Poszt ITT

Na, akkor már érted, mi elől menekül az a többmillió ember Európába

Kurva szar lehet olyan városban élni, ahol nem mehetsz ki az utcára, mert félted az életed. A tegnapi párizsi mészárlás ezt a szokottál még sokkal kontrasztosabban mutatta meg. Damaszkuszban, Aleppóban, Szúzában ez mindennapos, Párizs viszont a szabadság és a romantika városa. Valamikor egyébként Szúza is az volt. Ha Párizsban jelenik meg az a brutalitás, amit Szíriában szoktunk meg, az sokkal nagyobbat üt az ember lelkén.

Pedig mondom, Szíriában ez mindennapos. Ott nincs olyan, hogy gyásznap. Minden nap gyásznap.

Minden egyes nap úgy lépsz ki az utcára, hogy megölhetnek, hogy a családodat megölhetik. Ez elől menekül az a többmillió ember, akik ellepték Európát, és akik a minden empátiát és józan észt nélkülöző európai közvélemény szerint gazdasági bevándorlók, akik jobban akarnak élni, közben pedig le akarják igázni a keresztény világot. Már ez is mekkora ellentmondás.

A magyar celebvilág egyik legszerencsétlenebbül sikerült mellékterméke ma már azzal riogatott, hogy menekülthullámmal érkezők is voltak azok között, akik gyilkoltak. Amellett, hogy ez mekkora nyilvánvaló baromság – egy ilyen akcióhoz helyismeret, kapcsolatok, feketepiac, állampolgárság kell, de ezt majd Jászberényi kolléga elmondja – elég gusztustalan indulatkeltés.

Ezek az emberek nem gyilkolni jönnek Európába, hanem egy olyan helyről menekülnek, ahol a pénteki párizsi mészárlás mindennapos.

És olyan emberek elől futnak, akik nem csak az európai keresztényeket, de őket is bármikor kivégeznék.

Nyilván ők a felelősek a párizsi mészárlásért. Nyilván. Ha van egyébként a dolognak felelőse, akkor az az Iszlám Állam, az Al-Kaida és a francia titkosszolgálat, akik a kezdetek óta látványosan képtelenek még a többi nyugat-európai államhoz hasonlóan rossz színvonalon is kezelni az eseményeket.

Nem azok a felelősek, akik az ugyanilyen gyilkosok elől menekülnek.

Ennek ellenére érthető, ha az ember azt gondolja, hogy a muszlimokkal van a baj, miután azt látja, hogy a muszlimok gyilkolnak. Érthető, de nem tudom elfogadni. Legalább annyi józan ész legyen mindenkiben, hogy megpróbálja konteók nélkül átgondolni a világot.

Ha tényleg mögöttes felelősséget keresünk a mészárlásban, akkor sem a menekültáradatban fogjuk megtalálni, hanem abban, ahogy a puhapöcsű Európa kezelte a muszlimok asszimilációját. Mondok egy mondatot, ami megmagyarázza, miért lehetnek Párizs környékén második, harmadik generációs észak-afrikai muszlimok, akik semmi másban nem látják a kiutat, csak a gyilkolásban:

Dehát ezek egyszerűen nem akarnak beilleszkedni

Tessék. Ennél az egy mondatnál semmi nem foglalja össze jobban, hogy miért tart most ott szerencsétlen Európa, ahol. Mert a gyáva vezetői és a gyáva polgárai nem voltak képesek megoldani egy egyébként nem megoldhatatlan problémát. Ha kibaszod a muszlimokat a városszéli gettókba, ha nem adsz munkát valakinek, akit Mohamednek hívnak, akkor Mohamed nem fog beilleszkedni, viszont nagyon durva indulatai lesznek veled szemben.

És nem a gyilkosoknak keresek kibúvót. Nekik nincs olyan. Undorító, gyáva emberek, akik a könnyebb utat választották, és behódoltak egy torz eszmének, ami gyorsabb jólétet ígért, mint a kemény munka és a sokszor megalázó beilleszkedés. Ez egy pragmatikus állítás volt. Ha ezzel a problémával nem kezdünk valamit, akkor rengeteg ilyen undorító, gyáva ember lesz még, mert a világ tele van velük. A megoldás pedig nem Európa határainak lezárása, és nem a rasszizmus, vagy a vallásháború.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik