Szórakozás

Nem sikerült Pataki Zita lombikja

Március 8-án, pénteken este nyolc órakor jelent meg a YouTube-on a Pataki Zita-féle Az utolsó lombik utolsó epizódja. 

A rész egy telefonhívással kezdődött, amiben az orvosuk felhívta Patakiékat, majd közölte velük, hogy a béta-hCG érték 3,1-es lett, ami azt jelenti, hogy a korai szakaszban volt egy beágyazódás, de nem zárult sikerrel.

Látod, megint mennyire hittem benne

– mondta a videóban könnyes szemmel Pataki, férje pedig támogatóan vigasztalta.

Én nem fogok többet gyógyszereket szedni. Biológiailag nekem saját gyerekem nem lesz ebben az életben

– tette hozzá.

A jelenet itt véget ért, a következő rész pedig a három héttel később történteket mutatja, amikor az orvoshoz mennek, hogy kiderüljön, a kapott gyógyszerek nem okoztak-e bármit a szervezetében.

Itt kiderült, hogy Patakinak van két tüszője, natív lombikciklusos helyzet lépett fel. A tüszőket leszívták, de kiderült, azokban sem volt petesejt.

Pataki úgy döntött, meggyújt egy gyertyát, addig égeti, amíg el nem ég és beszél hozzá – ezzel a rituáléval engedi el a történteket.

Semmi baj, hogy elmentél, semmi baj. Egyáltalán nem haragszom rád emiatt. Hihetetlenül bíztam benned, de te így döntöttél. Még sosem neveztelek a neveden, de kimondom, hogy hogyan hívtak volna. Szárnyas Léna. Ha kisfiú, akkor Artúr, Szárnyas Artúr. Lehet, hogy nem ezek lesznek az utolsó könnyeim, de minden egyes könnycsepp majd emlékeztet rád. Gyere néha vissza az álmaimban.

A videót premierrel adták YouTube-on, a csúcson több mint 12 ezer néző nézte élőben.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik