Szórakozás

Megvan, kiket alakít Opitz Barbara és Miss Mood a Sztárban sztár első adásában

Opitznak nehezebb dolga lesz.

Augusztus harmincadikán debütál a Sztárban sztár hetedik évada, amelyben olyan előadókat sorakoztatott fel a Tv2, mint Vastag Csaba, Fésüs Nelly vagy Tóth Andi. A műsor két legfiatalabb versenyzői, Opitz Barbara és Miss Mood ma reggel a Mokkában árulták el, hogy melyik híresség bőrébe bújnak először. Miss Mood Dua Lipát fogja imitálni, aminek kifejezetten örült, mivel Lipa zenéjének popos hangzása közel áll hozzá.

Opitz egyetlen egy dologtól fél igazán, hogy mély hangszínű férfit kell eljátszania, mivel szerinte egy nőnek az fizikailag szinte lehetetlenség. Ezután pedig kiderült, hogy a felkapott J Balvint dobta neki a gép, akire mindkét jellemző igaz, ráadásul kopasz. Istenes László ezután feltette a legjogosabb és egyetlen kérdést, amit ezután tudnunk kell:

Barbi tulajdonképpen neked most levágják a hajad, az első műsorban?

– kérdezte, mire Opitz szépen elmagyarázta, hogyan fognak trükközni a hajával.

Mindenképpen úgy fogjuk megoldani, hogy leöblítem vízzel, aztán kisebb lesz a térfogata. És akkor így eloszlatjuk a hajamat a fejem felületén, és így nagyobb lesz a fejemnek a térfogata, de hát a J Balvinos fejem az nagyobb lesz, nagyobb koponyát kell elképzelni.

Opitz Barbara hamisítvány cipőket reklámoz közösségi oldalán
Nagyon nem jó irányt vettek itthon az influenszerek reklámozási szokásai.

Kiemelt kép: Tv2/Mokka

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik