk, így a kényelmes, hosszúkás kialakítás ellenére is elkerülhetetlen a kétkezes használat. A hátlapi kamerarendszer ezen a legdurvább, és ez támogatja a periszkópos zoomolást is: egy 12 megapixeles ultraszéles (f/2,2) érzékelőből, egy 108 megapixeles, széles látószögű (f/1,8) főegységből, illetve egy 48 megapixeles telefotó (f/3,5) szenzorból és egy DepthVision mélységérzékelőből áll. Fotózási képességek terén itt az optikai zoom már 10x is lehet, a digitális nagyítás pedig 100-szorosra nő.

Ki is próbáltuk az elképesztő digitális zoomot,

ami elsőre rengetegnek tűnik, de véleményt csak alaposabb tesztelés után mondanánk róla, hiszen a kiállítóteremből nyíló városi panorámát esőcseppek mosták el az üvegen keresztül. Elsőre nem is tudja az ember, hogy a nagyítással mit lát a kijelzőn, de a tájékozódásban segít, hogy a jobb felső sarokban egy nagyítás nélküli kiskép mutatja, pontosan melyik pontra zoomolt a mobil. A 108 megapixeles érzékelőmonstrum az állóképek készítésekor egyébként kilenc képpontból rak össze egyet.

A százszoros zoom elképesztően közel visz. Fotó: 24.hu

Az előlapi szelfikamera szintén itt a legtekintélyesebb: míg az alapmodellen 10 megapixeles érzékelő van, ezen 40 megapixeles. Erő terén mindegyik modell ugyanazon a processzoron osztozik, viszont az Ultra már 12/16 GB RAM-mal érkezik – ennyit egy jól felszerelt laptophoz kap az ember.

Mindehhez egy 5000 milliamperórás akkumulátor társul.

A Samsung Galaxy S20, Galaxy S20+, Galaxy S20 Ultra márciustól 13-tól válik elérhetővé, az előrendelés pedig február 11-én 20:15 órától indul, és 2020. március 8-ig tart: aki ilyen módon csap le valamelyik készülékre, az a telefonja mellé egy Galaxy Buds+ vezeték nélküli fülest kap ajándékba.

Árak tekintetében idén sem szerénykedett a Samsung, hiszen a 4G-s S20 324 990, a 4G-s S20+ 359 990, az 5G-s S20+ 394 990, míg az 5G-s S20 Ultra 484 990 forintba kerül. Az alapmodell babakék, szürke és pink színben jön, míg a Plus esetében a pink helyett a fekete opciót kapunk. A legdrágább, vélhetően üzletemberekre célzott Ultra pedig már csak visszafogott fekete és szürke színben lesz kapható.

Samsung Galaxy S20 Ultra

  • Kijelző: 6,9 hüvelykes Quad HD+ Dynamic AMOLED (511ppi), HDR10+
  • Hátlapi kamerák: ultraszéles: 12 MP (f/2,2); széles: 108 MP (f/1,8); Telefotó: 48 MP (f/3,5); DepthVision
  • Előlapi kamera: 40 MP (f/2,2), 0,7 mm (10mp, 1.4 mm)
  • Processzor: 64 bit nyolcmagos (max 2,73 GHz + 2,6 GHz + 2,0 GHz), Snapdragon 865 / Exynos 990
  • RAM: 12 GB / 16 GB
  • Háttértár: 128 GB / 256 GB / 512 GB
  • Akkumulátor: 5000 milliamperóra
  • Egyéb: Fast Wireless charging 2.0, Wireless Powershare, IP68
  • Ár (5G): 484 990 Ft

További képeket itt nézegethet a mobilokról:

Galéria

Ajánlott videó

Olvasói sztorik