Kikerülhetjük a vizsgálati és műtéti várólistákat, jobb és gyorsabb egészségügyi ellátást kaphatunk, ha a munkáltatónk is úgy akarja.
Kereső
Munkában az árkommandó: utánanéztünk, egyes alapélelmiszerek mennyibe kerülnek az áruházláncoknál.
Jelentős forrás-elvonások érinthetik a rendőrséget – írta Mesterházy Attila.
Martin Gauss összesen ötmillió forint juttatásban részesül havonta, hiába van bérplafon az állami cégeknél.
Nem egyértelmű, hogy a 25 százalékos áfakörbe kerülő vállalati juttatások (cafeteria) automatikusan visszaesnek – írta a Napi Gazdaság.
Az egri Markhot Ferenc Kórház megbízott főigazgatója szerint az intézmény 1,2 milliárd forint kifizetetlen szállítói tartozást kezel, ennek összege folyamatosan emelkedik.
Eredménytelennek ítélte a LIGA Szakszervezetek a Nemzetgazdasági Minisztérium vezetőivel folytatott csütörtöki egyeztetést.
Magyarország a GDP harmadik negyedéves adatai alapján második helyen áll az EU-ban – mondta nemzetgazdasági miniszter, aki emberileg megérti Vida Ildikót.
Az Együtt-PM szerint a napokban bejelentett adócsomag lényegében sehol sem tartalmaz adócsökkentést 2015-re.
A magyar államot nettó 352 millió forintért képviseli Martonyi János volt ügyvédi irodája az étkezési utalványok miatt indított nemzetközi bírósági eljárásban – írta a Napi.hu.
Magyarország uniós csatlakozása óta nagyjából ennyi vissza nem térítendő támogatást kapott a turizmus.
Van olyan szakértő, aki szerint már az év végén dönthet a kormány a 10 százalék alatti szja bevezetéséről, mások szerint még nincsenek meg hozzá a feltételek. Az áfa viszont valószínűleg nem csökken.
Magánorvoshoz az járhat, akinek a munkáltatója betegségbiztosítást köt.
A Szép (Széchenyi pihenő) kártyát 350 millió forintos bevezető kampánnyal kívánja népszerűsíteni a gazdasági tárca.
A TMRSZ szerint a belügyminiszter ki akarja kényszeríteni, hogy lefújják a pénteki demonstrációt.
Az MSZP-vel ellentétben a közgyűlés fideszes elnöke azt állítja, nincs nagyobb baj, mint máshol.
Egy elfelejtett törvény segítheti az öngondoskodást.
A 16 százalékos szja-kulcs európai szinten is versenyképessé teheti az országot.
Amint az várható volt, az Országgyűlés nagy többséggel megszavazta a 2011. évi költségvetést. A költségvetés fő jellemzői nem változtak az eredeti tervezethez képest: csökken jövőre a családi támogatások, szociális juttatások összege, több pénzt kap viszont a rendőrség. A magánnyugdíjpénztárak megtakarításai a személyi jövedelemadó-csökkentést fedezik.
Lázár szerint ha megvádolnak valakit, illik bizonyítékot is felmutatni. A cafeteria megvágása és a CÖF is téma a parlament hétfői ülésén.