Szórakozás

Itt az első termék, amit a csernobili tiltott zónában gyártanak, és persze, hogy vodka

Az oda látogató turisták lesznek az elsők, akik megvásárolhatják a szennyezett rozsból készített Atomik vodkát.

A tervek szerint idén már ötszáz palackot fognak gyártani a csernobili atomerőmű környékén kialakított tiltott zónából származó vízből és rozsból készített vodkából. Ez lesz az első kereskedelmi forgalomba kerülő termék, ami az 1986-os atomkatasztrófa óta készült a területen  – írta a BBC.

Az Atomik névre keresztelt vodkát a radioaktív szennyezést vizsgáló tudóscsapat készíti, és egyelőre csak egyetlen egy palack létezik belőle. A vodkakészítést azzal kezdték, hogy rozst ültettek a Zónába, és az enyhén szennyezett növényt használták fel az ital elkészítésére. Valamint a csernobili vízgyűjtőből származó vizet.

Jim Smith, az angliai Portsmouth egyetem professzora a BBC-nek elmondta, az Atomik vodka pont annyira radioaktív, mint az összes többi vodka: semennyire. Köszönhetően a desztillálásnak, ami minden szennyeződést eltávolít. Smith elmondása szerint az elkészült terméket bevizsgálták a Southampton egyetem kutatói, és semmit sem találtak.

A kutatók reményei szerint még idén ötszáz palackot fognak legyártani az Atomik vodkából, amit eleinte a csernobili zónába látogató turistáknak fognak árulni. Az erre létrehozott Chernobyl Spirit Company nevű cég bevételeiből pedig az atomkatasztrófa sújtotta helyi közösséget akarják segíteni.

Emellett azt akarják bizonyítani, hogy a terület, ami már kezd felépülni, gazdaságilag hasznosítható.

Nem kell magára hagyni a földet, ahol lehet olyan dolgokat készíteni, amik mentesek a radioaktivitástól

– mondta el a BBC-nek Gyennadij Laptyev, az Ukrán Hidrometeorológiai Intézet tudósa.

Smith hozzátette, a Zónában vannak még ugyan erősen szennyezett részek, de nagyrészt kisebb a szennyezés, mint a föld azon részein, ahol egy kicsit magasabb a természetes háttérsugárzás.

A kiemelt képen Pripjaty városa, háttérben a csernobili atomerőművel, egy 2016-os felvételen. Fotó: iStock

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik