Szórakozás koronavírus

II. Erzsébet: Önfegyelemre, együttérzésre van szükségünk

Vasárnap este magyar idő szerint este kilenckor ritkaságnak számító tévébeszédet tartott a királynő.

 Szeretném az Országos Egészségügyi Szolgálatnak, illetve minden egészségügyi és szociális ágazatban dolgozó embernek megköszönni a munkáját. Azokét, akik önzetlenül folytatják az otthonon kívüli munkájukat minden nap, hogy minket támogassanak. Biztos vagyok benne, hogy nemzetünk is egyetért velem abban, hogy amit csinálnak, az becsülendő és minden egyes kemény munkával töltött óra közelebb visz minket a régi, normális időkhöz

mondta a videóban, amit a BBC közvetített. Nem élőben, ugyanis a beszédet előre felvették – a járványra való tekintettel egyetlen védőruhás operatőr tartózkodott egy helyiségben a királynővel, az összes technikai felszerelés egy másikban volt.

A királynő köszönetet mondott azoknak, akik otthon maradnak és ezzel védik a sebezhető(bb) embereket és osztoznak azon családok fájdalmában, akik már elveszítették szeretteiket. Egyúttal felhívta az emberek figyelmét, hogy hiába napos az idő az ország több pontján, ne menjenek a szabadba.

Együtt küzdünk ezzel a betegséggel, és szeretnék mindenkit megerősíteni abban, hogy ha együtt, egymásért vagyunk és elszántak vagyunk, túljutunk ezen az egészen. Remélem, hogy később mindenki büszke lehet arra, hogy hogyan nézett szembe a mostani kihívásokkal. A bennünk élő büszkeség nem a múltunk egy része, hanem a jelenünket és a jövőnket határozza meg. Azok a pillanatok, amikor az Egyesült Királyság együtt tapsolta meg az egészségügyi és minden más fontos területen dolgozó lakosát, a nemzeti szellemünk kifejezéseként maradnak meg, a pillanatok szimbólumai pedig a gyerekek által rajzolt szivárványok lesznek.

Ezután emlékeztetett az 1940-es bombázásokra és evakuálásra, amikor a gyerekeket Londonon kívülre menekítették és amikor testvérével, Margit hercegnővel együtt először szóltak a néphez.

Ez a kihívás most más, mint a többi. A nemzetek összefognak és a tudományt hívjuk segítségül. Sikerülni fog és ez a siker minden egyes emberé lesz majd. Jönnek még jobb idők: nemsokára újra együtt leszünk a barátainkkal, a családunkkal. Nemsokára találkozunk.

Kiemelt kép: Yui Mok – PA Images/Getty Images

Ajánlott videó

Olvasói sztorik