Poszt ITT

Karafiáth: Vigyázz, ha Orbán letegez!

A kormányinfó mutatja a kanyart.

A minapi Orbán-beszéd ismét élesen megmutatta, hogy kommunikációs kanyar előtt állunk, és a Fidesz felismerte, hogy a hívei, elsősorban a fiatalok kezdenek elpártolni tőle.

Aminek több oka lehet.

Először is: a mostanság szavazókorba lépőknek nagyobb a demokráciaigényük, mint az elődeik többségének. Alighanem gyökeret vert gondolkodásukban, tán nincs rendben az, hogy autoriter politikus urak szabják meg, hogyan is kell létezni. Taszító érzés újraélni, amit esetleg gyerekként, asztalnál már tapasztaltak: ha nem eszed meg a spenótot (amivel persze a javadat akarják), akkor nincs süti sem. Értsd: nem oké, hogy a kedvezmények ára a hallgatás, a mindenhonnan dőlő hülyeség rezignált elfogadása.

Másodszor: egy (legalább viszonylag) szabadan gondolkodó fiatal miért rajongana az olyan (sokak számára) nyomasztó kényszerért, ami arra ösztönöz, hogy a terveinél több gyereket vállaljon? Pláne miért rajongana egy olyan rendszerért, ami elvárja tőle, hogy egyféleképpen és pont úgy gondolhasson a családra, mint a hatalom?

Mi a jó abban egy fiatal lánynak, hogy úgy érzi, a politika szülőgépként tekint rá?

A rendszerváltás után született fiataloknak a világ már nemcsak egy az állam bácsi által kiutalt garzon, valamint egy örökállás nyugdíjig, hanem tágas, lehetőséggel teli hely. Naná, hogy nem viszik át, ha a lehetőségeiket szűkíteni kívánja bárki is.

Harmadszor: a fiatalok nem bírják, ha a hatalom erőből veri végig az intézkedéseit. Micsoda felzúdulás támadt a 2013-as „hallgatói szerződésről szóló törvény”, a „röghöz kötés” elfogadásakor! Aki nem emlékezne: a passzus előírja, hogy az egyetemistáknak az állami támogatásért cserébe a diploma kézhezvételétől számított húsz éven belül mennyi időt kell itthon dolgozniuk. Sajnos a tüntetések, lelkes szónoklatok után a dolog elcsendesedett, azóta csupán néhány hangocska jelzi, hogy azért ez szinte példa nélküli eljárás Európában.

Ugyanis:

  • akadályozza a szabad munkavállalást
  • szembemegy az EU-s jogokkal
  • bár az állam kötelez, a munkavállalásban nem segít
  • növeli a társadalmi megosztottságot, hiszen a kevésbé jómódúakat hozza még nehezebb helyzetbe.

Mit tapasztalhattak az igazságért kiállók? Hogy a szavuk, az észérvek, a törvényesség és igazságosság nevében hangoztatott érveik lesöpörhetőek, semmibe vehetőek. Hogy a józan észt legyőzi az erő, mert úgyis az lesz, amit azok ott fent akarnak.

Ez és a hasonló intézkedések megágyaznak a kádári kisemberi gondolatnak:

a politika nem a mi dolgunk.

A Fidesz azon van, hogy ez az eszme szépen továbböröklődjék a következő generációkra.

E hatalomorientált ideát volt hivatott továbbvinni a netadó ötlete is, csakhogy ott aztán végképp elgaloppírozta magát a kormány, ismét fiatalok tömege vonult utcára, közöttük számos Fidesz-szimpatizáns.

Tán ekkor értették meg igazán sokan, hogy nem kellene vakon követni a vezért.

És felvetődött bennük, hogy vajon kik ezek a görcsös, papoló, pocakos öregek.

Pedig akkoriban még nyoma sem volt a kásleri szenteskedésnek, és a nemzet gázszerelője se került még be a világ kétezer leggazdagabbja közé.

Egy fiatal, aki azt tapasztalja, hiába vállal diákmunkát, aztán meg túlórát, hiába spórol még az ételen is, saját lakáshoz csak úgy juthat, ha gyorsan szül számos gyereket, hát, hogyne érezné, hogy valami nincs rendben?! És az ilyen homályos rossz érzéseken már egy jóízű sorosozás sem segít.

Látták, látják, mit művel a Fidesz és szekértábora a hepciáskodó fiatalokkal: Nagy Blankát alázták, ahol érték, Greta Thunberget autista gnómozták, sorolhatnám.(Utóbbi lány esetéből amúgy az is kiviláglik, hogyan áll a kormánypárt azokhoz a kérdésekhez, melyek lázban tartják a világot.)

Úgy kétszázezer új szavazó lesz 2022-re. Mit láthattak ők? A Nemzeti Alaptantervvel kapcsolatos idiotizmust, a ‘kockásinges’ tüntetést, a megbundázott igazgatóválasztásokat.

Három út áll a fiatal nemzedékek előtt.

  • a befordulás, a félretekintés, a politika kizárása az életükből
  • leszavazni a Fideszre, mert az egész környezetük ezt teszi, és mert vágyják az ezzel járó előnyöket
  • vagy ellenzéki pártot választanak.

Utóbbiak eltántorítására, megnyerésére indult el a manőverezés Orbán Viktor csütörtöki kormányinfóján.

Immár középpontban a klímaügy!

Tegezni fogunk benneteket!

Fiatal arcok kerülnek kirakatpozícióba (amúgy gyomorforgató módon, törvénymódosítva, huszonkét évesen).

Sebaj, minél látványosabb a habverés, annál grandiózusabb lehet a bukás.

Kiemelt kép: Kisbenedek Attila /AFP

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik