Sport

Elhunyt Kovácsi Aladár olimpiai és világbajnok öttusázó

Hosszan tartó, súlyos betegségben, 78. életévében elhunyt Kovácsi Aladár olimpiai és világbajnok öttusázó.

A halálhírről pénteken beszámoló Magyar Olimpiai Bizottság saját halottjának tekinti az egykori kiváló sportembert. Temetéséről később intézkednek.

Kovácsi Aladár még húszéves sem volt, amikor Benedek Gáborral és Szondy Istvánnal nagy meglepetésre csapatban olimpiai aranyérmet nyert Helsinkiben, az 1952-es nyári játékokon. Ezt követően két világbajnokságon – 1955-ben a svájci Macolinben és 1958-ban a nagy-britanniai Aldershotban – szerepelt sikerrel: a válogatottal első, illetve második lett, s előbbin egyéniben is dobogóra állhatott, annak harmadik fokára. Itthon a téli öttusában is jeleskedett, ötször nyert bajnokságot. Párbajtőrben szintén a válogatott keret tagja volt.

Orvosi diplomájának megszerzése után, 27 évesen vonult vissza, nyugdíjba vonulásáig szülész-nőgyógyász hivatásának élt. Az utóbbi időszakban felesége, Ferencz Éva énekesnő pályáját segítette.

Több éve súlyos betegsége miatt kórházi kezelésre szorult, egészségi állapota hullámzó volt, több alkalommal betegen is részt vett a bajnokok találkozóin.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik