Szórakozás

A Lady Gagát éneklő londoni nőt már Amerikába reptették

Ellen DeGeneres műsorának vendége volt és kapott egy "kis" meglepetést is.

Charlotte Awbery-t egy brit youtuber állította meg a metróban, hogy folytassa Lady Gaga Shallow című dalát, ami olyan jól sikerült, hogy mostanra a fél világ megismerte. Egy hét alatt az Instagram oldalának követőszáma hétezerről közel félmillióra emelkedett és Ellen DeGeneres is meghívta a műsorába.

Az amerikai talkshow-ban ismét előadta a dalt, majd elmondta, hogy 15 éve énekesnőként dolgozik esküvőkön, bálokon és más hasonló rendezvényeken. Az apja pedig mindig azzal bíztatta, hogy ne adja fel. Ennek pedig most be is ért a gyümölcse.

Az újabb szereplési lehetőség mellé pedig kapott még egy kis bónuszt Ellen DeGenerestől.

Egy tízezer fontos, forint árfolyamon négymillió értékű utalványt kapott, amit a londoni metrón való utazási költségeit fedezi – ami nem kis ajándék az ottani árak miatt.

Kiemelt kép: YouTube/TheEllenShow

Ajánlott videó

Olvasói sztorik