Szórakozás

Ada eladónak is jelentkezett Németországban, csak hogy ne legyen „otthon ülő anyuka“

Pintér Adrienn szerint nem az ő karrierje fontos, sokkal inkább a család egysége.

A Reggeli vendége volt Pintér AdriennAda“, aki arról beszélt, hamarosan Németországba költöznek majd, mert a műsorvezető párja ott dolgozik főállásban. Egyébként nemrég kérték meg Ada kezét, így a költözés tulajdonképpen adta is magát.

Arról is szót ejtett, hogy a német nyelv még viszonylag problémás neki, de igyekszik felzárkózni a helyiekhez. Ekkor tette fel Szabó Zsófi a kérdést, hogy most akkor otthon ülő anyuka lesz-e Adából?

Nem ez a tervem. Igazából már tavaly is próbáltam munkát keresni, de képzeljétek el, annyira ciki, hogy még eladónak se akartak felvenni. Tehát hogy így elutasítottak mindenhol. Nyilván nem az a célom, hogy valami óriási karriert fussak be kint, hanem egyrészt anyanyelvi közegben legyek, hogy tényleg használjam, amit tanultam, mert máshogy nem fog beragadni. Másrészt meg ne az legyen, hogy otthon ülök, és vakarom a hátsómat, mert abba bele fogok két hét után őrülni. Inkább csak az, hogy elmenni, legyen valami történés az életemben, emberek között legyek – mert az egy dolog, hogy én megőrülök, de szerintem Mátét is ki fogom idegelni, ha ilyen uncsi, háztartásbeli valaki leszek

– magyarázta Ada, aki hozzátette, nem érzi lemondásnak, hogy Németországban nem fog műsort vezetni, konferansziéként dolgozni, a fontos, hogy normális családként élhessenek.

 

Kiemelt kép: pinter_adrienn_ada_official

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik