Élő Sport

Kézi-Eb: kikaptunk Portugáliától, nem leszünk ott az olimpián

Az erejével a torna végére elkészülő magyar férfi kézilabda-válogatott 34-26-ra kikapott Portugáliától az Európa-bajnokság középdöntőjének utolsó fordulójában. Az eredmény azt jelenti, hogy a férfiak biztosan nem lesznek ott az olimpiai selejtezőben.

Nem kezdtük rosszul a meccset, Mikler bravúrokkal segítette a csapatot, a gólok is jöttek, 4-3 után azonban jött egy bő hétperces blokk, ami alatt a portugálok megfordították az állást. Innentől kezdve rohantunk az eredmény után, és ugyan a 22. percben sikerült egyenlíteni (10-10, majd 11-11), a félidő végén örülni kellett, hogy nem adtak meg egy gólt az ellenfélnek, mert így csak kétgólos hátrányban voltunk (14-16).

A második játékrészben Portugália egyre jobban játszott, és ugyan voltak fellángolásaink, látszott, hogy mindössze 18 óra telt el az utolsó két középdöntős mérkőzésünk között, egyre inkább fáradt a csapat, több lett a hiba. Két gólnál jobban már nem tudtuk megközelíteni a riválist, amely 20-22 után négy gólt dobott zsinórban, amivel el is döntötte a meccset. Már csak az volt a kérdés, mekkora lesz a különbség, a kulcspillanat pedig Balogh blokkolt lövése volt az 58. percben, ami után újabb gólt kaptunk lerohanásból. Nyolccal kaptunk ki, ami azt jelenti, hogy nem játszhatunk a helyosztón és alighanem az olimpiai selejtezőbe sem jutunk el.

Elméleti esélyünk maradt csak a selejtezőre az MTI szerint: csak akkor vehettünk részt, ha a hetedik helyen zárjuk a kontinensviadalt, és Szlovénia aranyérmes lesz. A svédek győzelme után azonban ez a lehetőség is elszállt.

Az összefoglaló:

Az Eb vége nem sikerült túl szépre ezzel a két vereséggel, de már azzal túlteljesítette a várakozásokat a csapat, hogy továbbjutott a magyar válogatott a csoportjából, az első helyen ráadásul. A végére, az olimpia szempontjából a két legfontosabb mérkőzésre ugyanakkor elfogytunk.

Bánhidi: Ha nyomás van rajtunk, tele a gatya
A magyar válogatott beállója szerint birkák vagyunk, mert mindig a végére hagyjuk a döntést.

Eredmény – kézilabda Európa-bajnokság, középdöntő

Magyarország – Portugália 26-34 (14-16)

 

Magyarország: Mikler – Bóka 4, Szita 1, Bánhidi 5, Győri 2, Balogh Zs. 5, Hornyák, cserék: Sipos, Ligetvári 4, Székely, Rosta, Máthé 4, Nagy B. 1, szövetségi kapitány: Gulyás István

 

lövések/gólok: 42/26 illetve 44/34

gólok hétméteresből: 4/2 illetve 5/5

kiállítások: 4 perc illetve 6

26-33

Alighanem ez volt a kulcspillanat: Balogh jutott el lövőhelyzetig, de a dobásába beleblokkoltak, a leindításból Branquinho eredményes. Ugyan emberelőnyben fejezzük be a meccset, de már kevés az idő, ráadásul Győri lövése is kimarad.

26-32

Most Nagy Bence eredményes, de szétesett a védekezésünk és a védések sem jönnek, Moreira így tartja a különbséget. Hosszú idő után Bánhidi újra helyzetbe kerül, be is talál – a második félidőben először.

24-31

Na, ilyen vagányságra van szükség, amit most Győritől láttunk, mert az olimpiai selejtező lehetőségéért még küzdeni kell. Borgest ugyanakkor nem tudjuk fogni, marad a hét közte.

23-30

Tovább nő a különbség, Salina, majd egy labdaszerzés után Branquinho eredményes. Máthé dobott ismét gólt hetesből, de kevesebb, mint hét perccel a vége előtt hétgólos a különbség.

22-27

Egyre felszabadultabbak a portugálok, a mieink viszont elveszítették az önbizalmukat, a jónak tűnő helyzeteket is lepasszolják. Van egy kis szerencsénk most, Balogh lövése csorgott át Quintanán.

21-26

Időkérés után egyből eladjuk a labdát, Borges pedig ismét üresen marad a kapu előtt, már hat gól van közte. Persze Quintana egy dupla védéssel segít a csapatának, de eladják a labdát, Bóka pedig megtöri a magyra gólcsendet.

20-25

Kezdünk szétesni, Bánhidi adta el a labdát, Borges tett vele pár lépést, majd félpályáról az üresen maradt kapunkba dobott. A magyar szakmai stáb elérkezettnek látta, hogy időt kérjen, mert most öt gól a különbség, és, ha esetleg kikapunk, az sem mindegy, hogy mennyivel. Belül az utolsó negyedórában, kéne egy nagy feltámadás – ismét.

20-24

Sajnos szépen játszották meg a szélen, Areiát, aki mattolta Székelyt, majd Ligetvári bombája húzott el a bal felső sarok felett. Sipost állítják ki, üresen maradt a bal szél, Cavalcanti bünteti ezt.

20-22

Máthé góllal javít az előző labdaeladása után, majd Székely mutat be egy védést, Ligetvári újabb gólja után megint lőtávon belül vagyunk.

18-22

Döcögött a portugál támadójáték, úgyhogy időt kért a kapitány, lehet rendezni a sorokat mindkét oldalon. Moreirát nem tudtuk megakasztani, középről szaggatta szét a hálót. A túloldalon Máthé lövését most védte Quintana, megakasztották, de egy eladás utáni lerohanásból négyre növeli a különbséget Portugália.

18-20

Martins talpról, a védő teste mellett eresztett el egy védhetetlen bombát, ha nem mi kapjuk, még tapsoltunk is volna. Ligetvári kezd megint beindulni, most a szélről ejtette át a kapust. Nagyon kellenek ezek a gólok.

17-19

VÉGRE! Győri megszerzi első gólunkat hetesből, majd eladják a portugálok a labdát, Ligetvári pedig középről felugorva a kapuba bombáz. Kettő van közte, meccs van újra!

15-19

Máthé középről felugorva dobta meg első gólunkat a félidőben, majd Sipost kell ápolni, miután hasba térdelték véletlenül. A portugáloknak most minden bejön, Mikler védése után is visszaszerzik a labdát, majd Gopmes a felhők közül talált be.

14-18

Ilyen a világon nincs, kimaradt a második hetesünk is.

Balogh ugyan elpattintotta a labdát a kapus mellett, de túl erősen, a kapufa segítette ki Quintanát. Hogy a helyzet még rosszabb legyen, Borgest sikerült megjátszani középen, már négy gól a különbség.

14-17

Na, kapunk egy kis portugál segítséget, mert eladták a labdát, de nem tudunk élni vele, Ligetvári ugyanis fejbe dobta Quintanát. Moreira dobja így a félidő első gólját, háromgólos hátrányból kéne visszakapaszkodni.

Megy a második félidő!

Ráadásul a portugáloké az első támadás, jó lenne ezt kibekkelni, aztán… De ne szaladjunk ennyire előre.

14-16

Balogh bombázott középről a kapuba, a Sport TV-n azt mondják, ez volt a 200. a válogatottban – gratulálunk! A túloldalon viszont összeszedik a kapufáról kipattant labdát, majd egy kis labdajáratás után a szélt játszották meg, Areia most sem hibázott. Az utolsó fél percbe érve időt kértünk, Chema Rodríguez vázolta fel, mit szeretne látni, Ligetvárira jött ki a figura és sült is a keze. A végén egy szép akcióból még betalált Portugália, de nem adták meg a gólt. Kettővel vezet az ellenfél, szünet.

12-15

Ligetvári forgácsolta szét a kapufát, de a kipattanónál Bánhidi eszmélt a leggyorsabban. A túloldalon viszont Magalhaes bombája még úgy is beakadt a felső sarokba, hogy Mikler belenyúlt. Győri nem túl erős lövése csemege volt Quintanának, majd Moreira dobta meg az ötödik gólját hetesből – nekünk egy hetesünk volt, az kimaradt.

11-13

Szitát gyalulták le, amiért – némi videózás után – járt a két perc Cavalcantinak, Balogh azonban rossz passzt adott. Szita közben az öltözőbe ment további ápolásra.

Borgest megint megtalálták, Sipos csak szabálytalanul tudta megállítani, Moreira pedig ezt a hetest is bedobta. Egyenlő helyett mínisz kettő.

11-12

Areiával egyelőre nem tudunk mit kezdeni, viszont Balogh most tényleg belejött, kínaira dobta fel a labdát Bókának, ez a gól biztosan ott lesz a játéknap legszebbjei között. Borgest viszont üresen hagytuk a kapu előtt, ő nem is nagyon szokta elrontani ezeket a helyzeteket.

10-10

Szita most gólpasszosként jeleskedik, Bánhidit játszotta meg, de újabb heteshez jutott Portugália, Moreira most felülre célzott. Balogh az elején nem kapta el a fonalat, de most mintha kezdene belejönni, passz helyett a lövést választotta és a léc alá bombázott. Sőt, Mikler védése után Bóka a saját térfeléről dobott gólt az üres kapuba, EGÁL!!!

7-9

Bejött a figura, Martins testcsellel jutott el lövőhelyzetig és be is vágta a labdát, hiába rántotta le Bánhidi. Viszont góllal válaszolunk, Szita az elkövető, aki a túloldalon összehozott egy hetest a portugáloknak, amit Areia pattint a kapuba.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik