Sport

Elvette a kormány a nemzetközi versenyeket a teniszszövetségtől

A kormány hétfői határozatában a nemzetközi tenisztornák magyarországi megrendezéséről intézkedett, és az elmúlt bő két év történéseinek ismeretében nem meglepő módon kivette a marsallbotot a Magyar Tenisz Szövetség (MTSZ) kezéből.

Márky Jenő 1996 és 2013 között a sportágban megszokott módon saját üzleti kockázatára rendezte meg Budapesten azt a salakpályás WTA-tornát, amelyet a szövetség jelenlegi vezetése már nem tartott fontosnak, inkább saját verseny rendezése mellett döntött (ez idén épp ezen a héten zajlik a BOK-csarnokban). Márkynak a WTA-val kötött megállapodása alapján kötelező volt megrendeznie a versenyt, ha nem teszi, jogtulajdonosként kártérítési kötelezettség terheli, mi több, elbukhatott volna egy olyan lehetőséget, amely szinte csak örökölhető, városok, komoly cégek állnak sorba egy-egy teniszverseny jogtulajdonáért, megrendezéséért. Ezért új támogató és helyszín után nézett, amelyet 2014-ben Bukarestben talált meg.

Az elmúlt négy évben így a fideszes Szűcs Lajos által vezetett szövetség a Davis Kupa-találkozók mellett megrendezte a piaci alapú,

a szövetség alapfeladatai közé semmiképp sem tartozó budapesti WTA-, és 2017-től már az ATP-versenyt is.

Márky Jenő, a teniszverseny versenyigazgatója emléklapot ad át Szávay Ágnes visszavonult teniszezőnőnek a Római Teniszakadémián 2013 júliusában.
Fotó: Illyés Tibor / MTI

Az MTSZ az elmúlt években versenyrendezés címen

A gazdálkodás miatt

Mindezek ismeretében egyáltalán nem meglepő a kormánydöntés, amely úgy rendelkezett, hogy

  • 2019 és 2023 között szabadtéri női tenisztorna legyen Magyarországon,
  • 2020 és 2023 között a versenyrendezést évi 900 ezer dollárral (nagyjából 250 millió forinttal) támogatja,
  • az állami forrás elköltésére azonban nem a szövetség, hanem az állam új cége, a Sportesemények Szervezéséért, Lebonyolításáért és Sportszolgáltatásért Felelős Nonprofit Kft. szerződik és ellenőrzi azt,
  • a tenisztorna a Római Teniszakadémián legyen, ahol korábban Márky Jenő rendezte a versenyeket.

Az éppen a budapesti BOK-csarnokban, a Magyar Tenisz Szövetség rendezésében zajló fedettpályás WTA-tornára szóló szerződés az idén lejár. Ez tette szabaddá az utat a nemzetközi tenisznaptárban sokkal jobb helyen, júliusban lévő, ezért feltehetően erősebb mezőnyt, nevesebb teniszezőket vonzó, Márky Jenő jogtulajdonában álló salakpályás WTA-torna előtt már ettől az évtől. A 24.hu megkeresésére Márky úgy fogalmazott:

Rendkívül boldog vagyok, hogy hazahozhatom a versenyt, amit mindig is a negyedik lányomnak tekintettem, és 36 éves munkám áll mögötte. Bukarest mellett több város is jelentkezett a szervezésére. Partnerem, a Román Tenisz Szövetség, érthető módon, az elért hazai sikerek – Simona Halep többször is nyert – miatt, nagyon szerette volna ott tartani a számára nagyon fontos eseményt. A Római Teniszakadémián 1996 és 2013 között 18 alkalommal került megrendezésre a torna. Az Asbóth József teniszstadion és a hozzá kapcsolódó létesítmények kifejezetten a WTA Tour előírásai szerint lettek megtervezve és felépítve.

Márky elmondta azt is, sokan dolgoztak azért, hogy ismét Magyarország rendezhesse a júliusi versenyt, ezért hálás mindazoknak, akik kiálltak az ügyért, így köszönettel tartozik a kormánynak is.

Babos Tímea a Hungarian Ladies Open budapesti női keménypályás teniszversenyen a budapesti BOK-csarnokban 2018. február 22-én
Fotó: Kovács Tamás / MTI

A Magyar Tenisz Szövetség 2017 óta ATP250-es tornát is rendez, a helyszín az elmúlt években a Kopaszi-gát volt. A kormányhatározat értelmében az idei tornát is ideiglenes helyszínen, ezúttal a XI. kerületben, a Kánai út 2. szám alatt található Sport11 Sport-, Szabadidő- és Rendezvényközpontban tartják meg áprilisban. A szükséges fejlesztésekhez 370 millió forint támogatást biztosít az állam, de ezt szintén nem a Magyar Tenisz Szövetség vezetése költheti el, az építtető a Nemzeti Sportközpontok lesz.

Ezért döntött a kormány a Márky-féle tenisztorna mellett
Az EMMI válaszában kitért arra is, a sporttörvény mit mond a profi teniszversenyek rendezéséről.

Babos Tímea újra pályára lép Budapesten

A Magyar Tenisz Szövetség megkérdőjelezhető működésére Fucsovics Márton és edzője, Sávolt Attila hívta fel a figyelmet. Hozzájuk csatlakozott Babos Tímea is. A két nemzetközileg is elismert magyar éljátékos kijelentette, hogy amíg a szövetség jelenlegi vezetése nem változtat működésén, módszerein, addig nem lépnek pályára a válogatottban, illetve a szövetség által rendezett versenyeken sem. A kormányhatározat tudatában Márky Jenő örömmel jelentette be, hogy mivel a 2019-es versenyt újra a Római Teniszakadémián, a szövetség befolyása nélkül rendezheti, Babos elsőként gratulált neki, és jelezte, számíthat a júliusi budapesti tornán a részvételére.

Kiemelt kép: IllyÈs Tibor / MTI

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik