Nagyvilág

Patkányméreggel ölt óvodásokat a rivális óvoda vezetője

Ovoda(960x640)(1).jpg (óvoda)
Ovoda(960x640)(1).jpg (óvoda)

Mérgezett joghurttól halt meg egy öt- és egy hatéves kisgyerek az észak-kínai Hopej tartományban.

A sajtóban, az online médiában és a közösségi oldalakon is nagy felháborodást keltett annak a nőnek az esete, aki szándékosan patkánymérget fecskendezett egy flakon joghurtba, majd megkért valakit, hogy azt néhány jegyzetfüzettel együtt helyezze az út mellé.

A csomagot egy nagymama vette magához, aki unokáit az óvodába kísérte. A joghurtot azután adta oda nekik, miután két lányunokáját délután hazavitte. Nem sokkal később mindketten rosszul lettek, egyikük útban a kórházba, a másik később, már a kórházban halt meg. A joghurtból a nagymama is evett, nála is mérgezés tünetei jelentkeztek, de ő túlélte.

A rendőrség tájékoztatása szerint az óvoda vezetője bevallotta, hogy ő fecskendezte bele a mérget a joghurtba, s kért meg egy férfit, hogy a füzetekkel együtt egy másik óvodához vezető út mellé tegye le.

A jelek arra mutatnak, hogy a két intézmény közötti konkurenciaharc indította az egyik óvoda vezetőjét a lépésre. A gyanúsítottakat őrizetbe vették.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik