Szórakozás

35 év után egy Bródy-dal hozott össze két testvért az X-Faktorban

Pontosabban az X-Faktor stábja, akik szép pillanattal ajándékozták meg az egyik versenyzőt.

Azért jöttem ide – tudom, hogy nem nyerem meg, énekelni nem tudok, gitározni nem tudok –, mert komoly oka van

– kezdte a 70 éves Balogh Antal Géza, aki egy szál gitárral ült be az X-Faktor színpadára. Ez hamar felkeltette a mentorok érdeklődését is, a férfi pedig folytatta a történetet.

Van egy öcsém. Kettő volt, az egyik elment tavaly előtt, és a kisebbik öcsémet 35 éve nem láttam. Elég szűk anyagi körülmények között élt, és kért tőlem ötezer forintot kölcsön, mondta, hogy három hónap múlva visszahozza. Ez volt 35 éve, és a kis hülye lehet, nem mer jönni, de engem nem érdekel a pénz. Nem tudom, hol van. Kerestem Hernádon, mindenhol

– fogalmazott, majd belekezdett Bródy János Filléres emlékeim című számába, a közönség pedig néma csöndben hallgatta végig. Egyébként a mentorok megjegyezték, hogy gitározni azért tud Balogh.

Továbbjuttatták négy igennel, ám itt jött egy csavar a sztoriban.

Az X-Faktor stábja megkereste Lajost, az öccsét, és behívták a produkció végén. Dallos Bogi és Kiss Ramóna nem bírták könnyek nélkül, ahogy persze a testvérpár sem.

 

Az első adásról szóló összefoglalónkat itt olvashatjátok:

Elindult az X-Faktor: „Én lehet, hogy rád gyújtanám a lakást, ha a szomszédom lennél!”
Egyáltalán nem kímélték az indulókat a válogatón, ahol nyilván megint sok volt a fura ember.

És persze:

Ha nem akarsz lemaradni a celebhírekről…

akkor neked szól legújabb Facebook-oldalunk, a Nejlon, ahol éppen egy szuper közösség épül és ahol a hazai híres és/vagy érdekes emberek vannak a középpontban.

Kiemelt kép: RTL Klub 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik