Szórakozás

Lotfi Beginek szülés utáni depressziója volt: A feleségem azt mondta, ha nem szedem össze magam, akkor ott az ajtó

RTL Klub
RTL Klub
Már azt az időszakot is hullámvasútként élte meg, amikor megtudta, hogy a felesége ikreket vár.

Lotfi Begi tegnap a Fókuszban mesélt arról, hogy szülés utáni depresszió alakult ki nála azután, hogy a felesége 2017-ben életet adott az ikreiknek. Mint mondja, egyik napról a másikra az az érzése támadt, hogy nincs ereje az élethez, az ágyból sem igen tudott kikelni, hogy elkezdhesse a napi teendőit.

Amikor megtudtuk, hogy Réka ikrekkel várandós, az már egy hullámvasút volt. Egyik nap úgy éreztem, hogy de jó, mert milyen izgalmas, hogy egyszerre két gyerek, és ikrek, és egymásnak ott lesznek, aztán volt olyan nap, amikor inkább a félelmeim és a szorongás lett az erősebb érzés bennem, mert azért egyszerre két gyerek érkezése minden szempontból embert próbáló feladat

– magyarázta.

A helyzet tovább romlott az ikrek születésével, hosszú folyamat vezetett a zenész gyógyulásához. A felesége, Réka egy ideig várt arra, hogy talpra álljon lelkileg, ám végül ultimátumot adott neki.

Úgy tudtunk ebből kijönni, hogy ultimátumot adott. Tehát mondta, hogy ha nem szedem össze magam, akkor ott az ajtó. És igazából ez volt az a pont, ez volt az a mondat, ami felébresztette bennem azt, hogy jó, nincs más választás, össze kell kapnom magamat

– emlékezett vissza.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik