Louis van Gaal együttese a tabella éléről, míg az Arsenal a negyedik helyről várhatta a szuperrangadót. Arséne Wenger fiai a hét közben csúfos vereséget szenvedtek hazai pályán az Olympiakos ellen, így volt törleszteni valójuk a szurkolók felé.
Hatalmas erőbedobással vágott neki a találkozónak a házigazda, aminek azonnal meg is lett az eredménye. Özil lapos beadására Sanchez érkezett az ötös vonalánál és klasszis mozdulattal továbbított a hálóba.
A középkezdés után ismét gólt kapott David de Gea, egy villámgyors kontra végén Özil higgadtan gurított a hosszú alsóba.
Még húsz perc sem telt el a meccsből, amikor végleg eldöntötte a három pont sorsát az Arsenal, Sanchez védhetetlenül bombázott a léc alá.
A szünet előtt Martial óriási lehetőséget puskázott el, amivel szépíthetett volna a United, de ez nem sikerült a manchesterieknek a folytatásban sem, így pont nélkül térhetnek haza a fővárosból.
És most jöjjön néhány sokkoló statisztika a rangadóról.
Szintén 17 órás kezdéssel játszották a Swansea Tottenham összecsapást, mely 2-2-es döntetlenre végződött. Az észak-londoniak mindkét gólját Christian Eriksen szerezte szabadrúgásból. Csoda.