Sport

Djokovic nyerte minden idők legnagyobb wimbledoni döntőjét

A tenisztörténelem 48. Novak DjokovicRoger Federer összecsapásán a szerb pályafutása ötödik, a svájci kilencedik wimbledoni győzelmére hajtott.

Ennél jobb kedvcsináló nem kell a Djokovic-Federer döntőhöz
A szerb ötödször, a svájci kilencedszer győzhet Wimbledonban.

Az első szett a rövidítésben dőlt el, ahol Federer többször is rontott, így gyakorlatilag odaajándékozta a játszmát a világelsőnek. Az első felvonás 56 percig tartott, szombaton a női döntőben Simona Halep 57 perc alatt intézte el Serena Williamst.

Halep nagyon elverte Serena Williamst a wimbledoni döntőben
Először nyert román játékos egyesben a szentélyben.

A második szett nagyon egyoldalúra sikeredett, Federer egyből egy brékkel kezdett, majd még kétszer elvette a szerb adogatását, az utolsó pont az egész játszmát jól tükrözte, Djokovic kettős hibája után egyenlített a svájci.

A harmadik szettben hasonló volt a forgatókönyv, mint az elsőben, Federer nagyon magabiztosan hozta az adogatását, a szerb még bréklabdáig sem jutott el, mégis tie-break lett a vége – és Federer megint könnyű labdákat rontva került szetthátrányba.

Az volt a kérdés, a magabiztossággal mindig jól álló Djokovic le tudja-e zárni a meccset, de Federer megint nagyon koncentráltan játszott, dupla brékelőnybe került, és bár egyet visszavett a világelső, végül jöhetett a mindent eldöntő ötödik játszma.

Djokovicnak 2:1-es vezetésénél két bréklabdája volt, de Federer visszatáncolt – a közönség nagy örömére, mivel a publikum nagy része a 20-szoros GS-győztest támogatta. Hiába, Federer következő szervagémjében ismét két bréklabdája volt az első kiemeltnek, aki a másodikat egy varázslatos fonák elütéssel ki is használta, így 4:2-re elhúzott.

Federer azonban nem esett össze, a következő játékban két lehetősége is volt, hogy egyből visszavegye, amit elvesztett, és a második bréklabdát ki is használta, majd 4:4-nél utolérte ellenfelét.

5:4-nél Djokovic két pontra volt a tornagyőzelemtől, majd 6:5-nél szintén, de Federer nem akarta még befejezni a meccset.

Mivel a négy nagy torna közül csak a US Openen van a döntő szettben 6:6 után rövidítés, így folytatták a felek, és átlépték a 4 órát is.

7:7-nél Federer bréklabdához jutott és egy látványos tenyeressel el is vette Djokovic adogatását, így a tornagyőzelemért, a kilencedik wimbledoni trófeájáért adogathatott. Volt is két meccslabdája, de Djokovic négy labdamenetet nyert zsinórban, így 8:8-ra alakította az állást.

Innentől fej fej mellett haladt a két klasszis, Federernek 11:11-nél bréklabdája volt, de a tenyeres elütése széles lett. Idén új szabály van Wimbledonban, 12:12 után rövidítés következik a döntő játszmában, ennél tényleg nem lehetett volna jobban kicentizni, izgalmasabbá tenni a döntőt.

Ahogy az első és a harmadik játszma rövidítésében, Federer most is egymás után rontott, így Djokovic 4-1-es előnyre tett szert.

Federer hozta a két adogatását, így versenyben maradt, de Djokovic is megcsinálta a két labdamenetet a saját szervájánál, ezáltal három meccslabdához jutott.

Az elsőnél a bíró out-ot kiáltott Djokovic fonák pörgetése után, de a Sólyomszem azt mutatta, hogy a labda, ha pár milliméterrel is, de bent volt. Így aztán újrajátszották a pontot, és Djokovic ritörnje után nagyon elpattant a labda Federer ütőjéről, a szerb pedig máris ünnepelhetett, karrierje során ötödször (2011, 2014, 2015, 2018, 2019) lett a füvespályás szentély királya.

A 32 éves Djokovic lett az első harmincon túli játékos az Open Era bevezetése óta, aki megvédte a címét Wimbledonban. Pályafutása 16. GS-sikerével 2,35 millió fontot (853 millió forint) kapott a trófea mellé.

Eredmény, Wimbledon, férfi egyes, döntő:

Djokovic (szerb., 1.) – Federer (svájci, 2.) 7:6 (7-5), 1:6, 7:6 (7-4), 4:6, 13:12 (7-3)

Kiemelt kép: Adrian DENNIS / POOL / AFP

Ajánlott videó

Olvasói sztorik