Sport

Csodára készül Fazekas Mária, a hídmester lánya

Fazekas Máriát 15 év szünet után reaktiválták. 44 évesen arra készül, hogy január 22. és 26. között, a portugáliai Gondomarban olimpiai induláshoz segítse a női asztalitenisz-válogatottat. Mesél a versenyző, aki tizenöt év után tér vissza a válogatottba.

Edzésről ballagok hazafelé. Már messziről szemet szúr a Clark Ádám tér köré húzott rendőrkordon. Mintha egy államfőt várnának éppen. A bámészkodók gyűrűjéhez érve megszólítom a biztonsági őrt: „Uram, nekem muszáj átjutnom, mert itt lakom”.

„Ne próbálkozzon kisasszony! Lehetetlen, mert forgatás van, senki sem mehet be” – válaszolja.

Győzködöm egy darabig, mert hulla fáradt vagyok, ráadásul másnap hajnalban versenyre indulok. Csak nem enged. Egyre feljebb megy bennem a pumpa. Reakcióként a „hisztis lányra” kihívja a főnökét. Rábökök az Alagút jobb oldalán látható ablakokra, megmutatom, hol az ajtónk. Hitetlenkedik egy sort, de végül bízik bennem, és a „Ne álljon meg, a lehető leggyorsabban húzzon haza!” mondattal átenged. Annyira feszült vagyok, hogy kedvem sincs nézelődni. Így fel sem tűnik az éppen ott sminkelő Eddie Murphy és Owen Wilson. Éppen ott forgatják az Én a kém című film ikonikus akciójelenetét (a linkelt filmben 42.58-tól – A szerk.). A siklóból egy hőlégballonnal menekülnek, majd miután azt a gonosz fiúk egy jól irányzott sorozattal kilyukasztják, felakadnak az Alagút zászlótartóján, és a nemzeti színű lobogónk alatt fityegnek egy darabig. Majdnem az ablakunk előtt.

Később a barátaim azzal húztak: a filmben tisztán látszik, hogy otthon vagyok, mert épp ég a szobámban a villany. És tényleg.

A hídmester lánya

Minden hídnak van egy hídmestere. Édesapám a Lánchidat felügyelte, halála után a bátyám vette át tőle a hivatalt. Aki a Dunának háttal áll, szemben az Alagúttal, jobbra és balra is lát három-három ablakot. Ide, Budapest egyik, ha nem a legfrekventáltabb helyére születtem. Szó szerint az Alagútba, hiszen még az egyik bejárata is onnan nyílt annak a jobboldali szolgálati lakásnak, amelyben évtizedeken át éltünk.  A Marczibányi térről, a Statisztika asztalitenisz-csarnokából többnyire ide ballagtam hullafáradtan haza. Ezen a kismilliószor megtett útvonalon váltam azzá, aki ma is vagyok.

Fotó:MTVA/Bizományosi: Róka László

Amennyire nehezen vett rá apukám a pingpongozásra, annyira beleszerettem később. Kilencéves voltam, amikor levitt a terembe, a többiekhez képest kicsit későn. Hiába győzködött ő is, az edzők is, hogy csináljam, mert tehetséges vagyok, nagy nehezen szántam rá magam. Végül elkapott a gépszíj, az élet meg őket igazolta. A pingpong a szívem csücske, a második családom a mai napig. Ezért játszom még 44 évesen is. Egyszerűen szeretem, élvezem.

A Statisztikában 2008-ig, a felnőtt csapat megszűnéséig asztaliteniszeztem. A klub 40., egyben utolsó bajnoki címét nyertük, miután döntöttek a sorsunkról a KSH-nál. Megsirattuk. A rekordbajnok arról is nevezetes, hogy a legtehetségesebb játékosai rendre viszonylag fiatalon berobbantak a felnőtt mezőnybe. Ugyan 18 évesen, 1993-ban már ifjúsági Európa-bajnoki címet szereztem, mégis érett nőként, 25 évesen sikerült a válogatott meghatározó játékosává válnom: 2000-ben csapat Eb-n győztünk, 2003-ban bronzérmet szereztünk, 2001-2003 között három alkalommal is megnyertem a magyar TOP12-t.

A relatív késlekedésnek több oka lehet. Egyrészt mindig úgy alakult az életem, hogy valami megtörte a folyamatos fejlődésemet. Csakhogy a legmeghatározóbbakat mondjam: 13 évesen meghalt az anyukám. 2004-ben akkor vesztettem el édesapámat, amikor Athénban képviselhettem hazámat – a mai napig hálás vagyok azért, hogy élőben adta a magyar televízió az első egyéni meccsemet, így apu még láthatta a lányát olimpián játszani. 2005-ben pedig nem múló hátfájdalmam miatt mondtam le a válogatottságot.

Másrészt, és ez a fő oka annak, hogy nem tudtam előbb odakeveredni a tűz közelébe, így az eredménylistám sem lett hosszabb, hogy a kilencvenes években iszonyatosan nagy konkurenciaharc jellemezte a magyar női asztaliteniszt. Bátorfi Csilla, Wirth Gabi, Wirth Vera, Tóth Krisztina, Braun Éva, a velem egykorú Molnár Zita, Élő Vivien – csakhogy a legismertebb neveket említsem. Olyan széles bázissal rendelkezett a sportág, hogy világszintű játéktudás és legfőképp játékstabilitás kellett ahhoz, hogy valaki a válogatott keretben ne csak edzőpartner legyen, hanem bekerüljön a világversenyen induló legjobb négy közé. Gyerekkoromban Kisházi Beától, Chikán Istvántól, később Fülöp Istvántól, Tarján Andrástól rengeteget kaptam, amit az edzéseken is folytonos konkurenciaharc egészített ki. Olyan alapokat adott, amivel még ma is tudok érvényesülni. Persze nem olyan dinamikus asztalitenisszel, mint 20-25 évesen. De az évtizedek alatt okosabbá, bölcsebbé alakuló játékommal tavaly a Bajnokok Ligájában azért még tudtam győzelemmel segíteni jelenlegi klubomat, a Budaörsöt.

Fotó: Farkas Norbert / 24.hu

Hogy lehet valaki válogatott 15 év szünet után?

A mostani reaktiválásom kapcsán két dolog jut az eszembe. A büszkeség, hogy Bátorfi Zoltán szövetségi kapitány úgy látja, túl a 44-en még mindig olyan formában vagyok, hogy ha teljes mértékben pótolni nem is tudom Póta Ginát, de segítségére lehetek a magyar női válogatott olimpiai kvalifikációjában. A másik az szomorú: olyan szűk lett a merítés, hogy ha szülés miatt kiesik egy rutinos játékos, nincs fiatal, akihez nyúlni lehetne.

Nem vállalja az olimpiai selejtezőt a legjobb magyar pingpongos
A kétszeres Európa-bajnok nem dönthetett másképp.

A ’80-as, ’90-es évekhez képest nagyon kevés gyerek van. Tehetség azért akad, de kitartás kevesebb. Dolgoztam fiatalokkal, belekóstoltam az edzősködésbe is. Mi is bolondoztunk, próbáltunk így-úgy kibújni a munka alól, de ma teljesen másképp viszonyulnak a gyerekek a felnőttekhez. A mi szemünkben sokkal nagyobb tisztelete volt az edzőnek.

Fotó: Farkas Norbert / 24.hu

Serdülőként, ifjúságiként felnőtt versenyen addig nem tudtunk elindulni, amíg el nem értünk egy adott szintet. Mégis annyian pingpongoztak, hogy az ob-n dupla 128-as selejtezőtáblát kellett felállítani. Manapság meg egy 64-es is alig jön össze. A klubok száma is lecsökkent. Nyilván ezért az edzők dolga is nehezebb.

A nagyvilágban eközben reneszánszát éli a pingpong, profi, pénzdíjas versenyeket, bajnokságokat rendeznek. Aki tehetséges, kitartó és képes felkapaszkodni a nemzetközi szintre, annak itthon kiváló perspektívát biztosít a sportág. Négy évig játszottam idegenlégiósként Németországban, életem legszebb időszakaként tekintek vissza rá. A Bundesliga-meccseken szép számú néző szurkol, olyan szervezett a bajnokság, hogy a klubomtól már augusztusban megkaptam következő év májusáig a repülőjegyeimet, mert tudták, meccs úgysem marad el.

Tavaly Budapest rendezte a világbajnokságot. Aki kint járt, megtapasztalhatta, hova fejlődött az asztalitenisz. Az a fajta show-műsor, bevonulás, amit rendeztek, még engem is egészen elkápráztatott. Mint egy profi bokszmeccsen. Tényleg teljesen más rangra emelkedett a pingpong.

A cél Tokió

Hogy mit várok magamtól az olimpiai csapatkvalifikációs versenyen? Érdekes helyzet. Bár edzőpartnerként eddig is folyamatosan besegítettem a válogatott edzéseken, de ez mégis más. Ezért a kapitány felkérése után részemről egyáltalán nem tűnt egyértelműnek, hogy igen lesz a válasz.

Vannak, akik végigdolgozzák az egész évet, indulnak ranglistaversenyeken és akkor jövök én 44 évesen…

Ugyanakkor az asztalitenisz, leszámítva a csuszát, a neccet mint szerencsefaktort, mégiscsak objektív sport: aki több pontot ér el, az nyer. Ha a kapitány úgy látja, helyem van a válogatottban, segítségére lehetek a csapatnak, akkor miért ne állnék bele? Egyébként is, a kor relatív. 44 évesen kis pubinak tűnök a luxemburgi-kínai Ni Xialian mellett, aki 57 évesen már rég kvalifikálta magát az olimpiára. Igaz, ő folyamatosan a válogatottja rendelkezésére állt, míg én 15 év kihagyás után térek vissza a nemzeti csapatba.

Fotó: Farkas Norbert / 24.hu

Soha nem számítottam stresszes típusnak. Ezért ennyi év tapasztalatával a hátam mögött, egyetlen dolgot szeretnék, hogy a szabályváltozásokat zökkenőmentesen le tudjam követni – például ne menjek az elguruló labda után, amikor ma már a mérkőzésvezető úgyis dobja az újat –, illetve kihívást jelent az is, hogy az utóbbi években többnapos versenyen nem vettem részt. A BL-meccs lemegy 2-3 óra alatt, ezalatt 1-2 ellenféllel játszom, aztán jöhet pihenő. Teljesen más 3-4 hetente összeszedni magam, míg most szerdától vasárnapig kell koncentrálnom, csúcsformát mutatnom.

Az edzésmunkámban nem a mennyiség, mint inkább a minőség a lényeg. Ezért már rég nincs napi két edzésem, mint a fiataloknak. Egy héten néha nem is öt, csak négy vagy három napon állok az asztal mellett. Viszont valamennyi sport a dinamika irányában fejlődik, ezért én is rengeteget foglalkozom ezzel a területtel, van személyi edzőm. Egy asztaliteniszező sporttársam felesége foglalkozik velem, elég összetett, amit csinálunk, de pontosan tudja, mire van szükségem.

Döntését követően Bátorfi Zoli sem követelte meg, hogy azonnal álljak be a verklibe, a többiek számára kiírt valamennyi gyakorlást végigdolgozzam. Épp olyan mederben folyt e rövidke felkészülésem, mint korábban. Ami biztos, Portugáliában, amit tudok, kihozom magamból. Kilenc ország kvalifikál az olimpiára, a magyar válogatott a hetedik helyen rangsorolt. Jó esély látszik a kvalifikációra, arra, hogy először legyen magyar asztalitenisz-csapat az olimpián.

Fotó: Farkas Norbert / 24.hu

Annyira új ez a helyzet, hogy annak még a gondolata sem merült fel bennem, mi lesz, ha így beleesve az egészbe, számomra mindenképp csodaként sikerül kijutnunk Tokióba. Majd meglátjuk.

Az életemben azonban mindig előfordultak olyan fázisok, amelyek a mélypontokat követően erőt adtak. Amikor a Statisztika bejelentette, hogy megszünteti a felnőtt csapatát, összerogytam, el sem tudtam képzelni, mi lesz velem. Aztán 1-2 évre rá jött a német ajánlat, amely egészen feldobott. Arrafelé ez inkább kisvárosi, falusi sport, igazi közösségalkotó ereje van a pingpongnak. Az a négy év egészen más megvilágításba helyezte számomra az asztaliteniszt. Ez a mostani fordulat, a felkérés, a belém vetett bizalom is olyan fázisa az életemnek, amely megsokszorozza az erőmet. Ez fiatalít, feltölt mentálisan és fizikálisan is. Úgyhogy bármi kisülhet belőle.

Kiemelt kép: Farkas Norbert / 24.hu

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.