Szórakozás

Nincs bajom a VSCO-lányokkal, szimplán csak öregnek érzem magam miattuk

2019 nyara fontos változásokat hozott: a világ elkezdett ráébredni, hogy a klímaváltozás és az azzal járó veszélyek már nem is olyan távoli dolgok, az Y-generáció tagjai pedig arra ébredtek rá, hogy ők is megöregedtek, ugyanis megjelentek a VSCO-lányok.

Először akkor jöttem rá, hogy megöregedtem, amikor nemrég az új fodrászom kérdésére, hogy volt-e valaha rövid frizurám, elmondtam, hogy tizennégy évesen, 1998-ban elkövettem azt a hibát, hogy hátul felnyírattam a hajam, a fodrászom pedig csak annyit mondott erre, hogy akkor egyéves volt. Igazán öregnek viszont akkor éreztem magam, amikor szembejött a BuzzFeeden egy gyűjtés VSCO-lányokkal kapcsolatos twitteres viccekről, és egyiknél sem értettem, mi a poén.

A címkézések szerint klasszik millennial vagyok, az Y-generáció tagja, aki a 80-as években született. Mindig ott van a kezemben a mobil, 0-24 online vagyok, ez az új trend viszont úgy ment el mellettem, mintha a saját öreganyám lennék. Elérkeztünk ez az első olyan online termékhez, amitől a millennialok öregnek érzik magukat, a VSCO-lányokat ugyanis már egyértelműen a Z-generáció termelte ki magából.

Sksksksksksk

Ha sok s és k betűt látunk egymás mellett a képernyőn, akkor nem feküdt rá senki a billentyűzetre, mindössze annyi történt, hogy megszerezte a gépet egy izgatott VSCO-lány. Próbáltam megfejteni és rájönni, mégis hogyan alakult ki ez a dolog, de kevés sikerrel jártam, az interneten is inkább csak találgatások vannak azzal kapcsolatban, hogy pontosan mi az az sksksksksksk. Mindenesetre ha egy VSCO-lány elejti az agyonmatricázott vizeskulacsát, akkor biztosak lehetünk benne, hogy azt fogja írni:

And I oop, sksksksksk.

A PopBuzz szerint az „Sksksksk”, vagy hasonló, véletlenszerű betűkből álló halmaz eddig az interneten általában azt jelentette, hogy valaki nagyon nevet valami nagyon kínos dolgon. A kifejezést – ha nevezhetjük ezt annak – a VSCO-éra előtt leginkább a twitterezők használták, azon belül is a fekete közösség, vagy LMBTQ+ emberek. Ezzel pedig el is érkeztünk Jasmine Masters drag queenhez, aki 2015-ben posztolt egy videót, aminek végén egy ponton (gyakorlatilag a semmiből) felkiált:

And I Oop!

Mint később kiderült, azért, mert beütötte a heréjét. A felkiáltás nagyon gyorsan mémesedett, a neten általában akkor használják, ha mondandójukat meg akarják szakítani valami hirtelen jött, sokkoló felismerés miatt. Pontosabban csak használták, mert jöttek a VSCO-lányok, és ezt is magukévá tették, amiért ma már senki nem akarja kiejteni a száján vagy leírni azt, hogy Oop vagy Sksksksksk.

Jó, de kik ezek a VSCO-lányok?

Egyszerre nagyon könnyű és nagyon nehéz erre válaszolni. Az biztos, hogy nevüket a VSCO fotószerkesztő alkalmazásról kapták, ahol az Instagramra posztolás előtt lehet rommá filterezni a képeket. De a VSCO-ban nem csak filterezni lehet, mert az applikáció egyben egy leegyszerűsített Instagramhoz hasonló közösségi oldal is, saját profillal, ahol minden kép nagyon szép, trendi és tökéletes. Viszont nincsenek lájkok és kommentek, emiatt pedig a VSCO-lányok minden, számukra kedves dolgot oda posztolnak ki, a filterezett vizeskulacsuktól kezdve olyan videókig, amin a szobájukban táncikálnak, a bikinis szelfiket pedig inkább meghagyják az Instagramra.

És nem, nem úgy kell ejteni, hogy ví esz szí ó, hanem úgy, hogy viszkó.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

girl starter p a c k s (@girlstarterpacksss) által megosztott bejegyzés, Aug 24., 2019, időpont: 2:43 (PDT időzóna szerint)


A netes leírások szerint a VSCO-lányok túlnyomórészt fiatal, tizenéves, általában fehérbőrű lányok, akiknél mindig van egy vizeskulacs, rövid, de túlméretezett pólót és pulcsit hordanak rövidnadrággal, fehér Vansszel, Crocs-papuccsal vagy Birkenstockkal, hajukban vagy csuklójukon pedig az az újra divatos, vastag, bársonyos borítású textilhajgumi van, amit a 90-es években Magyarországon Madonna-hajguminak hívtak. Szóval gyakorlatilag teljesen átlagos középiskolás lányok, akik az Instagramon élik mindennapjaikat. Ha a netes szlengeknél akarunk maradni, akkor ők az új basic bitchek, amire nincs jó magyar kifejezés, talán a tucatlány áll legközelebb hozzá. A különbség csak annyi, hogy a VSCO-lányok a Starbucks „ikonikus” Pumpkin Spice Lattéjét vizeskulacsra cserélték, az Uggot pedig Birkenstockra.

A témában a BuzzFeednek nyilatkozó 15 éves youtuber, Caiti DeCort is szimplán csak basicnek nevezte őket, mondván, mind ugyanolyan ruhát viselnek és ugyanazokat a termékeket használják. DeCort készítette el az alábbi, másfél milliós megtekintésnél járó videót is, amin VSCO-lánnyá változik, vagyis felhúz a karjára egy hajgumit, felvesz egy pár fehér Crocsot és felmatricáz egy vizeskulacsot.

És egy picit most kanyarodjunk vissza oda, amikor leírtam azt, hogy fehér bőrű lányok. Miért fontos ezt kiemelni? Mert a VSCO-lányokon gúnyolódó internet is mindig kiemeli – erről beszélt a BuzzFeednek a youtuber Pham, aki barátnőjével együtt készített egy olyan videót, amin azt mutatják meg, mitől lesz valaki igazán VSCO-lány.

Amikor elkészítettük a videót egy barátnőmmel, aki fehér és vékony, olyan kommenteket kaptam, hogy én nem nézek ki úgy, mint egy VSCO-lány, csak a barátnőm. Pedig ugyanazokat a dolgokat csináltuk és ugyanazt viseltük. Egyértelműen látszik, hogy vannak, akik azért »nem illenek be ebbe a képbe«, mert nem tartoznak egy bizonyos etnikumhoz

– mondta Pham, aki a hozzászólók és az általános leírások szerint azért nem lehet VSCO-lány, mert nem elég fehér a bőre és ázsiai vonásai vannak. Nagy általánosságban ugyanis a VSCO-lányok tényleg vékony, fehér bőrű lányok, akiknek van elég pénzük arra, hogy megvehessenek és megtehessenek mindent, amit ez a trend megkövetel. Mondjuk hogy legyen egy jeepjük, vagy hogy a Brandy Melville-nél vásároljanak, ahol gyakorlatilag csak kicsi, vagy extra kicsi méreteket lehet kapni.

Vissza a 90-es évekbe

A VSCO-lányok fotóit és VHS-effektekkel torzított videóit elnézve néha kicsit olyan, mintha valami homályos nosztalgiával együtt idézték volna meg a 90-es éveket, azt a korszakot, amire nem is tudnak nosztalgiával gondolni, mert a legtöbbjük még csak meg sem született, viszont amire a millennialok többsége élesen emlékszik. Emiatt aztán az Y-generáció tagjai még inkább öregnek érezhetik magukat.

Amiatt meg pláne, hogy az ő generációjuk tolta meg újra a ronda ruhák divatját, a frottírzoknival párosított Crocsokkal és bumszli sportcipőkkel együtt. Közben pedig olyan sminket viselnek, mintha nem viselnének sminket, olyan a hajuk, mintha most jöttek volna a strandról, és folyamatosan elképesztően lazának tűnnek, mintha egy percet sem foglalkoznának a külsejükkel vagy azzal, hogy mit mutatnak meg az életükből. Emiatt úgy tűnhet, az ő világuk tökéletes ellentéte az influenszerek agyonkomponált világának, miközben a VSCO-lányok is nyilvánvalóan órákat töltenek el Instagramjuk tökéletesítésével. Mert nekem ne mondja senki, hogy nincs abban meló, amikor valaki Instagramján az összes képnek helytől és időtől függetlenül tök ugyanolyan színe van.

De a VSCO-lányok feltűnése valójában nem csak egy új netes trend. Inkább egy netes mérföldkő, aminek láttán az Y-generáció tagjai lassan rájönnek, hogy ők is ugyanúgy megöregedtek, mint a szüleik.

Korábban az anyámnak kellett elmagyaráznom, hogy mi az az internet, most pedig nekem van túl sok kérdésem a TikTokkal kapcsolatban. Eddig a millennialok számítottak a fiatal generációnak, de már a legfiatalabb millennial is elmúlt 23 éves, azaz nagy eséllyel végzett az egyetemen, és dolgozó, felnőtt ember lett, vagyis inkább a megélhetésével és a lakhatással foglalkozik, nem pedig azzal, hogy hol vegyen magának kagylós nyakláncot.

El kellett fogadnom, hogy soha nem lesz saját lakásom
Saját erőből legalábbis biztos, hogy nem. Nem feltétlenül rossz dolog ez, de kevésbé érzem magam lúzernek mióta erre rájöttem.

Ez persze nem azt jelenti, hogy a Z-generáció tagjai és így a VSCO-lányok felelőtlen, semmirekellő horda lenne, nem lesz itt most semmilyen „bezzegazénidőmben”. Mert ha csak azt nézzük, hogy kötelező kiegészítője egy VSCO-lánynak a vizeskulacs, máris feltűnik a divatos környezettudatosság, amit fokoznak azzal, hogy elképesztő mértékben vonzódnak az eldobható szívószálak helyett a fém szívószálakhoz is. Mert a Z-generáció tagjai sokkal nagyobb figyelmet fordítanak a klímaváltozással járó veszélyekre, és most nem kell feltétlenül Greta Thunbergre gondolni, ott van a VSCO-lányokhoz sokkal közelebb álló Jaden Smith, Will Smith 21 éves fia, aki dobozolt vízzel szeretné megmenteni a Földet.

Az internet tehet róla

Lehet, hogy a millennialok jól ismerik az internetet és a közösségi médiát, a Z-generáció viszont konkrétan beleszületett a digitális világba. 16 évesen nem posztolhattam ki minden nap az Instagramra, hogy mit vettem fel aznap, amikor először elém került az Internet, csak annyit tudtam vele kezdeni, hogy rákerestem az aktuális kedvenc együttesemre vagy kisállatot neveltem a Tétova TeveClubon. A VSCO-lányok korosztálya viszont már mindenre a netet használja – arra is, hogy egy ottalvós bulira inspirációkat gyűjtsön. Mint például a 15 éves Emma Marie, aki YouTube-ján mutatta meg, milyen egy igazi VSCO ottalvós buli.

Emma és barátai takarókkal, párnákkal és égőkkel dekorálták ki a kert végében álló trambulint. Ezt viszont nem maguktól találták ki, hanem leutánoztak egy Instagram-fotót, hogy aztán az egészet levideózzák, készítsenek pár szép fotót, majd a szúnyogok miatt inkább bemeneküljenek a házba. Vagyis a különbség nagyjából annyi a két generáció tinédzserkora közt, hogy a buli lényege nem a buli, hanem hogy miként néz ki a buli az interneten, mint ahogy az utazásnál sem az a fontos, hogy mi van ott, ahova megyünk, hanem hogy mi ott vagyunk.

Az viszont ugyanaz, hogy őket sem érti meg az idősebb generáció, ahogy minket sem értettek meg a szüleink.

Sksksksksksk.

Kiemelt kép: YouTube/Sydney Serena

Ajánlott videó

Olvasói sztorik