Élő Sport

Történelmi vereséget szenvedett a magyar válogatott a kézivébén

Magyarország és Spanyolország is győzelemmel kezdte a kézilabda-világbajnokság C csoportját. A statisztika ugyan nekünk kedvezett, mivel

korábban soha nem vert meg bennünket a spanyol válogatott világbajnokságon, azonban vasárnap semmivé vált ez a rekord, mivel 29-25-re kikaptunk.

Ennek megfelelően ellenfelünk nagyon bekezdett, a magyar csapat viszont nagyon idegesen kezdett. Öt perc alatt 4-0-s hátrányba kerültünk, amivel hamar kialakult a mérkőzés forgatókönyve: a spanyolok szórták a gólokat, mi pedig rohantunk az eredmény után. Nem működött a védekezés, a támadásban is sok hiba akadt, az első félidőben nagyon bántó statisztika volt, hogy összesen három védést hoztak a kapusaink – pedig Kim Rasmussen beküldte Bíró Blankát, Kiss Évát és Triffa Ágnest is.

Fordulás után próbáltunk felzárkózni, de az első percek nem nekünk kedveztek. Bíró Blanka viszont elkapta a fonalat, többször kulcsfontosságú pillanatban tudott védeni, hatalmas érdemei vannak abban, hogy a hajrára egészen a magyar csapat felzárkózott, ráadásul a  hétgólos Barbosa is összeszedte harmadik kiállítását.

Sajnos háromnál nem sikerült közelebb zárkózni a mérkőzésen és végül pont az a négy gól volt a különbség, amit az elején összeszedtünk: 29-25-re kikaptunk.

Női kézilabda-világbajnokság, C csoport, 2. forduló:

Spanyolország – Magyarország 29-25 (18-13)
Kumamoto,
v.: Christiansen, Hansens (dánok)
Magyarország: Bíró – Lukács 4, Kovács A. 1, Tóvizi 5, Kovacsics 2, Tomori, Schatzl 2, cserék: Háfra 2, Kiss É., Tóth G. 1, Klujber 1, Márton G. 2, Faluvégi 2, Triffa, Szabó L. 2, Vámos 1, szövetségi kapitány: Kim Rasmussen

lövés/gól: 47/29, illetve 43/25
gólok hétméteresből: 6/4, illetve 3/1
kiállítások: 8, illetve 10 perc

A csoport további eredményei:
Szenegál – Románia 24-29 (12-15)
Kazahsztán – Montenegró 21-30 (11-13)

Kiemelt kép: Magyar Kézilabda-szövetség/Kovács Anikó

A statisztika nekünk kedvez

A két csapat eddig 22 alkalommal találkozott egymással, 11 magyar győzelem és 6 döntetlen mellett a spanyolok ötször nyertek. Legutóbb a tavalyi Eb-n Magyarország 32-26-ra győzött. Világbajnokságon eddig még nem nyertek ellenünk, nyolc meccsből négyszer a magyarok örülhettek, négyszer pedig döntetlen született.

Hiába a gólzápor, a védelem a kulcs?

Nerea Pena és  Lara González is arra hívta fel a figyelmet a mai mérkőzés előtt, hogy a magyarok védelme nagyon masszív, pedig 24 góllal nyertek a mieink a nyitányon. Mondjuk a spanyolok sincs mire panaszkodniuk, mai ellenfelünk 15-tel nyert a románok ellen.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik