A pécsi kosaras hölgyek az első mérkőzésen 90-54-s győzelmet arattak hazai pályán. A visszavágón a Győr akarata érvényesült, a baranyai csapat honlapja szerint egyedül Bujdosó Nóra nyújtott elfogadható teljesítményt a vendég együttesből, azonban 16 pontja ellenére a hazaiak 65-51-re behúzták a mérkőzést. Összesítésben így is a Pécs bizonyult jobbnak, így bejutott a Magyar Kupa négyes döntőjébe.
Egy másik résztvevő, a Szeged is bejutott a legjobb négybe, miután az idegenbeli sikert követően hazai pályán is legyőzte a BSE csapatát, ezúttal 80-60-ra.
Kedden további két mérkőzésre kerül sor: a Sopron 49 pontos előnye tudatában fogadja az Atomerőmű KSC-t, míg a Zalaegerszeg szintén egy idegenbeli győzelmet követően látja vendégül a Vasast.
Eredmények:
Negyeddöntő, visszavágók:
Szeviép-Szeged – BSE 80-60 (21-18, 28-10, 20-20, 11-12)
Továbbjutott: a Szeged, kettős győzelemmel.
SEAT Lami-Véd Győr – MiZo Pécs 2010 65-51 (13-13, 24-10, 18-13, 10-15)
Továbbjutott: a MiZo Pécs 2010, 141-119-es összesítéssel.