Kereső
Az írek elleni vereséggel megtört a válogatott 14 meccses veretlenségi sorozata, Izrael ellen azonban sikerült ezt gyorsan feledtetni, sima 3-0-s győzelmet követően utazik a csapat Németországba. A Ziccer legutóbbi adásában megbeszéltük, hogy mi tűnt fel nekünk ezen a két mérkőzésen, majd folyattuk a nagy válogatottak kivesézését is.
Donáth Anna kimondottan jövőbe néző választási értékelőbeszédet tartott, habár a Momentum eddigi politikai karakterét erősen befolyásoló eredmények születtek: a párt nem jutott be az Európai Parlamentbe, és továbbra is nyitott kérdés, hogy a budapesti közgyűlésben lesz-e képviselőjük.
Az utolsó pillanatban derült ki, hogy a megosztottságnál fontosabb kérdéssé vált Indiában a gazdasági kilátástalanság. Hat héten át tartott a szavazás a világ legnagyobb népességű országában, az exit pollok a jelenlegi kormánypárt kétharmados többségét se látták esélytelennek, ehhez képest 23 évnyi politikai karrierje alatt először elveszítette a kormányzó többségét Narendra Modi.
Interjú a Tisza Párt listavezetőjével kiszakadt buborékról, arról, hogy mivel ért egyet ma is a 2010-es évek orbáni uniós politikájából, a háborúról, a szektaszellemről, a rendszer mélységéről, és arról, hogyan vezet az út a Mészáros-bank felügyelőbizottságából az Orbán-Mészáros-Tiborcz részvénytársaság lebontásáig.
Szentkirályi Alexandra öt év kihagyással térhet vissza a Fővárosi Közgyűlésbe, de az már biztos, hogy nem főpolgármesterként. Akad, aki semmire nem emlékszik a képviselői múltjából, más elismerően beszél róla. Bemutatjuk az ország egyik leggazdagabb emberének feleségét, akit a Fidesz az utolsó pillanatban vont ki a főpolgármesteri versengésből Vitézy Dávid érdekében.