Tech

Kirúgták a botrányt halmozó magyar származású e-sportolót

A Kanadában élő, magyar származású Félix „xQc” Lengyel hivatásos e-sportoló, azaz versenyszerűen videojátékozik, és legutóbb akkor került a figyelem középpontjába, mikor január végén egy versenytársát illető nyíltan homofób megjegyzése miatt négymeccses eltiltásra, és 2000 dollár (~ 500 000 forint) büntetés megfizetésére ítélte az Overwatch League.

A döntéssel még Féix saját csapata, a Dallas Fuel is egyetértett, olyannyira, hogy a büntetést egészen az első szezon végéig, azaz február 10-ig meghosszabbították.

Az ember azt gondolná, hogy ennyiből tanul valaki, nem úgy Félix, aki nem sokkal a büntetés lejárta után a saját Twitch profilján többször is „elsütött” egy rasszista emote-ot, amit egyik játékostársa személyes támadásnak vett, mindezt pedig azzal tetézte, hogy rákos betegségnek (cancer) titulálta az Overwatch League kommentátorát.

Az esetnek persze gyorsan híre ment, ami újabb négymeccses eltiltáshoz vezetett, Lengyel csapata ugyanakkor ezzel már nem elégedett meg, és március 11-én az Overwatch Leauge hivatalos oldalára kikerült egy közlemény, ami arról számol be, hogy „közös megegyezést” követően Félix „xQc” Lengyel és a Dallas Fuel útjai különválnak.

Mi az e-sport, és hogy lesz ebben Magyarország nagyhatalom?
Tavasszal kiderül, hogy tényleg felkerülünk-e az e-sport világtérképére.

A szerződés felbontása egyben azt is jelenti, hogy Lengyel mostantól szabadúszónak számít, tehát bármelyik csapat azonnal lecsaphat rá, amire van is esély, hiszen xQc néven elhíresült srác a megkérdőjelezhető viselkedése ellenére kifejezetten jó teljesítmény nyújtó e-sportoló hírében áll.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik