Tech

Máris betiltanák Elon Musk lángszóróját

A milliárdos Elon Musk meglehetősen sűrűn kerül be a hírekbe, ezúttal viszont nem a Tesla vagy a SpaceX miatt cikkez róla a sajtó, hanem azért, mert cégvezér egy tavalyi ígéretét betartva elkezdett lángszórót árulni, méghozzá az alagútfúrásban érdekelt vállalata, a The Boring Company közreműködésével.

Múlt héten még azt hittük, hogy csak egy viccről van szó, hétvégén aztán kiderült, hogy az 500 dolláros termék tényleg létezik, hétfő délutánra pedig az emberek 4 millió dollár értékben rendelték elő az eszközt, ami Elon szerint például tökéletesen alkalmas földimogyoró pörkölésére.

Brutálisan néz ki Elon Musk lángszórója
Úgy tűnik, hogy a Tesla vezére ismét valóra vált egy őrült ígéretet.

Habár a mindenféle őrültségre kapható milliárdos szerint a lángszóró megfelel az Egyesült Államokban hatályban lévő előírásoknak, azaz nem képes három méternél nagyobb lángcsóva kilövésére, a kaliforniai törvényhozás egyik demokrata képviselője, Miguel Santiago hétfőn máris azzal állt elő, hogy azonnal be kell tiltani Elon Musk veszélyes játékszerét.

A politikus tiltakozása érthető, hiszen Santiago pont azt az államot képviseli, ami a közelmúltban súlyos károkat szenvedett el a megfékezhetetlen erdőtüzek miatt, és ilyen szempontból tényleg elég szerencsétlen, hogy Musk az Instagramon egy lángszóróval bohóckodik. A cég ugyanakkor nem hátrál meg, és a Mashable portált hivatalos közleményben tudatták arról, hogy a lángszórójuk jóval biztonságosabb, mint azok az eszközök, amik bármelyik Home Depot áruház polcáról levehetők.

A közleményben továbbá az is szerepel, hogy a The Boring Company lángszórója úgy lett megtervezve, mint egy hullámvasút: ijesztő ugyan, de valódi veszélyt nem jelent, illetve a cég tisztában van azzal is, hogy a veszélyesebb lángszórók használatát szabályozás tiltja Kaliforniában, azonban a cégtől megrendelhető változat nem tartozik ebbe a kategóriába.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik