Verrasztó megütötte Gyurta Gergelyt

Kínos ügy az úszóválogatott körül: Verrasztó Dávid a hírek szerint behúzott egyet a gyorsúszó Gyurta Gergelynek. Keresd a nőt!

verrasztó dávid (verrasztó dávid)

Verrasztó Dávid a hírek szerint messzire ment (Fotó: MTI)

Bár a magyar úszóválogatott remek teljesítménnyel rukkolt elő a szczeczini Európa-bajnokságon (Cseh László három, Gyurta Dániel egy aranyérmet szerzett, mellette három ezüst és öt bronz került a zsebünkbe), most más miatt beszélnek a fiatalokról.

A Kossuth Rádió Déli Krónikájában elhangzottak szerint a vegyesúszó klasszis, egyébiránt Lengyelországban 400 vegyesen ezüstérmes Verrasztó Dávid az egyik helyi szórakozóhelyen megtartott banketten behúzott egyet Gyurta Gergelynek, az 1500 gyors 9. helyezettjének.

 

Mi is történhetett valójában – avagy keresd a nőt!
Verrasztó Dávid tavaly még Mutina Ágnes barátja volt, de az Eb után Ágnest Joó Sárára “cserélte”. A rövidpályás-Eb bankettjén aztán a két, magától többet váró, ezért kissé csalódott fiatal az emelkedett hangulatnak köszönhetően összekapott – vélhetően Joó Sára miatt.
Aki ismeri a sportolók lélektanát és járt már nagy verseny utáni banketten az tudja, ilyenkor minden megtörténhet, meg annak az ellenkezője is, de semminek sem kell nagy jelentőséget tulajdonítani.
A feszültséget, a felgyülemlett gőzt ki így, ki úgy ereszti ki. Tekintettel arra, hogy másnap, útban Amerika felé semmi nem látszott a társaságon, nem valószínű, hogy többről van szó egy hirtelen felindulásból elcsattant pofonnál. Gyaníthatóan már mindkét fiatal túl van rajta, útban Atlanta felé megittak egy baráti sört, és legközelebb is képesek lesznek egy időben egy medencében tartózkodni.
Az persze más kérdés, hogy az úszó szövetség miként kezeli a kipattant, majd hullámokat verő, rossz érzékkel kiszivárogtatott belső perpatvart.

Az okokról egyelőre nem tudni pontosat, de belső információk szerint féltékenység áll a háttérben. Ahogyan arról írtunk, az európai és az amerikai úszóválogatott péntektől három napon át küzd egymással, Verrasztó Dávid is már az Egyesült Államokban van.

Verrasztó egyébként a budapesti Európa-bajnokságon is felhívta magára a figyelmet, akkor a 200 vegyes egyik selejtezőfutama végén középső ujjával kimutatott valakinek.

Kérdés, milyen lesz a két versenyző viszonya a későbbiekben. Érdekesség, hogy a Jövő SC hivatalos weboldala is közölte az információt…

Ajánlott videó mutasd mind

Fotó: Bielik István / 24.hu

A Fidesz egyszerre két választást akar nyerni vasárnap

A Fidesz olyan vereséget mérne az ellenzékre, amelyet az őszig nem hever ki. A kormányoldal akár az összes EP-mandátum kétharmadát is megnyerheti, de rosszabb eredményt is elérhet, mint öt éve. Mutatjuk, min múlik ez.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Britain's Prime Minister Theresa May announces her resignation outside 10 Downing street in central London on May 24, 2019. - Beleaguered British Prime Minister Theresa May announced on Friday that she will resign on June 7, 2019 following a Conservative Party mutiny over her remaining in power. (Photo by Tolga AKMEN / AFP)
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.