Szórakozás

Koltai Róbert karácsonyi reklám főszereplőjeként ríkatja meg az embereket

youtube / magenta_at
youtube / magenta_at
Kilenc országban vetítik majd.

Az osztrák Magenta Telekom mobilszolgáltató YouTube-csatornájára került fel egy új karácsonyi reklám, melynek főszereplője Koltai Róbert. Erre úgy bukkantunk rá, hogy hétfő délelőtt már az RTL Klubon sugározták a magyar változatot a Magyar Telekom jóvoltából.

Mint azt a Magyar Telekomtól megtudtuk, idén ők készítették el a Deutsche Telekom pályázatának nyerteseként a karácsonyi reklámfilmet, amelyet a csoport leányvállalatai kilenc országban fognak majd sugározni. Ekképp Ausztriában, Horvátországban, Csehországban, Lengyelországban, Észak-Macedóniában, Montenegróban, Szlovákiában, Romániában és persze itthon is feltűnhet majd a tévéképernyőkön Koltai Róbert.

A reklámot hazánkban ötlötték ki és forgatták le:

Ez most az első alkalom, hogy a Deutsche Telekom csoport közös reklámfilmet készített, ahol határoktól függetlenül mutathatjuk meg a Telekom által fontosnak tartott univerzális értékeket. A 2020-as karácsonyból hiányzott a szokásos varázslat. Idén vissza akartuk hozni ezt a varázslatot – mert a legnagyobb ajándék az egész családdal való együttlét. Ezért a globális kampányunk közös üzenete: a legnagyobb ajándék az, hogy újra együtt vagyunk

– tudtuk meg a Magyar Telekomtól.

A sztori szerint Koltai unokája minél nagyobb ajándékot szeretne karácsonyra, ezt pedig cseten folyamatosan tudatja is a nagyapjával. Nyilván szívmelengető lesz a végkifejlet, alább megtekinthető a magyar verzió.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik