Szórakozás

Elküldte a francba Chrissy Teigent és Marie Kondót, most meg ő lehet az új Gordon Ramsay

Alison Roman nevét a legtöbben azért ismerték meg, mert kíméletlenül beszólt két hírességnek is, közben viszont rengeteg rajongót szerzett a koronavírus-járvány miatti izoláció alatt. Egy újság az apokalipszis házi istennőjének nevezte, egy másik pedig a járvány bálkirálynőjének. De ki ez a nő?

Például amit Chrissy Teigen csinált, az szerintem elképesztő. Volt egy sikeres szakácskönyve, aztán jöttek a kiegészítők, most meg már több mint egymillió követője van a Cravings Instagram-oldalán, ahol a követői gyártják számára a tartalmat. Elborzaszt ez az egész, soha nem csinálnék ilyet, nem is törekszem rá. De persze ki nevet a végén? Ő, mert ezzel kibaszott sok pénzt keres

– mindezt Alison Roman mondta nemrég egy interjúban, amit a New Consumernek adott, mondatai pedig nemcsak Chrissy Teigent akasztották ki, de a szakácskönyvet író modell rajongóit és azokat is, akik hirtelen nem tudtak mit kezdeni azzal, hogy Roman gyakorlatilag azért támadta be Teigent, mert van egy sikeres vállalkozása.

Alison Roman egyáltalán nem mellékesen ugyanebben az interjúban Marie Kondónak is nekiment picit, amikor azt mondta, szerinte Kondo teljesen szembement azzal, amit képvisel, miután saját oldalán elkezdett mindenféle csetreszeket árulni, miközben alapvetően abból él, hogy arra tanítja az embereket, miként szabaduljanak meg az őket körülvevő felesleges tárgyaktól:

Amikor Marie Kondo úgy döntött, kihasználja a hírnevét, hogy termékeket adjon el nekünk, ami teljesen ellentétes azzal, amit tanított nekünk, akkor azt éreztem, ez a ribanc nagyon gyorsan kiárusította magát. Valaki azt mondta neki, cuccokat kéne gyártani, ő meg úgy volt vele, oké, nyomjátok rá a nevemet, szarok rá.

Roman dühe Kondo termékeivel kapcsolatban már érthetőbb, mint az, hogy Teigent kritizálta, pláne mert utóbbi miatt sokan álszentnek is nevezték, hisz Romannak már készül egy saját főzőműsora, sőt hamarosan sajátmárkás konyhai eszközeit is meg lehet majd vásárolni. Igen, pont mint Teigen esetében.

Épp emiatt térhetett kicsit észhez Roman, aki aztán bocsánatot kért Teigentől, főleg miután a modell Twitteren kezdett el értetlenkedni, mégis miért probléma, hogy megvalósította az álmait azzal, hogy elkezdett főzni, készített egy szakácskönyvet, ami köré aztán felhúzott egy márkát.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Alison Roman (@alisoneroman) által megosztott bejegyzés, Máj 11., 2020, időpont: 4:51 (PDT időzóna szerint)

Na és most, hogy mindezt tudjuk, mindenki mehetne is tovább a dolgára, de nyilván el se kezdem ezt a cikket, ha nincs Alison Romanban sokkal több annál, minthogy káromkodva fikázza Chrissy Teigent és Marie Kondót. 

Például simán ott van benne a potenciál, hogy ő legyen a millennialok Gordon Ramsay-je. Főleg hogy már most több százezer nagyon lelkes követője van Instagramon. Az elmúlt hetekben a bezártság miatt otthonfőzők közt csak nőtt a népszerűsége, annyira, hogy Romant a Cut az apokalipszis házi istennőjének, a Vox pedig a járvány bálkirálynőjének nevezte.

De hogy jutott el idáig, és ki a franc az az Alison Roman?

Los Angelesben született, 34 éves és New Yorkban lakik. Most abból él, hogy a főzésről ír, de korábban főzött is hivatásszerűen. Kaliforniában cukrászként dolgozott, majd New Yorkban lett egy étterem sous chefje. Összesen hét évig dolgozott konyhán, aztán rájött, hogy sokkal szívesebben mozogna többet olyan emberek között, akiknek addig főzött, meg akikkel még nem találkozott közvetlenül.

A vendégekkel való kapcsolat véget ér, amikor kilép az étterem ajtaján. Abból nem tanulnak semmit, hogy megeszik a főztöd, nem főznek tőle jobban. A munkámban azt szerettem a legjobban, amikor új szakácsokat kellett betanítani

mondta 2017-ben a Cutnak Roman, aki otthagyta a konyhát, pár évvel később pedig már a Bon Appétit magazin szerkesztője volt. 2015-ben szerződött a BuzzFeed Foodhoz, onnan pedig a New York Timeshoz, ahol jelenleg is dolgozik.

Közben kiadott két szakácskönyvet – 2017-ben a Dining Int, 2019-ben pedig a Nothing Fancyt –, mindkettő bestseller lett.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Alison Roman (@alisoneroman) által megosztott bejegyzés, Febr 7., 2020, időpont: 9:49 (PST időzóna szerint)

Roman szerint azért sikeres, és azért szeretik a receptjeit sokan, mert nem gondolja túl. Azért főz, mert szeret főzni, mert boldoggá teszi, mert közben ő irányít.

Elkészíted, megeszed és jó. Ez egy egyszerű dolog. Nincs dráma. Csak étel, amit élvezhetsz, és ami emiatt szent

– mondta a New Consumernek adott interjúban.

Roman receptjei tényleg nem bonyolultak, a hozzávalók sem beszerezhetetlenek. Ezért is lett elképesztően népszerű a koronavírus-járvány miatti bezártságban, amikor még olyanok is elkezdtek főzni, akiknek eddig maximum csak sör volt a hűtőjükben.

Soha nem kérnék arra senkit, hogy hétfőn este munka után még próbáljon meg beszerezni kilenc különböző lehetetlen fűszert, és olyat se javasolnék soha, ami két és fél óra alatt készül el, ha van az elkészítésnek egyszerűbb és finomabb módja is

– írja Roman első szakácskönyve bevezetőjében. De nemcsak emiatt hihetjük el neki, hogy főzni baromi könnyű és gyors. Receptjeit sem bonyolítja túl, amikor olyan neveket ad neki, mint: A Tészta, vagy A Pörkölt. Főleg mert ezekkel nem feltétlenül egy konkrét receptet mutat be, hanem egy főzési módszert.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Alison Roman (@alisoneroman) által megosztott bejegyzés, Máj 1., 2020, időpont: 9:40 (PDT időzóna szerint)

Egyszerűségével szerzett rengeteg követőt a járvány miatti izoláció alatt is, Roman pedig nemcsak recepteket kezdett megosztani, de bevásárlólistákat is. Ezzel teljesen új rajongótábora is lett: azok, akik a felvásárlási lázban megvették az összes lisztet és babkonzervet, viszont nem tudtak velük mit kezdeni, mert korábban soha nem főztek.

Roman hirtelen jött népszerűsége és a tervezett főzőműsora mellett nyilván nem tűnik már teljesen tervezetlen véletlennek az, hogy beszólt Teigennek és Kondónak, de ha bejön neki, akkor a következő években valószínűleg sokat találkozunk a nevével.

Kiemelt kép: Insgtagram/Alison Roman

Ajánlott videó

Olvasói sztorik