Szórakozás

Műtétre gyűjt a kínai nő, akinek két éve keseríti életét a folyamatosan duzzadó hasa

Eddig senkinek nem sikerült kiderítenie, mi állhat az elváltozás hátterében.

Egy kínai nő lassan két éve a poklok poklát éli meg minden nap, köszönhetően annak, hogy egy rejtélyes egészségügyi elváltozás miatt egyre nagyobbra duzzad a hasa, ami elmondása szerint mára már közel 20 kilót nyom. A felkavaró esetről többek mellett a Ladbible számolt be.

A Kujcsou tartományban élő kétgyerekes anya, Huang Guoxian két évvel ezelőtt tapasztalta először, hogy a hasa nem egyszerűen felpuffadt, hanem természetellenes duzzadásnak indult. Ez egy idő után olyan elviselhetetlen fájdalommal kezdett járni, hogy a nő orvoshoz fordult. A gyógyszerek hatására a fájdalom elmúlt, a duzzadás azonban olyannyira nem állt meg, hogy most már a vak is látja, hogy valami nagyon nincs rendben a nő szervezetével.

Huang azóta több orvosnál volt, akik a legkülönfélébb betegségekkel diagnosztizálták a májcirrózistól kezdve a petefészekrákig, de hogy mi okozza a hasában található elváltozást, arra senki nem jött rá.

A sokszor tévesen terhes nőnek nézett Huang a kínai médiának elmondta, az állapota szinte minden napi tevékenyéségében korlátozza. A gyerekeit nem tudja ellátni, de rendesen kipihenni sem tudja magát, mert az akadály miatt egyszerűen képtelen kényelmesen elhelyezkedni. Legtöbbször egy fotelben üldögélve tud csak lepihenni, de pihentető alvásban időtlen idők óta nem volt része.

Aggasztó helyzete ellenére nem mondott le a felépülésről, ennek érdekében pedig gyűjtésbe kezdett. A tartományi kormány és a Good Samaritans nevű szervezet egy ideje már pénzbeli adományokkal támogatja a nőt, hogy fizetni tudja az egekbe szökő egészségügyi kiadásait, most viszont egy helyi kórház is jelentkezett. Ők deklarálták, hogy rendelkeznek azokkal a specialistákkal, akik nem csak diagnosztizálni tudják az elváltozást, de operáció keretében segítenek is a nő állapotán. A kezelés költsége 30 ezer jüan, nagyjából 1,25 millió forint. A nő családja nincs olyan helyzetben, hogy ezt az összeget azonnal ki tudják fizetni, ezért az emberek segítségét kérték.

Alább a Daily Mail videója látható, melyben dióhéjban bemutatják a kínai nő történetét:

 

Kiemelt kép: Daily Mail

Ajánlott videó

Olvasói sztorik