24.hu hírlevél

Szülők mondták el, hány sebből vérzik a hazai nyelvoktatás

2024.05.11.
Ferenc

Szülők mondták el, hány sebből vérzik a hazai nyelvoktatás

Évek óta nem vizsgálta komolyan a Borkai vezette Győrt a számvevőszék

Karácsony felvetette a főváros kilépését, bedöntheti az egész kukaholdingot

Az állami cég a múlt év végén 12 milliárd forinttal tartozott a fővárosi hulladékcégnek, ha Budapest kilép a rendszerből, véget érhet a nagy pénznyelő története. Tovább »

 

Míg mi rezsiutalványozunk, Németországban megszavazták a minimumnyugdíjat

Havi 1250 euróra minden német nyugdíjas számíthat, aki legalább 35 éven át dolgozott. Tovább »

 

Dragomán György: Van öt ember a bolygón, aki úgy dönthet, hogy tíz perc múlva ne legyen semmi

A Határsértők adásában Dragomán György íróval beszélgettünk arról, hogy miért jó, ha az ember nem fér hozzá minden könyvhöz azonnal, és hogy még húszezer évig ki kellene bírnunk egymást. Tovább »

 

Törvénysértően állították le a nyomozást Farkas Flórián emberének lakásügyében

A rendőrök az önkormányzati választás előtt lezárta a vizsgálatot, az ügyészség elrendelte a folytatást. Tovább »

 

600 milliárdot bukhat az ország a rendszerszintű szabálytalanságok és a korrupció miatt

Az Európai Bizottság mind a hét tematikus operatív program esetében rendszerszintű, a közbeszerzéseket érintő szabálytalanságokat tárt fel. Tovább »

 

Radnóti rabbi: Slomó, minden zsidó felelős minden zsidó bűnéért?

Alighanem. Tovább »

 

Káosz maradt a kokaelnök után

Menekülni kényszerült hazájából Evo Morales. A bolíviai elnök bukásával az utolsó ikonikus baloldali populista politikus is távozott a hatalomból Latin-Amerikában. Megnyugvás helyett marad a zűrzavar. Tovább »

 

Gyárfás: Nincs mit beismernem

Megkezdődött Gyárfás Tamás pere a Fővárosi Törvényszéken. Tovább »

 
Közúti információk  
Közúti információk:
  • XIII., Reitter Ferenc utcában befelé a Frangepán utca után útszűkület várható vízvezeték-építés miatt.
A 24.hu a Central Médiacsoport Zrt. által üzemeltetett internetes portál.
Ezt a levelet az általad megadott e-mail címre előzetes hozzájárulásoddal küldtük, melyet a hírlevél feliratkozáskor adtál meg.
Ha mégsem szeretnél a továbbiakban minden hétköznap 24.hu hírlevelet kapni a napi nyitó sztorinkról és az előző nap legfontosabb híreiről, de hétvégente szívesen olvasnád heti ajánlónkat, kattints ide a hétköznapi hírlevélről történő leiratkozáshoz.
Ha minden 24.hu hírlevélről szeretnél leiratkozni, vagy nem szeretnél értesülni saját vagy üzleti partnereink ajánlatairól, leiratkozási szándékodat az adatvedelem@24.hu e-mail címen vagy a Central Médiacsoport Zrt. Budapest Pf. 1872. postai címen jelezheted.

Copyright © 2024 Central Médiacsoport Zrt.