Szórakozás

Pap Rita és férje: Sajnos nekünk is segélyért kell folyamodnunk

16 év után hazaköltöztek Magyarországra.
Korábban a témában:

Pap Rita és Bodnár Attila 2004-ben döntöttek úgy, hogy Ausztriába költöznek. Közel a hetvenhez azonban úgy érezték, hogy kényelmesebb életet élhetnek, ha visszatérnek Magyarországra. A végső lökést a járványhelyzet adta meg, így a nyáron összepakoltak.

Amiért annak idején Ausztriába költöztünk, hogy a gyermekeink jövőjét biztosítsuk, immár teljesítettük. A fiunk Grazban építészmérnök, a lányunk Bécsben fotóművész. Eddig mi hoztunk áldozatot értük, évekig kintről jártunk fellépni Magyarországra, de most elérkezettnek láttuk az időt, hogy magunkra gondoljunk, és hazaköltözzünk. Mindkét gyerek a párjával él, így tavaly május óta már csak kettesben vagyunk általában

– kezdte a Story-nak Bodnár Attila.

Az ausztriai ház ráadásul nem is a sajátunk, Bükfürdőn viszont van egy gyönyörű otthonunk, ahova visszatérhettünk, és amit olcsóbb is fenntartani. Ausztriában nagyon drága az élet, ráadásul a járvány miatt a bevételeink is megcsappantak. Évente 70-80 fellépésünk szokott lenni, idén azonban mindössze öt volt: kettő még tavasszal a karantén előtt, és azóta három. Így sajnos nekünk is segélyért kell folyamodnunk. A döntésünkben különösen fontos szempont volt, hogy itthon kedvezőbb a megélhetés, és biztonságosabb is, Bükfürdő tényleg a béke szigete.

Kiemelt kép: Story

Ajánlott videó mutasd mind

Orbán Viktor: Hétfőtől új világ kezdődik

A kormány lezártnak tekinti a „beszoktatást” a maszkviseléssel kapcsolatban, hétfőtől büntetni kell. A miniszterelnök szerint januárban a krónikus betegeknek és a legveszélyeztetettebb időseknek beadhatják a koronavírus-vakcinát.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.