Kultúra

Artisták, örömlányok és Ottó – így látták az elmúlt tíz évben a világot

Artisták, örömlányok és Ottó – így látták az elmúlt tíz évben a világot

A Pictorial Collective immár tizenegy éve működik, néha ugyan változó, de mindig összetartó közösséget formáló tagjaival. A három alapító, Bácsi Róbert László, Móricz-Sabján Simon és Szabó Bernadett célja egy olyan fotográfiai közösség létrehozása volt, amelyben a tagok egymástól függetlenül, mégis egymást inspirálva dolgozhatnak, folyamatos párbeszédet generálva nemcsak saját munkájukról, hanem a modern fotóriport elméleti és gyakorlati kérdéseiről is. A csoport 10 évét átölelő, Pictorial 10 néven a Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központban nyílt kiállítás képeiből válogattunk.

A harmincas-negyvenes éveiben járó generációt tömörítő szakmai csoportot – a kiállításon nyolc aktív és öt egykori tag képviseli – élvonalbeli sajtófotósok, fotográfusok alkotják, akik számos nemzetközi és magyar sajtódíj, valamint művészeti ösztöndíjak nyertesei. Bár szakmai előéletük, képzettségük és gyakorlatuk igen eltérő (Práter utcai Szakképző Iskola, MÚOSZ Bálint György Újságíró Akadémia, MOME fotográfia szak, Kaposvári Egyetem fotográfia szak, valamint fotográfiai műhelyekben való egyéni gyakorlat), elkészült munkáik, fotóesszéik, projektjeik egységesen tükrözik a reflektív, humanista képalkotást, az érzékeny, felvállaltan személyes látásmódot.

„Tagjaink hisznek benne, hogy a fotográfusok tanúk és hírvivők. Fontos számunkra a mindennapi helyzetek, a különféle társadalmi problémák bemutatása egyéni véleménnyel és látásmóddal. Mindannyian saját érzéseinkre és benyomásainkra támaszkodva láttatjuk az általunk választott témát – a legkülönbözőbb társadalmi és földrajzi környezetben” – írják a honlapjukon.

 

Bácsi Róbert László Zen útja, 2016-tól.

 

Mártonfai Dénes Szellemstrandok, 2017-től.

 

Pályi Zsófia Bűnbánók, 2018-tól.
Stiller Ákos Roma Biblia, 2014–2019.

 

Mohai Balázs „Észak-fok, titok, idegenség” , 2012.
Hajdú D. András Zürich expressz, 2013.
Ferenczy Dávid Várakozás, 2015.

 

Urbán Ádám A függöny mögött, 2018-tól.

 

Darnay Katalin Szenior úszók, 2010.

 

Hirling Bálint A Majdan falu lakói, 2014.
Móricz-Sabján Simon Ipszilonok, 2016-tól.

 

Szabó Bernadett Insta’, 2015-től.

 

Végh László Ottó, 2012-től.

 

A kiállítás megtekinthető a Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központban 2021. augusztus 17-től 2021. szeptember 19-ig.

Olvasói sztorik