“Attila az első várakozó volt a listán, így már korábban is szinte biztos volt, hogy ott lehet a kvalifikációban” – mondta az MTI-nek hétfőn Balázs György, a játékos édesapja. “Ma este lebonyolítják a sorsolást, aztán holnap már az első fordulóra, tehát összesen 64 meccsre kerül sor.”
A 21 esztendős Balázs Attila jelenleg a 235. a világranglistán, legjobbjaként két hete, május 3-án a 226. volt. Fél éve viszont még csak a 419. pozícióban tartózkodott.
Az utolsó magyar férfi játékos a Roland Garroson az idejekorán, hosszú sérüléshullám után visszavonult Sávolt Attila volt: a Taróczy Balázs óta legeredményesebb magyar teniszező 2004-ben a selejtezőben indult és már az első fordulóban kiesett, majd az év végén letette a raketteket.
Sávolt a világranglistán, 2002. május 20-án tanyázott a legelőkelőbb pozícióban, akkor a 68. helyen állt. Mind a négy Grand Slam-tornán volt főtáblás, a Roland Garroson 2000-ben a selejtezőből a harmadik fordulóig jutott, ahol az ausztrál Llleyton Hewitt-tól kapott ki. 2003-ban szintén bekerült a 32 közé, akkor az argentin Guillermo Coría állt az útjába.