Szórakozás

Síró kislányt vigasztalt Jennifer Lawrence – megható videó

Az Éhezők viadala sztárja otthagyta a vörös szőnyeget, hogy megvigasztalja egyik rajongóját.

A mindössze 23 éves Jennifer Lawrence a napokban, az Éhezők viadala-sorozat második részének londoni premierjén olyat tett, amit szerintünk nem sokan tettek volna. A színésznő a film többi szereplőjével együtt érkezett a filmpremierre, ahol a vörös szőnyeg mellett hatalmas ováció, és sikítozó rajongók ezrei várták őket.

Épp interjút adott, amikor felfigyelt arra, hogy a szemközti kordon mögött egyik rajongója zokog. Ekkor Jennifer félbeszakítva az interjút a síró, kerekesszékes lányhoz sietett, majd megkérte a biztonságiakat, hogy nyissák ki neki a kordont.

Ezután leguggolt a síró kislányhoz, letörölte a könnyeit, majd azt mondta neki „Annyira köszönöm, hogy eljöttél!” és megölelte. Jennifer még egy közös képet is készített a kislánnyal, akitől búcsúzóul megkérdezte, várja-e, hogy lássa a filmet. A kislány mosolyogva bólogatott. Nézze meg ön is a szívmelengető pillanatot:

Egyébként később az interjú is elkészült a színésznővel, amiből kiderült: Jennifert nagyon meghatja az a nagy szeretet, ami most körülveszi, de még az ismertség miatt sem szeretne megváltozni. Szerencsére, ahogy erre az interjúban is utalt, nem is kell neki.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik