Sport

Májusban kezd Overdose

Május 9-én, a Berlin melletti Hoppegartenben versenyez idén először Overdose, a veretlen ötéves telivér.

A magyar ló menedzsmentje hétfőn arról tájékoztatta a PannoniaOverdose.hu-t, hogy a négylábú 1000 méteres futammal kezdi az évet. Lovasa az a Christophe Soumillon lesz, akivel tavaly emlékezetes győzelmet aratott a Kincsem Parkban.

A verseny összdíjazása 8000 euró, ami nem túl magas, a menedzsment azonban – amint arra a tájékoztató kitér – most kizárólag arra összpontosított, hogy előnyös távon, megfelelő talajú, kanyar nélküli pályán, s ne mindjárt a legjobbak között kezdjen Overdose. Már csak azért is, mert sérülése miatt több mint egy éve nem futott. Fontos szempont volt továbbá, hogy olyan időpontot találjanak, amikor a belga zsoké ráér, hiszen szinte minden időpontja foglalt.

Amennyiben a menedzsment úgy ítéli meg, hogy Overdose felkészítése nem éri el a kívánt szintet, akár a verseny reggelén is visszavonhatja a nevezését.

Az eddigi pályafutása során 12 versenyt nyert ló tavaly áprilisban savós patairha-gyulladásban betegedett meg.

Ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.