Tech

Új márkával megy neki a Teslának a Volvo

Korábban a témában:

A (kínai tulajdonban lévő) svéd Volvo kedden rántotta le a leplet az alapmárkáról leszakadó, sportosabb Polestar autócsalád legújabb tagjáról, és a cég egyúttal azt is világossá tette, hogy az új, és a közeljövőben érkező modelljeivel egyértelműen az elektromos járművek piacán legmenőbbnek számító Tesla konkurenciájaként pozicionálják újra magukat.

A most bemutatott Polestar 1 egy gáz- és elektromos hajtású hibrid, 600 lóerős összteljesítménnyel, ami csak elektromos meghajtás esetén 150 kilométer megtételére képes maximumra töltött telepekkel, és a gyártó tervei szerint évente 500 darab gördül majd le a gyártósorok futószalagjairól.

Forrás: Polestar

A vadonatúj Polestar 1 viszont még csak a kezdet, hiszen a cég tényleg komolyan gondolja, hogy az egyre jelentősebb piaci szereplőnek számító Tesla vetélytársa legyen az elektromos járművek piacán:

a 2019-ben bemutatkozó Polestar 2 már teljesen elektromos, és szélesebb rétegek számára is elérhető típus lesz.

Ezzel a modellel a Polestar egyértelműen azokat veszi célba, akik már most egy Tesla Model 3 felé kacsingatnak, és emellé bejelentették a Polestar 3 típust is, ami egy teljesen elektromos SUV lesz.

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Creative Worker. Listen Music. Working. Ideas. Light Bulb. Glasses. Laptop. Comfortable. Project. Sit. Brainstorm. Young Guy. Businessman. Work. Office. Businesspeople. Workplace. Inspiration.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.