A Fidesz ugyanazért nem bukik bele a korrupcióba, amiért a kapualjba hugyozunk

Először is azt kéne tisztázni, hogy mit értünk korrupció alatt. Értsük azt, amit a törvény, jó? Át is engedném a szót, nagy tisztelettel, a Btk-nak:

294. § (1) Az a hivatalos személy, aki a működésével kapcsolatban jogtalan előnyt kér, a jogtalan előnyt vagy ennek ígéretét elfogadja, illetve (…) harmadik személynek adott vagy ígért jogtalan előny kérőjével vagy elfogadójával egyetért, bűntett miatt egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
(2) A büntetés két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztés, ha a bűncselekményt vezető beosztású hivatalos személy követi el.
(3) Az (1) bekezdésben meghatározott esetben két évtől nyolc évig, a (2) bekezdésben meghatározott esetben öt évtől tíz évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő, aki
a) a jogtalan előnyért
aa) hivatali kötelességét megszegi,
ab) hatáskörét túllépi, vagy
ac) hivatali helyzetével egyébként visszaél, illetve
b) a bűncselekményt bűnszövetségben vagy üzletszerűen követi el.

Tehát a kérdés itt az: hogy a búbánatba nincsenek tele a börtönök korrupt politikusokkal? És nem az jó válasz, hogy azért, mert a politikusok ún. nagykutyák. Máshol is ún. nagykutyák, de ha közpénzhez nyúlkálnak, megégetik a kezüket.

• Gondoljunk például Olaszországra.
• Gondoljunk Dél-Koreára.
• Gondoljunk Csehországra,
• vagy éppen Brazíliára,
• aztán Romániára,
• aztán pedig arra, hogy mindez miért nem működhet Magyarországon.

Esetleg azért, mert nincs is minálunk korrupció?

Ha a tisztelt olvasó így gondolja, vélheti akár úgy is, hogy a Föld lapos. Ugyanis az a helyzet, hogy a közpénzek lenyúlása népszokás a magyar politikai elitben, az SZDSZ is ugye tele volt (legalábbis a helyzetre rálátó forrás szerint) korrupciós ügyekkel, a Gyurcsány-kormány is,

de igazán rendszerszintűvé, magától értődővé a korrupciót  Fidesz tette.

És ez igen jól dokumentálható, hiszen megcáfolatlan oknyomozó munkák százai szólnak arról, hogyan jönnek létre fideszes vagyonok szinte a semmiből, melyik nagyúr hogyan juttatott jogosulatlan anyagi előnyhöz a kapcsolatai, befolyása révén másokat, akik történetesen a barátai, rokonai vagy üzletfelei.

A nemzet szégyene, hogy Mészáros Lőrinc Magyarország leggazdagabb embere

Mert az a nemzet önbecsülésének a vége. Vélemény.

Akkor meg?

Az első ok kulturális, a második politikai.

Kezdem a másodikkal, arról legalább nem mi tehetünk és egyszerűbb. Magyarországon a törvényhozói hatalom a demokrácia alapvető jogelveit megcsúfolva teljesen összefonódott a végrehajtói hatalommal, a törvényhozás jogilag és gyakorlatilag mindenféle kontrollt kiiktatott. (Ennek utolsó lépése lehet a bírói függetlenség teljes felszámolása, ha Brüsszel hagyja.)

Mondom egyszerűbben: mindenféle illetékes hatóság közvetlenül a kormány irányítása alatt működik, amiből egyenesen következik, hogy nincs, aki a Fidesz közpénzlopásaival kapcsolatban nyomozást indítson és azt tisztességesen végigvigye.

Olyan országban élünk, ahol rabló nevezi ki a pandúrt, és folyamatosan tőle függ a státusza.

És nem véletlenül alakult így: azért szabták a rendszert ilyenre, hogy zavartalanul lophassanak.

A kulturális ok ennél is szomorúbb. Mi, magyarok, nem igazán érdeklődünk a korrupció iránt. Az orrunk előtt lophatják el a fél országot, nyúlhatják le a közvagyont, és nem mondjuk rá azt, hogy elég legyen, mint mondják a szlovákok például. 

Miért nem? Mert hiába is mondanánk?

Ez nem igaz, nem mondanánk hiába. Az újság talán (megkísért néha a gondolat) hiába írja meg újra és újra, de ha százezrek harsognák az utcán, hogy elég volt, annak biztosan lenne foganatja. Nincs és nem lesz hatalom, mely ne félne az utcán tiltakozó tömegtől. Ez az egyetlen, amitől az Orbán-kormány is fél.

Ám nem kell tartania attól, hogy a korrupció miatt utcára tódulunk. Legfeljebb csöndben dohogunk magunkban, de tódulni nem fogunk. Tódulunk az internetadó ellen, a röghözkötés és a felsőoktatási keretszámok ellen, tódulunk azért, mert úgy általában elegünk van, de a közvagyon védelmében nem tódulunk, mert valójában nem tudjuk, mi is az a közvagyon.

A nemzettudat evolúciójából mifelénk kimaradt egy fontos lépés, ez pedig a közös tulajdon iránti tisztelet, meg úgy általában a közösségi etika elfogadása. Tudunk szélsőségesen individualisták és szélsőségesen kollektivisták lenni, de nem vagyunk a szó eredeti értelmében politikai állatok, közösségi lények.

Ezért bliccelünk a buszon, ezért nem adunk s nem kérünk számlát, ezért dobjuk el a csikket a buszmegállóban és hugyozunk a kapualjba.

Egyszerűen nincs meg, hogy az ország mindannyiunké, ezért együtt kell vigyáznunk rá, és ezért nem tartjuk rettenetes bűnnek, ha valaki eltesz magának a közösből. Főleg akkor nem haragszunk érte, ha az a valaki a mi almunkból való (persze, ha a másik táborból van, pusztuljon).

Elképesztő felmentőnarratíváink vannak a közvagyon megcsapolásával kapcsolatban. Minden szentnek maga felé hajlik a keze. Krisztus koporsóját sem őrizték ingyen. Holló a hollónak nem vájja ki a szemét. Egy fideszes barátom (igen, vannak fideszes barátaim) mesélt a köreikben futó korrupcióügyi vélekedésekről, ezekből három különösen megragadott :

• jó, jó, lopnak, de az előzők is loptak,
• ez már csak így van, mióta világ a világ,
• és a legdurvább: hát ha már ilyen sok jót tett valaki az országért/városért/faluért, ne sajnáljuk tőle azt a kis pluszt.

Na, a harmadikra reagáltam is, még pedig azt, hogy ha valaki közhatalom birtokosaként sok jót tesz a közösségért, akkor pont megérdemli a képviselői vagy polgármesteri fizetését.

A korrupciót pártoló szemléletnek nyilván történelmi okai vannak. Talán a kommunista múlt. Igen, Magyarországnak kommunista múltja (is) van, ami nem azt jelenti, hogy negyven évig uralkodtak rajtunk a kommunisták – mert ez megint egy mi/ők struktúrájú önfelmentő narratíva – hanem azt, hogy negyven évig kommunista ország voltunk.

Abban a rendszerben a közös vagyon a hétköznapok nyelvén azt jelentette, hogy mindenki lop az államtól, például a munkahelyről: a kicsik kicsit, a nagyok nagyot. Mindez olyan természetes volt, mint a levegő.

És valahogy ilyen természetes is maradt.

Nem tudom, mi hiányzik. Talán a nagy, közös győzelmi tapasztalatok, hogy valamit mi, magyarok együtt megcsináltunk, és akkor ez már a miénk, és vigyázunk rá, srácok, és aki hozzápiszkál, annak tényleg levágjuk a kezét. A mi szabadságharcaink tragikusak és bukottak, nem beszélve arról, hogy szinte mindig sikerült a rossz oldalra állnunk.

Mi azt láttuk, hogy az ellenállóknak szívás az életük, aki sokat pofázik, azt elviszik előbb-utóbb, és ugye az kinek hiányzik; tehát inkább kibekkelünk, kaparj, kurta, neked is jut, megoldjuk okosba’, és nem szól szánk, hogy ne fájjon a fejünk, seperjen mindenki a maga portája előtt.

Orbán ördögi zsenialitása abban áll, hogy ért és beszél a nép nyelvén, amelyből vétetett. A retorika szintjén persze rossznak nevezi a korrupciót, de pontosan tudja, hogy mi nem a politikai retorikát hisszük – abba eleve belekalkuláljuk a hazugságfaktort –; mi azt hisszük, amit látunk.

És amit látunk, az az, hogy a korrupció nyílt titok, amiben végső soron nemhogy nincs kivetnivaló, hanem menőség, módi, tapsot érdemlő főúri virtus. Mészáros pl. nem tagadja, hogy csupán azért gazdag, mert a miniszterelnök barátja.

De ugyan miért tagadná, ha basszus, ebben az országban lehet rá büszke is?

Annyira jó lenne idebiggyeszteni valami megoldási javaslatot a végére. De nincs, nekem nincs. Szóljon, akiknek van, legyen szíves.