Kultúra

Itt a szűk lista, amiből kiválasztják majd az idei Oscar-jelölt filmeket

A Titán nincs köztük, a legjobb film kategória jelöltjeit egyelőre azonban nem mutatták be.

Az idei év márciusa óta bemutatott filmek közül 2022. március 27-én, a Los Angeles-i Dolby Theatre színpadán derül majd ki, hogy ki viheti haza az aranyszobrokat, a lehetséges győztesek szűkített listája azonban rendszerint már jóval korábban elérhető.

Így történt ez idén is: a Collider által közzétett listáról hiányzik ugyan a Cannes-ban Arany Pálmát nyert Titán (a legjobb film kategória esélyeseit még nem jelentették be, így azon a jövőben még feltűnhet), szerepelnek azonban rajta olyan munkák is, amiknek a felbukkanására talán csak kevesen számítottak.

Kapcsolódó
Az ilyen filmek miatt sátánozza Kövér László Nyugat-Európát
Kiborg energiák és progresszív családmodell az év Arany Pálma-díjas filmjében. Kritika a botrányfilmként emlegetett Titánról.

A legjobb idegennyelvű filmek közt az egy homoszexualitásáért újra és újra bebörtönzött német férfi történetét elmesélő Grosse Freiheit (Nagy szabadság), a társai által bántalmazott kisfiú védelmére siető nőt bemutató belga Playground (Játszótér), az egy kísérletben egy humanoid robottal összeköltözött kutatónőről szóló Én vagyok a te embered (Ich bin dein Mensch), Noomi Rapace itthon is vetített, izlandi horrorja, a Lamb (Bárány) vagy a japán Drive My Car (Vezess, kedvesem). Mellettük Joachim Trier Cannes-ban is díjazott vígjátéka, A világ legrosszabb embere, illetve az új Paolo Sorrentino-dráma, az Isten keze (The Hand of God) küzd még a végső győzelemért.

Wes Anderson A Francia Kiadás-a, illetve a Párhuzamos anyasorsok (Parallel Mothers) egy, A kutya karmai között (The Power of the Dog) és a Mátrix: Feltámadások kettő, a Dűne három, míg a Nincs idő meghalni négy jelölést kaphat különböző kategóriákban.

A legjobb dokuk között méreti meg magát például a Billie Eilish-film (Billie Eilish: The World’s a Little Blurry), a kínai álmot bemutató Ascension, illetve a Velvet Undeground zenekar kezdeteit bemutató The Velvet Underground.

A lista a következő hat hétben tovább szűkül majd, hiszen az Amerikai Filmakadémia tagjai január végén szavazhatnak majd a végső jelöltek listájára, amit február 8-án, a legjobb film kategóriában esélyes alkotások listájával együtt tesznek majd közzé.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik