Poszt ITT

A kereszténységre egyetlen komoly veszély leselkedik: hogy a hívők sem veszik komolyan

Kereszténynek lenni pont az jelenti, hogy nincs para. Béke van. Nem kell rettegni és gyűlölködni, lehet szeretni Istent és, mondjuk, az embereket.

Amikor kigyulladt a Notre Dame, többek között az a kérdés motoszkált bennem, hogy ki lesz az első, aki a sajnálatos eseményt a világnézete igazolására használja. Nem tévedtem nagyot, az elsők azok az (úgymond) keresztények voltak, akik szerint igen-igen, lám-lám, a tűzvészben „lehetetlen nem látni a szimbólumot”.

És hát ugye mi másnak is lenne szimbóluma a katedrális tüze, mint az európai kereszténységnek, amely – nézzétek, drága hívek, könnyeitek fátyolán át – így lesz a lángok martalékává.

E rémlegendában a kereszténységet fölemésztő tűz azt a keresztényellenes, sőt kereszténygyűlölő (olyan kifejezés is van már, hogy krisztofób) tömeget jelenti, mely végső csapásra készül, és – vak, aki nem látja! – van is hozzá a politikai muníciója. Elképesztő, hányan és hányféleképpen jelentenek halálos veszélyt az európai kereszténységre:

  • ott vannak mindjárt a zsidók,
  • aztán a muzulmánok,
  • aztán a meleglobbi,
  • no meg a liberálisok,
  • Brüsszel cakumpakk,
  • az ateisták,
  • a korszellem,
  • a muzulmánokat már mondtam,
  • meg Soros.

Az aktuális veszélyforrás, az ellenség változhat, de a veszély konstans.

A csapból is keresztény rettegés folyik: katakomba-idők jönnek, üldözés van, ébresztő, testvérek, ismerjük fel az idők jeleit, fusson, ki merre lát, vagy inkább harcoljon elszántan (nagyonokos fórumozóktól már azt is olvastam, hogy új keresztes háborúra lenne szükség).

Az nincsen kellőképp definiálva, hogy mit kell érteni a sürgős védelemre szoruló kereszténység alatt, de általában a hitet, a vallást, az egyházat, s legfőképpen a kultúrát és az értékrendet szokták érteni alatta.

Akkor menjünk ebben a sorrendben visszafelé, és adjunk kicsit a tényeknek.

Keresztény értékrend

Keresztény értékrend valójában nem létezik. Konzervatív, szocialista, liberális stb. értékrend  van, de a keresztény értékrend modern ideológiai kreatúra, sem a Szentírásból, sem az autentikus teológiai hagyományból nem vezethető le anélkül, hogy az egészet meg ne erőszakolnánk.

Az értékrend ugyebár azt feltételezi, hogy vannak az értékek (dolgok, amik a jó élethez kellenek), ezek közt pedig valamiféle hierarchia; vagyis léteznek központi és periferiális értékek. A liberalizmusban ilyen központi érték –  mondjuk – a személyes autonómia (szabadság), a konzervativizmusban – mondjuk – a rend és felelősség. Az ideológiáknak vannak statikus értékpreferenciáik,  a keresztény szemlélet viszont dinamikus kapcsolat Istennel és a valósággal.  Az értékfókusza nem itt van, hanem odaát, és nem törvények betűi szabályozzák, hanem a szeretet.

A keresztény értékrend nevű absztrakció viszont nem más, mint rendelvű  tradicionalizmus. Ami nemhogy hanyatlóban volna, hanem épp a reneszánszát éli Európában. 

Az „Isten, haza, család” hármas jelszavának soha az életben nem volt köze a kereszténységhez. Jézus például sosem mondta, hogy a család prioritást élvez a többi érték közt, s az apostolok sem tanítottak ilyet. Az a közhely sem igaz, hogy „a házasság keresztény intézmény”, hiszen  házasodnak az emberek minden kultúrában és vallásban. Tehát nyugi, ezek egyrészt nem tartoznak a kereszténység lényegéhez, másrészt nincsenek veszélyben.

Keresztény kultúra 

A kereszténység ma már kultúra is, aminek minden további nélkül lehet egyik szimbóluma a Notre Dame. A kultúra az emberi közösség mindenkori önkifejezése, végtelenül finom összefüggésekből álló, organikus rendszer, olyan dolgok táplálják, mint a múlt meg a közérzet, meg a történelem, sőt, a politika, a vallás és a tudomány. Hát persze, hogy változik, néha fejlődik, néha hanyatlik, néha torzul.

A nyugati civilizáció kulturálisan keresztény, egész nyelvezetében, gondolkodásmódjában, tematikájában, szimbólum- és szokásrendjében az, és ezt a tényt senki nem akarja, s nem is tudná ukmukfukk megváltoztatni.

A lángoló párizsi Notre Dame székesegyházat emberek nézik. Fotó: MTI/AP/Rafael Yaghobzadeh

A muzulmán kultúra kétségkívül más, mint a keresztény kultúra, ám a nyugati keresztény kultúra feltűnő vonása pont az úgynevezett inkulturáció, vagyis hogy képes a különböző hagyományokhoz alkalmazkodni és azokat integrálni, mert ez az egyik missziói stratégiája. Például: az iszlám kultúrát integráljuk a középkor óta, ne tegyünk már úgy, mintha ez új kihívás volna. (A sorosi „nyitott társadalom” eszméje pont hogy mélyen keresztényi dolog egyébként, ezt csak úgy mellékesen,  a jegyzőkönyv kedvéért.)

Keresztény egyház 

Az olyan legendákat, hogy az egyházat „valakik” száműzik a közéletből, megint csak az áldozati státusz megerősítése végett terjesztik keresztény körökben. Ma a katolikus és protestáns, kis és nagy keresztény egyházak akkora befolyással bírnak a nyugati politikára, mint semmilyen más ideológiai közösség. Nem azt állítom, hogy nem létezik radikális szekularizmus, de azt igen, hogy nem áll nyerésre. Ráadásul a szekularista mozgalmak – például Franciaországban és Spanyolországban – nem kizárólag a kereszténység, sőt, sokkal inkább az iszlám ellen irányulnak.

Ha az összes létező nyugati muzulmánt, zsidót, meleget, liberálist, ateistát, sátánistát összeadom, és a tetejébe csapom Soros Györgyöt, még akkor is az egyház van túlerőben.

Én nem azt mondom, hogy ez jó, azt sem, hogy rossz, csak azt mondom, hogy ez van.

Keresztény vallás

A vallás az, ahogyan egy spirituális közösség tagjai megélik a hitüket. Veszélybe akkor kerül egy vallás, ha például a gyakorlása külső akadályba ütközik. Vannak ilyen országok, és vannak ilyen vallások. Kínában csak az állam által kinevezett papok misézhetnek, és aki nem tartja be a regulát, kivégezhetik. Észak-Koreában koncentrációs táborba küldhetnek, ha keresztény összejövetelt akarsz szervezni. Nem különb a helyzet Szaúd-Arábiában sem, ott egy Bibliáért simán lecsuknak, Szudánban is.

Nyugaton azonban a vallás szabad gyakorlása mindenütt alkotmányos alapjog, és semmi jel nem mutat arra, hogy ez változna. Annyiszor mégy templomba, ahányszor akarsz, és abba a templomba, amelyikbe akarsz, olyan tant hiszel és hirdetsz, amilyet akarsz. (Nyugaton ez alól tudtommal egyetlen kivétel akad, a Szcientológia Egyház, melynek működését  folyamatos törvénysértései miatt több európai országban megtiltották, vagy erősen korlátozzák.)

A helyzet annyiban változott, hogy a vallásszabadság jegyében mindenkinek joga van vallástalannak lenni, illetve a vallások versenghetnek egymással a spirituális tanok piacán, Istennek legyen hála.

Elég szomorú és gonosz dolog lenne, ha a keresztények azt élnék meg üldöztetésnek, hogy nemcsak ők, hanem mások is szabadon gyakorolhatják a vallásukat.

(Márpedig sokszor, attól tartok, azt élik meg üldöztetésnek.)

Keresztény hit

A bibliai hagyomány szerint a keresztény hit a Jézussal való spirituális kapcsolat. Hát, ezen a téren bizony vannak gondok.

A nagy, tradicionális egyházakban a vallásos tömeg gyakran az alapvető tanokkal sincs tisztában, pont azért, mert inkább értékrendben meg kultúrában gondolkozik, a hittel pedig nem igazán tud mit kezdeni. Az egyetlen veszély a kereszténységre a keresztények felől leselkedik: nem hisznek eléggé a saját megváltójukban.

Nem mondom, hogy nincsenek hiteles és józan hívő közösségek. Hát persze, hogy vannak. Csak kevesen.

A Biblia szerint Jézus követői

  • kedves,
  • nagyvonalú,
  • békés,
  • figyelmes,
  • mértékletes,
  • igazságos,
  • méltányos,
  • jószívű emberek,
  • akikben csukott  szemmel is meg lehet bízni,
  • akik csak az igazat és a tiszta igazat vallják,
  • akiknek tehát eszükbe sem jut gyűlölködni, rágalmakat terjeszteni,
  • szóval akik hasonlítanak a megváltójukra.

Aki hisz, az nem rettegi tele a közösségi-, állami meg magánmédiát, mert nincs mitől félnie. Kedves keresztények, ha komolyan vennétek Jézust, akkor nem beszélnétek a kereszténység eltörléséről és összeomlásától, meg az egyház elpusztításáról. Hangosan kacagnátok az ilyen rémmeséken, tudva, hogy Jézus „kősziklára alapította az egyházat”, és azt mondta, hogy „a pokol kapui sem fognak erőt venni rajta”.

Keresztények, a folytonos rémhírterjesztés  helyett nem volna valami örömhíretek a világ számára? Hiszen a Mindenható Isten szereti az embereket. Ez elég jó dolog, nem? Az Írások szerint olyannyira szereti az embereket, hogy emberré lett, és a bűnösök ítéletét elszenvedte a kereszten. Ebből az is következik, hogy a bűneitek megbocsátva plusz örök életetek van. Ez elég menő, nem? Azért amióta ember az ember, mégiscsak a halál a legnagyobb para. És ha Jézus feltámadt, akkor a legnagyobb para legyőzve.

Kedves keresztény barátaim és testvéreim, nyugodjatok meg, nincs semmi baj. Jézus feltámadott, bizonnyal feltámadott. Et resurrexit tertia die! Megvan? És megígérte a követőinek, hogy „velük lesz minden napon, a világ végezetéig.”

A követői vagytok Jézusnak, keresztények?

A követői vagyunk?

Mindenki jobban járna.

Kiemelt kép (illusztráció): keresztény hívők ezrei ünneplik minden évben a húsvét szent hetét Oaxacában, Mexikóban (Fotó: Carlos Tischler / NurPhoto/ AFP)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik