Kultúra

Lehullott a lepel a Corvin Áruház felújított homlokzatáról

Balogh Zoltán / MTI
Balogh Zoltán / MTI

Kedden délután leleplezték a Blaha Lujza téren álló egykori Corvin Áruház megújult homlokzatát.

A hvg.hu szerint a bevásárlóközpont Corvin Palace néven nyitja meg a kapuit, várhatóan augusztusban, ugyanis az épület belsejében még javában dolgoznak. Lesz benne egyébként művészeti galéria, élelmiszerbolt és étterem is.

Az áruház épülete közel száz éve, 1926-ban épült, és a főváros legrégebbi nagyáruháza, egyben az ország első – sokáig legmodernebb, legnagyobb – plázája. Egy alapvetően új kereskedelmi formát hozott Budapestre, mondta el az eseményen Erő Zoltán, Budapest főépítésze.

Az áruház gazdag kínálatán és impozáns kirakatain kívül többek között arról is nevezetes volt, hogy az országban elsőként itt üzemelt mozgólépcső 1931-től.

A beruházást a Corvin Áruház Ingatlanfejlesztő Kft. jegyzi. Habár az első elképzelések szerint már 2019-ben átadták volna a megújult áruházat, ezt a céldátumot jócskán túllépték – mint korábban mondták, azért, mert maga a tervezés és a kivitelezés is bonyolultabb volt a vártnál.

Kapcsolódó
Régészeti feltáráshoz hasonlította tulajdonosa a Corvin Áruház felújítását
Nem várt nehézségek és izgalmas meglepetések is adódtak.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik