Cegléd, a Pesthez közeli, de nehéz sorsú mezőváros a hatalmas tanyavilággal és a nagy szegénységgel, belvíztől összeroskadó vályogházakkal kint és városias belső részekkel a központban a legnehezebb helyzetű volt az egymással is rivalizáló „háromváros” közül. Kecskeméthez és Nagykőröshöz képest itt mindig erősebb volt a szociális elégedetlenség és vele a radikalizmus is: előbb az óriási Kossuth-kultusz és a függetlenségi hagyomány, de közben már az agrárszocializmus és az antiszemitizmus is. A szociográfus Erdei Ferenc a Futóhomokban rendről, nyugalomról és fejlődésről vagy inkább ezek látszatáról írt Cegléd kapcsán: csinos és rendezett város, ahol a szántóföldi mezőgazdaság mellett a szőlő és a gyümölcstermesztés is szépen fejlődik, de kezelhetetlen társadalmi feszültségek vannak a példás rend és csend mögött. „Szilárd és kemény vezetés alakult így ki, amely eléggé bölcs is ahhoz, hogy ne veszélyeztesse önmagát. Szívesen hoz szociálpolitikai intézkedéseket, támogat szövetkezeteket, létesít községi üzemeket, de mindezt uralma védelmének a jegyében.”
Nehéz sorsú parasztcsaládból érkezett Kádár Antal, a város 1924-ben kinevezett fiatal főmérnöke is, igaz, Dunapenteléről. A még a Horea és Closka-féle, 18. századi román parasztfelkelés idején Erdélyből érkező család kilenc gyereket nevelt, a legidősebb vitte a gazdaságot, a többi nyolcat kitaníttatták, a legtöbbet egészen a diplomáig. A műegyetemet végző Antal 24 éves volt, amikor 1924-ben megpályázta a ceglédi hivatalt, és húsz éven át felügyelte-irányította a városi építkezéseket, miközben magántervezői irodát is fenntartott. Munkájáról fényképes dokumentációt is készített, albumának képei a család jóvoltából kerülnek hamarosan fel a Fortepanra.
Cegléd két világháború között kialakult utcaképén és intézményfejlesztésein az ő keze nyoma van: rendezte az Újvárost, elkészítette a város utcakitűzési tervét, fásított, árvízvédekezett, belvizeket csapolt le a saját tervei alapján, de építtetett kórházat, közvágóhidat, halastavat és strandot, gazdasági iskolát, valamint kisvasutat is.
Ekkoriban akarták vasúttal szorosabban összekötni a mezővárost a saját tanyavilágával – Cegléd lakosságának harmada a tanyákon élt. Az adósságai miatt pénzügyileg óvatos városnak végül csak a törteli, kisnyomtávú madzagvasutat sikerült megépítenie, a lelkes építtető Kádár pedig örökös szabadjegyet kapott a kisvasútra.
A szegénység más téren is behatárolta a városfejlesztés lehetőségeit. „Az építkezés nem díszes és nem is nagyarányú, mert hiába alkot a magyar mérnöki fantázia bármilyen nagyszerűt is, ha nincs tehetség annak kivitelére. Azért az uszoda is a szűkös viszonyokhoz mérten csak a legszükségesebb eszközökkel épült, és lerí róla a mai pénztelen világ szegényessége” – mondta szikár megnyitó beszédében a városi strandfürdő avatásán Kádár Antal. A puritanizmus annyiban indokolt lehetett, hogy a fürdő nagy politikai viták után valósult meg, és volt olyan városi képviselő, aki a közös fürdőzéstől a közerkölcsöket és saját respektjét féltve kijelentette, soha „nem lesz panoráma az ő úri teste”. Strand lett, de a morálra figyelő hatóságok jóvoltából a nők és a férfiak (ők egyaránt kizárólag teljes fürdőruhát viselhettek) csak külön oldalon mehettek be a közös medencébe.
Ekkoriban épült meg a városi Sporttelep, nyáron tenisz, télen korcsolyapálya, és Kádár tervezte a focipálya lelátóját, valamint a város első lőterét is. A sportember hírében álló főmérnök maga is buzgó és jó lövész volt: már gyermekkorában vadászott, később a MOVE céllövőjeként nyert országos érmeket – időnként pedig a ceglédi rendőrkapitánnyal mérte össze tudását a Malomtó melletti vadászatokon.
A felfelé nősülő mérnök (a földbirtokos családból jövő Forster Ilonát vette el) társadalmi közege a helyi intelligencia és városi úri polgárság volt. Rendszeres bridzspartik az orvossal, a lódoktorral és a gyógyszertár-tulajdonossal, szombatonként pedig a város korábbi polgármesteréről elnevezett Gubody-kertben megtartott mulatságok – Kádár legszívesebben a „Gyere, Bodri, kutyám” nótáját húzatta a cigánnyal. Munkája mellett azonban kitanulta a földmérést és elvégezte a jogi egyetemet is. A visszaemlékezések szerint nagyon precíz és korrekt embernek ismerték – emlékezetes volt a mondása, miszerint az igazi mérnök alááll a vasúti hídnak, amit tervezett.
Ceglédnek ezekben az években Sárkány Gyula volt a polgármestere. Fordított városszépítésre, utcák, terek, járdák csinosítására, közvilágításra, és lett alatta a városban postapalota, adóhivatal, ipartestületi kultúrház, csendőrlaktanya és a többi; még kórház is, amit Horthy Miklósról neveztek el. A turulos első világháborús hősi emlékmű avatásán Horthy személyesen is részt vett. A város határában a polgármester fogadta, voltak persze sorfalat álló iskolások, és a város apraja-nagyja előtt Horthy négyfogatú kocsin behajtatott a főtérre: Magyar Hiszekegy, koszorúk, levente díszmenet, hadiárvaház megtekintése. A kormányzó „a ma is a magyar önvédelem eszméjét ünneplő”, jobboldali város előtt tisztelgett, és a magyar rög heves szeretetére buzdította a ceglédieket. Rögből azonban nem jutott sok a zömének: a helyben csak egyholdasnak nevezett törpebirtokosok tették ki a többséget, több ezren ettek a szegénykonyháról, és a húszas évek végén a legnagyobb ipari üzem, a Hengermalom is csődbe jutott.
„A külterület közegészségügyi helyzete nagyon szomorú. Tömegesen vannak odakint is a fertőző tüdőbajosok, rendkívül elterjedt a vérbaj és aránylag kilencszer annyi csecsemő hal meg külterületen (…) a valamikor híres emberanyag kicsinye és nagyja a degenerálódás képét mutatja” – írta 1930-ban a városi főorvos.
A szegénység itt jól megágyazott a szélsőjobbnak. „Cegléd antiszemita. Csak németországi méretek alkalmasak annak a szigornak a felmérésére, amellyel itt a zsidóságot kezelik” – konstatálta Erdei Ferenc, pedig még csak 1937-et írtak. A diagnózis nem volt túlzó: Cegléden megesett, hogy az Ostenburg-különítmény utcát sepertetett az összeszedett zsidókkal, és csak akkor engedte el őket, ha lemondtak a trafikengedélyükről, vagy másról, amijük volt. Az Ébredő Magyarok Egyesülete zsidók ablakait verte be, a város pedig a törvényekkel szembe menve nem volt hajlandó a képviselő-testületbe fogadni a zsidó nagyadózókat.
A kisgazdapárti Kádár Antal ezekben az években tüdőgondozót, egészségházat építtetett a városban. A rászorulóknak a budapesti öröklakások mintájára többemeletes, egészséges munkásbérházakat akart volna létesíteni, hiszen a tanyás város „amúgy is olyan aránytalanul nagy kiterjedésű máris, hogy további szétterpesztése semmiféle tekintetben nem kívánatos”. Ebből nem lett semmi, Cegléden is ONCSA-telepek jöttek létre, tanyavilágba ékelődő szabályos utcákkal. Az Országos Nép- és Családvédelmi Alap a Horthy-korszak legnagyobb szociális akciója volt, ennek keretében építettek országszerte több ezer telepszerű házat a rászoruló (és „politikailag megbízható, keresztény”), sokgyermekes családoknak kamatmentes kölcsönre. A három hónap alatt befejezett ceglédi építkezéseket szintén a főmérnök irányította: kis tornác, egy nagyobb szoba hálófülkékkel, lakókonyha és melléképület. A lakóíveken a 8–10 gyerekes családfők mellett a foglalkozásuk: napszámos, csősz, útkaparó.
Kádár Antal 1939-ben még átfogó városfejlesztési tervet készített, a városi közlegelőre repülőteret álmodott, de ezekből a háború miatt már nem lett semmi. A főmérnök a polgármesterrel és a rendőrfőkapitánnyal együtt 1944 júniusáig volt hivatalban, nem sokkal a ceglédi zsidóság deportálása, és a város feletti első felderítő berepülések után, nyilas fenyegetőzések közepette távoztak.
Kádár Antalt kisgazda múltja miatt 1945 után B-listázták, egyik állásból kellett pár hónap után a másikba mennie. Az ONCSA-programot tulajdonképpen még így is folytatta: az ötvenes évek elején a FAGI, a Falusi Lakóházépítési Gazdasági Iroda tartalmilag ahhoz hasonló módon ugyancsak a szegény külterületi lakosság életkörülményeinek a javításáról szólt, Kádár ott dolgozott, amíg politikai okokból onnan is ki nem rúgták. Végül Almásfüzitőn, a Szovjet-Magyar Bauxit Vállalatnál tudott szakmai munkát végezni, az orosz főmérnök beosztottjaként a főnöke helyett is.
Kádár Antal 1979-ben halt meg, nevét ma egy emléktábla őrzi Cegléden, ahol posztumusz díszpolgári címet is kapott. A városról nyolcvan éve készített részletes felmérését és térképeit a mai napig használják.
Írta: Kolozsi Ádám | Képszerkesztő: Virágvölgyi István
A Heti Fortepan blog a Capa Központ szakmai együttműködésével valósul meg. Az eredeti cikk ezen a linken található: https://hetifortepan.capacenter.hu/cegled-kadar-antal
