Sport koronavírus

Kaviárkorszak után az éhezők viadala jöhet a magyar sportban a koronavírus után

A járvány okozta gazdasági válság jelentős károkat okoz a globális sportiparban. Az egyébként is jelentős bajt súlyosbítja idehaza a magyar sport szerkezete, az óriási állami kitettség. Sorba vettük, hogy a taótól az állami cégek szponzorációs tevékenységéig milyen tényezők miatt kerül komoly bajba a magyar sport, kiemelten a rendszeres állami tőkeinjekcióra építő magyar futball.

A magyar sport rendszerváltás óta nem látott aranykorát a magyar sport rendszerváltás óta nem látott válsága követheti. 

A koronavírus nyomában járó gazdasági visszaesés ugyanis biztosan óriási, egyelőre felmérhetetlen károkat okoz a rendszernek. A hazai következményei éppen a jelenlegi túlfinanszírozott jólét miatt lesznek nagyobbak az egyébként is elkerülhetetlennél.

Miért van a fő vesztesek között a sport?

A majdani magyarországi krízisnek vannak globális és lokális okai egyaránt. A globális sportipar hasonló ütést kapott, mint a turizmus és a vendéglátás. Egyik napról a másikra leálltak a sportesemények. Lényegében nincs olyan szereplője a szektornak a világban, amely ne szenvedne brutális károkat.

  1. Sportolók sportklubok. A versenyek, bajnokságok felfüggesztése irdatlan pénzügyi kiesést okoz a közvetlen érintetteknek, hiszen nullára csökkentek a meccsnapi bevételeik (jegyár, ajándéktárgyak eladása), eltűntek a pénzdíjak, csökkentek a reklámbevételek. Az olyan csúcsesemények, mint a labdarúgó Európa-bajnokság és a tokiói olimpia elnapolása a világháborúk időszakán kívüli történelemben ismeretlen intézkedések. A sportvállalkozások alighanem egyelőre még felmérni sem tudják, mekkora a pénzügyi kár.
  2. Szponzorok. A sportba sokat fektető cégeket nagyon megviseli majd a járvány nyomában járó gazdasági válság. Ráadásul a szűkös időkben meglépett takarékossági intézkedések mintázata alapján a marketingköltések az első körben esnek majd el. Ennek nyomán nem csupán a krízis miatt összecsukló cégektől származó pénz esik ki a költségvetésből, de még a stabil piaci szereplők is csökkenthetik befektetéseiket, azaz a szponzorpiac jelentős visszaesése a legvalószínűbb forgatókönyv.
  3. Fogyasztók. Az utóbbi majd évtized konjunktúrája nyomán mind többen voltak képesek fizetni a sportért, azaz jegyet vásárolni, előfizetni extra szolgáltatásokra, több ajándéktárgyat venni. Legalábbis rövid távon biztosan számolni kell visszaeséssel ebben a dimenzióban is, egyszerűen túl sokan veszítik el munkájukat, jutnak csökkenő fizetéshez, így kevesebben lesznek képesek költeni a sportra.
  4. Tévés társaságok. A futballbiznisz struktúrája jól érzékelteti, mekkora a tévés társaságok szerepe a sportpiacon: a Deloitte éves összeállítása szerint a 20 legtöbbet kasszírozó klub éves bevételeinek 44 százaléka származik a közvetítési jogokból. Ezeknek a tévéknek brutális csapás a sportesemények felfüggesztése, hiszen így lényegében ismétléseket tudnak csak sugározni, amelyek kevéssé érvényes termékek a sportban. Ezt a krízist tetézi majd a hirdetési piac összeomlása, amely miatt bevételeik nagyon visszaesnek, miközben szerződéseik hosszú távra szólnak, mivel évekre előre állapodnak meg a ligákkal a sugárzásról. Meglepetés lenne, ha ez a szektor a jelenlegi formájában túlélné a járványt.

Ezek a globális hatások, amelyek miatt a sportpiac alapvetően nehéz helyzetbe került mindenhol, és kilátásait csak rontja, hogy sokkal kevesebb állami segítségre számíthat a világ legtöbb részén, mint a hozzá hasonlóan károsult szektorok. A vendéglátóipar vagy a turizmus ugyanis sokkal több embert foglalkoztat, nemzetgazdasági haszna nem összevethető a szórakoztatóiparhoz tartozó, ezért válságkezelés idején egyszerűen luxusnak számító sportéval. Azaz az átlagos kárforgatókönyv már önmagában is súlyos csapás lenne a magyar sportnak, ám az Orbán Viktor által kiépített rendszer miatt a krízis idehaza sokkal nagyobb lehet.

Miért nagyon súlyos a magyar sport sebe?

A magyarországi krízis azért lesz mélyebb, mint amit önmagában a válság hozna, mert az Orbán-korszakban állami pénzből finanszírozták túl a rendszert:

a magyar sport jórészt állami forrásból túl magasan van, ezért egyszerűen nem tud elég kicsit esni ahhoz, hogy ne fájjon nagyon a zuhanás. 

Azaz éppen régóta álmodott csúcsra futása jelenti most a kihívást. Ez igaz még akkor is, ha a Fidesz a gazdasági válságkezelés idején is mindent megtesz majd azért, hogy csökkentse a káros hatásokat. Komplett iparágak összeomlásakor, a gazdaság újraindításának feladata és növekvő társadalmi elégedetlenség idején egyszerűen nem tűnik elképzelhetőnek, hogy a jelenlegihez hasonló szinten tartsák a sport finanszírozását. Márpedig a kulcsterületek közvetlen és közvetett állami támogatásokból építették fel magukat.

  1. Tao. Az Orbán-kormány sportpolitikájának alapja a taorendszer, ennek keretében immár legalább 700 milliárd forintot pumpáltak a sportba a program indulása óta (tavaly tavaszi összesítésünkkor jártunk 658 milliárd forintnál). Ez, ugye, közvetett állami támogatás. Úgy működik, hogy a sportszervezetek elkészítik fejlesztési programjukat, amelyet a sportági szövetség jóváhagy, ezután a klubok nyereséges cégeket kereshetnek, amelyek aztán társasági adójukat nem az államkasszába, hanem a csapatnak utalják. Mármost, a rendszer alapja, hogy nyereségesek a vállalkozások. Ám a járvány nyomában járó gazdasági válság miatt az ilyen cégeknek a száma jelentősen csökken majd, de a profitot termelők többsége is sokkal kevesebb pluszt realizálhat. Ez pedig azt jelenti, hogy sokkal kevesebb forintért vetélkedik majd ugyanannyi sportszervezet. Önmagában még ez sem jelentene „életveszélyt”, ha a taót – az eredeti elképzeléseknek megfelelően – fejlesztésre, képzésre, a versenyeztetés költségeinek csökkentésére használták volna, ám a többségnél egyszerűen beépült a költségvetésbe, azaz ma úgy látszik, mintha az állam közvetett támogatást adna a működésre. Azaz a klubok ebből a forrásból finanszírozzák az edzői fizetéseket, az üzemelést, de van, ahol a pályázatokból tudható, hogy olykor még a szakács és a kommunikációs munkatársak fizetését is. Éppen ezért enélkül még csak nem is elképzelhető a jelenlegi keretek fenntartása az érintettek meghatározó többségénél. Ráadásául a másik oldalról is nyomás alatt lehet a program. Mert nem elég a magánszektor visszaesése miatti gond, hiszen az állam is korlátozhatja a taóra szánt pénz mennyiségét. A válság után nagyon jelentős állami beavatkozásokra lesz szükség a munkahelyek megőrzése, a gazdaság beindítása érdekében. Nagy meglepetést keltene, ha az új körülmények között nem nyesnék vissza a taóra költhető pénzkeretet.
  2. Állam. A költségvetés alapvetően rendül meg ezekben a hónapokban, amikor a vírus megfékezése érdekében lényegében leállítják a gazdaságot is. Ez a pénz elosztásának alapvető újragondolására kényszeríti a kormányzatot. A magyar sport jelenlegi aranykora a kivételes nagyságú állami tőkeinjekciónak köszönhető, nagyon magasan stabilizálódott a sportszövetségek, -események támogatása, az infrastruktúra fejlesztésére költött pénzek nagysága. Mostantól azonban a fő kérdés az, hogy az állam miként tud majd százezreket a felszínen tartani, miután tömegek veszítik el megélhetési forrásukat. A büdzsé újratervezésekor szinte biztosan kevesebb forrás jut majd sportra, a megszorítások elkerülése ezen a fronton is nehezen képzelhető el.
  3. Állam 2. Az állam közvetlen támogatásain kívül erős pillért jelentenek a közvetett támogatások is. Az állami cégek úgynevezett szponzorként nagyon sok elit magyar klubot kiemelten támogatnak, kérdés, az ő prioritásaikat átrendezi-e a válság, és ha igen, mennyire. Ugyanilyen dilemma, hogy az MTVA megússza-e például a fűnyírást, hiszen az állami médiához szervezték ki a magyar futball állami támogatásának egy részét. Korábban piaci verseny zajlott a közvetítési jogokért, körülbelül évi egy milliárdot érhettek a jogok, hogy aztán felszámolják a rivalizálást, és az állami média nyilvánvalóan túlárazva négyszer annyit adjon ugyanazért a termékért.
  4. Önkormányzat, létesítmények. Sok helyen az önkormányzat egészíti ki a sportklubok támogatását (elég csak az érdi példára gondolni, ahol az új polgármester már a válság előtt közölte, nem kívánnak a továbbiakban évi több százmilliót költeni a kézilabdacsapatra). Még az erős önkormányzatokat is súlyosan érinti a válság, hiszen jórészt a helyi iparűzési adónak köszönhetően nagyobb a mozgásterük, ám a gyárak, üzemek leállása miatt ez a bevételi forrás jelentősen csökken, azaz nem valószínű, hogy hasonló mértékben tudják támogatni a csapatokat, mint korábban. A kormány sportinfrastruktúra-fejlesztési programjának köszönhetően sorra épültek a milliárdos csarnokok, stadionok, amelyeknek üzemeltetése már békeidőben is sok gondot okozott, elég csak a szombathelyi stadion kálváriájára gondolni, a következő időszakban még inkább súlyos, nehezen kezelhető tehertétel lesz a létesítmények fenntartása a városoknak és a kluboknak.

A kitettség mértékét összességében jól érzékelteti a G7 cikke:  az újság arra jutott, hogy a rendszer piaci alapon teljesen fenntarthatatlan, ha az állami források valamiért egyik pillanatról a másikra eltűnnének, valószínűleg a 2010-esnél is kevesebb pénzből kellene gazdálkodnia a labdarúgó-csapatoknak.

Fotó: Marjai János /24.hu

Most akkor összecsuklik a magyar sport?

Ahogy a mostani aranykora, úgy a jövője is elsősorban Orbán Viktoron múlik. A miniszterelnök politikai döntése lesz, hogy a károsult szektorok, a gazdasági válság által legsúlyosabban érintett területek között hogyan osztja el az erőforrásokat, honnan vesz el pénzt, hogy más területen segítsen. 

Ugyanakkor a kormányfő teljes támogatásával együtt sem képzelhető el, hogy a jelenlegi modellben és feltételekkel folytathatja a magyar sport, mert egyszerűen nem lesz elég pénz a rendszerben. Ám azt okkal feltételezzük a korábbi évekből, hogy Orbán, amennyire a lehetőségek engedik, megvédi majd az ágazatot, azaz érdemes a logikusnál jobb forgatókönyvvel számolni. Csakhogy az óriási állami kitettség miatt még ez a verzió is sok veszteséget jelent.

A második világháború óta biztosan nem látott gazdasági blokkolás alapvetően rendezi át a politikákat, a prioritásokat, ezzel kell számolni a sportvezetőknek. Akik közül sokan verhetik majd a fejüket a falba, ha nem hallották a figyelmeztetéseket, hogy érdemes csökkenteni a taónak való kitettséget, készülni arra a helyzetre, ha egyszer majd nem lehet abból a forrásból működtetni a sportszervezeteket.

Elsősorban a magyar futball jelenlegi modellje tűnik veszélyeztetettnek, elég csak elképzelni egy klubot, amelynek működési költségeit nagyban a taóból fedezik, főszponzorai között állami cég van, az MTVA-nak köszönhetően jelentősek a közvetítési jogokból származó bevételei (ez a megkötött szerződésnek köszönhetően minden bizonnyal megmarad), miközben alig akad szurkolója, viszont új a stadionja.

Ebből a helyzetből kimászni nem tűnik egyszerű feladatnak, a problémát pedig a perverzitásig fokozza, hogy a finanszírozást alapvetően határozzák meg a politikai kapcsolatok. Nem soroljuk az egyes klubokat, szövetségeket, amelyeknek élén fideszes politikusok állnak, éppen elég, hogy megemlítjük a múlt héten publikált cikkünket, amelyben kimutattuk a taorendszer elemzése nyomán, hogy

egy felcsútira 240-szer annyi taotámogatás jut, mint egy átlagos magyarra. 

Minthogy jelenlegi tudásunk szerint a felcsúti futballsport minősége, teljesítménye önmagában nem garantál ekkora különbséget, a miniszterelnök személye lehet az egyetlen racionális magyarázat a kiugrása. Az őrült pénzből lehet finanszírozni a felcsúti futballprojektet. A következő időszak nagy kérdése, hogy a válság hogyan alakítja ezt a szinte felfoghatatlan aránytalanságot. A mind szűkülő keretek között ugyanis a politikusok nyilván megpróbálják majd érvényesíteni kapcsolati tőkéjüket annak érdekében, hogy saját klubjuk, szövetségük a kisebb vesztesek között legyen.

Ha ez sikerül, azaz továbbra is hasonló összeget lesznek képesek összehozni a felcsúti, a mezőkövesdi futball finanszírozására, az egyúttal azt jelenti, hogy tovább növelik az elképesztő aránytalanságot, miközben mind kevésbé függ a klub hagyományaitól, szurkolói számától, teljesítményétől, tudásától, hogy mennyi közpénzhez jut. Ezzel a már torzíthatatlannak hitt sportstruktúrát végleg elszakítanák minden sport lényegétől: a versenytől és a teljesítménytől.

Ha azonban a szűkülő erőforrások mellett jobban érvényesülnek a sportszakmai tényezők, a felelős gazdálkodás és hasonló szempontok, akkor az eddig a taóból fizetett álomprogramok válnak finanszírozhatatlanná.

Ahol eddig zsíros kenyér jutott, ott most kaviár van

– mondta majd két éve lapunknak adott interjújában Pósfai Gábor, aki jelenleg az osztrák Decathlon ügyvezetője, amikor a taokorszakról kérdeztük. A koronavírus ennek a korszaknak szinte biztosan végett vetett.

A jelenlegi tudásunkból, a gazdasági válság már most látható és érzékelhető jeleiből az következik,  hogy

a kaviárkorszakot az éhezők viadalának kora váltja a magyar sportban.

Kiemelt kép: Illyés Tibor /MTI

Ajánlott videó

Olvasói sztorik