Szórakozás

Ha valaki a bevizesedett, terhes Zimány Lindát dicsérni meri, az rosszul jár

Már most tudja, hogy az emberek hogy fognak reagálni rá.

Zimány Linda Peller Mariann vendége volt az Utazás a lelked körül című műsorban. Ebből többek között az is “kiderült”, hogy az ügyvédbojtárra valószínűleg 2020 elején fog rátalálni a szerelem. Vagyis Zimány jelenleg szingli, mégis hosszasan beszélgettek arról, hogy mi lesz, ha már a családalapítás kapujában fog állni.

Zimány Linda már lejjebb adta az igényeit férfiak terén
A vágy a kockás has után már a múlté, most valami egészen más a fontos.

Nyilván, mivel a nyilvánosság előtt nőttem fel, ezért nekem fontos a külső. Meg egy ilyen típusú lány is vagyok, tehát biztos, hogy mindig adni fogok magamra. Majd ha szülök is szeretnék formában lenni és biztosan ezért majd mindenki utálni fog, hogy miért ez a legfontosabb. Nem ez lesz a legfontosabb, de az életem fontos része lesz. Aztán meglátjuk, lehet, hogy tök szét leszek esve, de nem nem, megpróbálok azért szuperanya lenni

– vázolta a jövőképét Zimány, aki már most figyelmeztetett mindenkit, hogy következményei lesznek annak, hogy dicsérni merik a terhessége végén.

Pont mondtam, hogy ha terhes leszek és ott fogok ülni bevizesedve az utolsó hónapban és ha valaki odameri kommentelni a képem alá, hogy most vagy a legszebb életedben, azt tuti, hogy letörlöm az Instagramról.

Kiemelt kép: YouTube/LifeTv

Ajánlott videó

Olvasói sztorik