Poszt ITT

Malév-leállás és az értelmezések csatája

A Gyurcsány-kormány idején megkötött privatizációs szerződés és az azt követő események annyi sebből véreztek, hogy ezekre még azok is emlékeznek, akik általában nem különösen fogékonyak a vállalati hírekre

Nem értek a légiközlekedéshez, csak szeretem a repülést és a repülőgépeket. Nem vállalkozom arra tehát, hogy értékeljem a mai Malév-leállás szakmai megalapozottságát vagy helyességét. Van a történetnek azonban egy nem elhanyagolható politikai dimenziója is. Nehéz olyan nézőpontot találni, amelyből a hír, az egész történet örömteli lenne. Meg lehet persze említeni, hogy ezzel a mai fejleménnyel vége a rengeteg közpénz kiöntésének, amely a légiközlekedési vállalat lyukas vödrében folyamatosan elszivárgott, és még az EU is irdatlan büntetést osztott ki ránk ezért a gyakorlatért. Persze, ha hosszabb távra tekintünk, nyilván számos tényezőt fel lehet sorolni, amiért, jó, hogy ez a vergődés a mai nappal véget ér.

Emberi oldalról nézve – és a politikában mindig ez a fontosabb – azonban inkább tragikus egy ilyen hirtelen kimúlás. Ott vannak, akik nem tudtak ma már a járatukra felszállni, ott vannak az alkalmazottak, a beszállítók – sokan vannak, akik azonnal vagy nagyon rövid időn belül rendkívül rosszul jártak, a hírmédia is könnyebben tudja az ő sorsukon keresztül elmesélni ezt a napot. Egy ilyen jelentőségű negatív esemény árnyékában azonnal beindul a politikai gőzgép: kié a felelősség? Kinek hoz, és kinek visz majd támogatottságot a Maláv bezárása?

A kérdésre nincs egyszerű válasz. A legegyszerűbb, legkönnyebben dekódolható értelmezés szerint ebben a kormányzati ciklusban jutott el a vállalat a csődig, tehát ennek az időszaknak a bűnlajstromát gyarapítja majd ez az eset is. Ennél eggyel összetettebb, de szintén nem túl bonyolult az a magyarázat, amely szerint bármilyen állapotban is volt a légitársaság, ennek a kormánynak lett volna a dolga valahogy életben tartani és egyúttal rendbe tenni. Oszkó Péter kritikus nyilatkozata ez a vonalat képviseli.

Nem marad azonban muníció nélkül a kormányoldal sem, csak annyiban nehezebb a dolga, hogy az értelmezése némileg összetettebb, és évekkel ezelőtt történt eseményekre mutat vissza. Ez sosem különösebben hálás pozíció, a közvélemény az idő múlásával egyre kevesebb lelkesedéssel fogadja az ilyen retrospektív magyarázatokat. Az ő verziójukat szolgálja ugyanakkor, hogy a Gyurcsány-kormány idején megkötött privatizációs szerződés és az azt követő események annyi sebből véreztek, hogy ezekre még azok is emlékeznek, akik általában nem különösen fogékonyak a vállalati hírekre.

Szintén a kormányoldal érveit erősítheti az EU friss döntése, amely elmarasztalta a légitársaságot a tiltott állami támogatás gyakorlata miatt. A döntés fényében még politikai akarat és költségvetési mozgástér esetén is lehetetlen lett volna állami pénzügyi mankóval életben tartani a Malévot. Ilyen utólagos elvárásokat hangoztatva elég nehéz lenne a most kormányzók felelősségét kidomborítani.

Az értelmezési küzdelem minden esetre már most beindult, és nem látszik még tisztán, hogy merre fog billeni a mérleg. A kis nemzeti légitársaságok sorra húzták le a redőnyt Európában, a legemlékezetesebb talán a patinás Swissair 2001-es csődje volt. Nem példa nélküli tehát az ilyen, hagyományos modell szerint működő légitársaságok életképtelensége, a csőd kapcsán hungarikumról beszélni aligha lehet. Ennek ellenére nyilván nem jött jókor az ügy. Éppen, hogy elmúlt a kellemetlenül erős figyelem Magyarország körül, és itt egy újabb fejlemény, amivel a nemzetközi médiában is híreket csinálunk. Csak reménykedni lehet, hogy lesz annyi alaposság és figyelem a külföldi tudósítókban, hogy nem próbálják meg a légitársaság csődjét az új alkotmány hatályba lépésével és az elmúlt hetek más, sokat hivatkozott ügyeivel összehozni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik