24.hu hírlevél

Vádat emeltek Bige László ellen, börtönt kér az ügyészség az ország egyik leggazdagabb emberére

2024.04.19.
Emma

Vádat emeltek Bige László ellen, börtönt kér az ügyészség az ország egyik leggazdagabb emberére

„Megelőztük a kormányzati intézkedéseket is” – polgármesterek a sikeres járványügyi védekezésről

Néhány magyarországi megyében hetek óta nem emelkedett az igazolt fertőzöttek száma, így a megyeszékhelyek polgármestereinél érdeklődtünk arról, minek köszönhető a példás ellenállás a vírussal szemben. Tovább »

 

Merkely Béla: Több mint 8 ezer PCR-vizsgálatból kettő lett pozitív

A Semmelweis Egyetem rektora az országos tesztelés részeredményeit ismertette. Tovább »

 

„Ámokfutás” – Kunetz Zsombor a koronavírus-járvánnyal kapcsolatos intézkedésekről

Miért helyszínel? Ez nem az NCIS – válaszolta Kunetz Zsombor, amikor Orbán Viktor kórházi látogatásairól kérdeztük. Az egészségügyi szakértő úgy gondolja, Kásler Miklós nagy teher lehet még a kormányzó pártnak is.  Tovább »

 

Koronázatlan királynők – a koronavírus esélyt ad a prostitúció felszámolására

Hazamentek a prostituáltak a családjukhoz, ha tudtak, webkamerázásra váltottak. Várják, hogy a járvány lecsengjen, hogy aztán a kliensek visszatérjenek. Ezt előlegezték meg egy kérdőíves kutatás válaszadói. Tovább »

 

A BCG védőoltás újabb hatását fedezték fel

Egyes szakértők abban bíznak, hogy a BCG védőoltás az új koronavírus ellen is segíthet. Tovább »

 

Orbánt hiába hívta Brüsszelbe az EP elnöke

A miniszterelnök Varga Juditot küldi maga helyett, neki viszont nem adnak szót a vitában. Tovább »

 

Edward király már megjelent a játékoskijáróban – így közvetít magyar verseket a sportriporter

Vajon egy Premiere League-rangadó, vagy egy Arany-ballada a nagyobb kihívás? És lehet-e irodalmat csempészni egy valódi sportközvetítésbe? Tovább »

 

Élet-halál között van, nincs remény az ablakon kizuhant 17 éves fiú felépülésére

Beállt az agyhalál a gyereknél. Tovább »

 

Ezért vesztette el Hitler a háborút

A náci Németország 1945. május 8-án tette le a fegyvert, a dokumentumot Wilhelm Keitel írta alá Berlinben a szövetséges hatalmak képviselőivel. A BBC Tovább »

 

A TV2 lecseréli Fenyő Ivánt a Mintaapákban

Érdemi indoklást nem kaptunk. Tovább »

 

Hatalmas rakéta zuhant vissza a Földre

A becsapódásban senki sem sérült meg. Tovább »

 
Közúti információk  
Budapest
  • Baleset történt az Üllői út befelé vezető oldalán a Könyves Kálmán körút után a Népligeti felüljáró belső sávjában.
BKK:
  • 98-as és a 198-as autóbusz ritkábban közlekedik.
  • A 60-as villamos ritkábban közlekedik a teljes a teljes vonalon.
  • 93A autóbusz terelve közlekedik, nem érinti Kispest vasútállomás, a Bozsik Stadion, a Kispesti temető és a Csapó utca megállót.
  • 93-as autóbusz terelve közlekedik, nem érinti a Kispesti temető, a Bozsik Stadion és Kispest vasútállomás megállót.
A 24.hu a Central Médiacsoport Zrt. által üzemeltetett internetes portál.
Ezt a levelet az általad megadott e-mail címre előzetes hozzájárulásoddal küldtük, melyet a hírlevél feliratkozáskor adtál meg.
Ha mégsem szeretnél a továbbiakban minden hétköznap 24.hu hírlevelet kapni a napi nyitó sztorinkról és az előző nap legfontosabb híreiről, de hétvégente szívesen olvasnád heti ajánlónkat, kattints ide a hétköznapi hírlevélről történő leiratkozáshoz.
Ha minden 24.hu hírlevélről szeretnél leiratkozni, vagy nem szeretnél értesülni saját vagy üzleti partnereink ajánlatairól, leiratkozási szándékodat az adatvedelem@24.hu e-mail címen vagy a Central Médiacsoport Zrt. Budapest Pf. 1872. postai címen jelezheted.

Copyright © 2024 Central Médiacsoport Zrt.