Szeptemberben fergeteges gálán lép fel a BFMK-ban Catherine Gallagher, a műfaj legismertebb női előadója.
Kereső
20 éve hunyt el a Vásárhelyi Televízió és a Magyar Televízió Balázs Béla-díjas operatőre.
Idén először adtak át fesztiváldíjakat: a leghűségesebb nézőnek járó THEALTER-nyulat Lencsés Gyula szociológus, tanár, a legnépszerűbb előadás közönségdíját pedig az Átrium Film-Színház és a Kultúrbrigád Gothár Péter rendezte Vaknyugat című előadása nyerte el. A fesztivál kritikusdíját Proics Lilla és Jászay Tamás kritikusok Horváth Csabának ítélték, rendezői és pedagógusi munkáját elismerve.
A vasúti mozdony csütörtökön reggel gyulladt ki a Fejér megyei Sárosdon.
Új kiállító a Vörösmarty Színház Forrás Galériájában: május 15-én 18 órakor nyitjuk meg Mara Kinga festőművész tárlatát.
Múmiákat kutat, de nem Egyiptomban, hanem Magyarországon. És nem is meglett korú pipás, szakállas professzor, hanem a 30-as éveinek elején járó nő. Ha nem éppen két kisgyermekét neveli, Kristóf Lilla Alida kutat, elemez, feldolgoz, publikál. A természettudományok és a bölcsészettudományok határterületein tevékenykedik. Csillapíthatatlan kíváncsisággal kutatja a múltat, hogy felismeréseivel másokat is gazdagíthasson.
Másodjára rendezték meg a SZIN Zöld Dizájn versenyt, amire idén 50 pályamunka érkezett, s a kiválogatott 20 darabot Ördög Nóri tolmácsolásában mutatták be.
2011.12.12-2011.12.15: A Jószolgálati Otthon Közalapítvány gondozóházában öt napon meglepetésekkel készülnek az ünnepre.
A mérnöki kari HÖK egyik képviselőjelöltje biztosítékokat kér a voksolás tisztaságára, a szavazást felügyelő bizottság azonban ezt nem tartotta szükségesnek.
Gyorsított bírói eljárásban 24 óra közérdekű munkától, 20 nap elzárásig sújtotta a bíróság azt a négy nőt, akik május 20-án és május 22-én árulták bájaikat Győrben. A szexuális szolgáltatást elfogadó szabályszegők pénzbírságot kaptak.
A Gárdonyi Rendőrkapitányság járőrei október 29-én délelőtt rutinellenőrzést követően fogták el a három sárosdi férfit.
27 perc 16 másodperc:: az abszolút rekord a Szegedi Tudományegyetem evezőseié.
Vasárnap este zárult a Fejér Megyei Diáknapok Dunaújvárosban. Itt a lista a zsűri által legjobbnak ítélt produkciókról.
Tapintható tárlat nyílik a Szent-györgyi AlbertAGÓRA Rendezvényközpontban március 27-én 10.30-kor.
A 82 éves Schubert Éva már el sem hagyja lakását, mert betegsége miatt a mozgás is komoly tortúrát jelent számára.
Pécsett, az Országos Gyermekbajnokságon a Csákvári Zen Bu Kan Kempo Harcművészeti Sportegyesület versenyzői több mint húsz érmet gyűjtöttek.