Foci

Itt a vége

Sport24
Sport24

2014. 07. 10. 09:28

Bejött a holland átok, van Gaal taktikai fogása már nem.

Eddig tartott a nagy kaland Hollandia számára, az unalmas meccsek, az 5 védő ellenére egyáltalán nem szégyentelenül, csak most egyszerűen nem jött ki a lépés, nem volt elég a szerencsére hagyatkozni.

Már elég sok holland válogatott bukását volt szerencsém látni, a 2000-es csapat EB-győzelmet érdemelt volna, két évvel később épp van Gaallal ki sem jutottak a vébére, 2004-ben egy színtelen-szagtalan Advocaat-csapat vergődött el az elődöntőig, 2006-ban a rugdosós-lapvillanós portugál meccsen estek ki, 2008-ban egy nagyon ígéretes válogatott zuhant össze az oroszok gyilkos taktikája ellen, 2010-ben 3 és fél perc kellett volna a büntetőkig, tavalyelőtt ugye meg nagy blama lett a vége.

Így a tegnap estihez már hozzászokhattam, mondhatni, ezért nem örültem már Costa Rica ellen sem, hogy a büntetőkig húzták el a meccset. Akkor még bejött, Krul behozatala is jó húzás volt, most van Gaal szerint egyszerűen kevés volt a csere, beállította volna Krult szívesen.

Fotó: Europress fotóügynökség

Viszont azért valljuk be férfiasan: van Gaal képes nagy marhaságot is csinálni, nem véletlen, hogy sehol sem merik hosszú ideig alkalmazni, mert tönkrevágja az építményét. Ron Vlaarról teljesen más kép fogalmazódott meg bennem a vébén, mesterszinten volt képes védekezni (azt ki gondolta volna, hogy így lekapja Messit a pályáról?), de mégis botorság volt vele rúgatni az első büntetőt, amit naná hogy nagyon rosszul rúgott.

Utána Sneijder is kihagyta, ismét bejött a holland átok a tizenegyeseknél. Sneijdernek, a szintén láthatatlan van Persie-nek, és Robbennek valószínűleg ez volt az utolsó nagy dobása vébén, 4 év múlva, 34 évesen, régi bútordarabként, egy új csapatban csak kiegészítő szerepük lesz Hiddink alatt (a védelem és a középpálya nagy része már amúgy is új garnitúra). Sosem gondoltam volna, hogy azt fogom sajnálni, hogy Robben nem játszik most világbajnoki döntőn.

Szóval egy kicsit visszatérve az előző gondolatfonalra, van Gaal ezt most kicsit eltolta. Ráadásul még 2007-ben kezdődött, amikor először találkozott Romeróval az AZ Alkmaar csapatában, az öreg most is azzal hencegett, hát naná hogy kivédett 2 tizenegyest, amikor én tanítottam meg neki, hogy kell.

Nem vagyok csalódott, csak szomorú. Egyrészt senki sem várta az elődöntőig az Oranjét, és mégis sikerült eljutni idáig. Hiddinkkel már elértek egy negyedik helyet 1998-ban, remek edző, szinte biztos vagyok benne, hogy jó csapatot fog építeni. A védelem kapott egy jókora tapasztalatot, hogy mi is az a világbajnoki légkör, jó játékosokban már hagyományszerűen tobzódik az ország – a jövő fényes Hollandia számára. Csak győzzem kivárni a franciaországi EB-t.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.