A város utcáin sétálva megannyi érdekes feliratra akadhatunk: rég megszűnt cégek tábláira, évtizedekkel ezelőtt kihunyt neonokra, nyerstégla falakba karcolt, vagy felírt szavakba – főleg monogramokba, vagy néhány szavas mondatokba –, vannak azonban olyan maradványok is, amik ritkaságuk miatt sokkal nehezebben észrevehetők.
Ilyenek a második világháború pusztításának utolsó kézzelfogható nyomai, az aknamentesítési nyomok, amik Budapest 1945. február 13-én véget ért ostromát követő hetekben születtek. A szovjet irányítás alá került főváros utcáin ekkor hosszú rudakkal és kutyákkal sétáló utászok egész sora tűnt fel, akik egy-egy útvonal, vagy utcaszakasz átvizsgálása után sablonnal, vagy épp szabadkézzel többségében ugyanazokat a szavakat írták fel a falakra:
tudatva, hogy a környéken nincsenek többé avar alatt rejtőző, vagy földbe ásott robbanóanyagok.
A városban ekkor megjelent, születésük dátumát, illetve az ellenőrzést végző katona nevét is magában foglaló feliratok pontos száma nem ismert, az azonban egyértelmű, hogy a legfrekventáltabb helyeken is lehetett találkozni velük: a Magyar Nemzet riportere 1955-ben az akkor még visszabontás előtt álló, romos Dísz téri Honvéd Főparancsnokság falán lévő darabot emlegette, huszonöt évvel később a Népszabadságba író kollégája pedig a Sándor-palota Karmelita kolostor felé néző oldalhomlokzatán lévőre emlékezett vissza, de a Mátyás-templom kapubélletére is jutott egy példány.
Az 1945-ös nyomok az esetek döntő többségében bérházak kőből faragott lábazataira kerültek, de a vakolatokra is jutott belőlük – utóbbiak jó része a festések miatt mostanra eltűnt, előbbiek azonban ma is emlékeztetnek arra, hogy a most békés utcákban egykor fegyverek üvöltöttek.
Ma már jelképesek e feliratok, és még inkább, amit sejtetnek: egy aláaknázott ország megtisztítása a fasiszta gyúanyagtól…
– írta a hosszú időn át felszabadulásként emlegetett szovjet bevonulás huszonötödik évfordulójának apropóján a Pártélet, ami talán elő sem vette volna a témát, ha a rendszerváltásig állami ünnepként létező április negyedikére készülve György István (1925-2019) az előző évben nem készítette volna el az Üzenetek című filmjét (1969), ami hirtelen újra behozta azt a köztudatba.
Az év végén a lipcsei 12. Nemzetközi Dokumentum- és Rövidfilmfesztiválon is bemutatkozó, a MAFILM Katonai Stúdiójában készült film a feliratok számtalan, mára már rég eltűnt példáját mutatta be, sőt, filmhíradó-részletek mellett olyan embereket is megszólaltatott, akik emlékeztek a tűzszerészekre.
A felszabadult magyar városokban az első orosz kifejezések közé tartozott az akna nincs. A kopott felirat egy-egy tatarozással dacoló házfalon még ma is hirdeti a történelmi pillanatot.
– írta 1975-ben az Esti Hírlap, és írhatná akar ma is, hiszen a romos fővárosban mozgó tűzszerészeket fiatalon látott emberekkel ellentétben ma, hetvenhat évvel a történtek után is közel három tucat túlélővel találkozhatunk.
Az egykor Latabár Kálmánnak is otthont adó Goldmann-ház (XIV. Dózsa György út 17., ép. Karvaly Gyula, 1910-1911) Abonyi utcai oldalán öt héttel Zugló átvétele, illetve három nappal a fegyverek elcsendesedése után jelent meg a felirat, amit csak a kerítés, illetve az azt borító növényzet rései közt átpillantva vehet észre a sasszemű városjáró:
Néhány száz méterre, a szomszédjához hasonlóan várkastély-szerű XIV. Zichy Géza utca 8. (ép. Gyalus László, 1906) falán egy vakolatra helyezett darab tűnik fel:
A típustervek szerint, két év késéssel felépült kőbányai Pongráctelepen (1939-1942) a 818 lakás mellett saját iskola, mozi, óvoda, illetve közfürdővel egybeépült rendelőintézet is született, így a következő évtizedek hazai kislakásos telepeinek mintaprojektjévé is válhatott volna. A háború azonban közbeszólt, így 1945 után előbb jöttek a szocreál, majd a szocmodern jegyében született lakónegyedek, a Pongráctelep azonban ma is áll, egyik háza, a Csilla utca 10/D. homlokzatán egy 1945. április 18-án született, stencil helyett egy vékony ecsettel sietve felfestett jelzéssel:
Hasonló példák a budai oldalon is előfordulnak: az Apor Vilmos térhez közeli Margaréta utca a háborús években született modernista házainak egyikén például egy méretes kőlapra helyezték a szintén szabadkézi feliratot:
A háború után a szovjet katonák csak Magyarországon 200 milliónál több aknát, bombát és lövedéket gyűjtöttek be, majd semmisítettek meg – állította 1975-ben az Esti Hírlap, elhallgatva azt az apró tényt, hogy nem végeztek (sőt, nem is végezhettek) hibátlan munkát, így a szovjet, amerikai, vagy épp német katonák által hátrahagyott robbanószer az azóta eltelt hét és fél évtizedben is rendszeresen került elő a földből.
Négy évvel ezelőtt egy budai óvoda udvarán álló fa kivágásakor fedeztek fel egy TM-46 típusú harckocsi-elhárító aknát, de az építési területekről, illetve a Dunából is rendszeresen kerülnek elő veszélyes szerkezetek: júniusban egy 100 kilós légibombát, illetve egy jóval nagyobb darab negyedtonnás maradványát emelték ki a vízből.
